Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Szakolczai Pál: "A titok az előrelátás képessége volt"
— Én egyértelműen progresszívnek, előremutatónak látom, még akkor is, hogy ha az ötletei, a megvalósításra ajánlott objektumai között volt olyan, ami akkor ellenállást váltott ki, mert a normatív fejlesztési költségnél sokkal többet igényelt. — Melyik például? — Az én emlékeim szerint a Kodály Intézet udvarának a Kiskörút felőli beépítése volt ilyen, a Katona József Színházzal szemközti réstelek, a nyolcszögletű ablakokkal tervezett tantermekkel. Eleinte az is felmerült, hogy nagyon szép lesz, de nem minden tervezett funkcióját tudja majd ellátni. Ennek a jóváhagyása, pénzügyi finanszírozása sok vitát váltott ki. Nekem az ötlet tetszett, és természetesen - a pénzügyi korlátok ellenére is- a felépítést javasoltam. Ma is úgy gondolom, hogy Kerényi mögé oda kellett állni, mert nem fantaszta volt, hanem tevékenységével nagyon is progresszív szereplője volt a kornak. Művész volt, s az akkori vezetés tudatosan épített a jó művészekre. Gondolj például a kórházberuházásra! Van egy nagyon szép Pálfy-térplasztika az udvarán, és vannak a kórház belső tereiben is műalkotásnak minősülő műtárgyak. De említhetném a megyei művelődési központban elhelyezett csodálatos, egyedi tűzzománc-tükör kompozíciókat is. Ahogy én emlékszem, a beruházási előirányzat fél százalékát lehetett arra fordítani, hogy az jól is nézzen ki. Ennek is élharcosai voltak a megye akkori vezetői, nemcsak javaslattevők, hanem jóváhagyók is. A megyei tanács ülésének előkészítése során szóba került, hogy az 1 milliárdból 50 millió forintot ilyen célokra fordítunk. Általános volt annak a fölismerése, hogy ezt a várost, amely mutatóiban elmaradt a hasonló szerepkörű városoktól, a jövőre alkalmassá kell tenni. Ebben én nem ismerek szinteket, mert meg tudtuk határozni azt a feladatot, ami a sajátunk. Nem is emlékszem most olyanra, amit véglegesen el kellett volna vetni a felmerült reális terveink közül. — Ha egy vezetés olyan fejlesztéseket visz véghez a megyeszékhelyen, amellyel ott kultúrát teremt, akkor a szellemiségbe ruház be. Ez bizonyos értelemben veszélyekkel is járt az egypártrend- szer idején. Te magas pozícióban lévő politikai vezető voltál. Tartott-e a megye politikai és állami vezetése attól, hogy azzal, hogy létrehoz egy aktív szellemi közeget, azzal egyben a saját ellenzékét is megteremti? — Ezt nem az én tisztem volt megítélni akkor sem, és most sem. Nem csak a kötelező szerénységem diktálja, hogy ebben azért az én véleményem, ha el is mondom, nem mérvadó. Tudok róla, hogy volt ilyen, híresztelések is voltak, meg sok mindenről értesültem utólag is. A veszély szerintem nem volt olyan fokú, hogy ez elvigye a testületek munkáját akár az üldözési mániáig. Keresni kell olyan embert, aki ért ennek a megítéléséhez. Olyat is meg kell kérdezni, aki akkor az áldozati oldalon ült. Megjelent például, nem is túl régen, egy hosszú cikk4 arról, hogy a Forrás, amely nemcsak irodalmi, de szociográfiai profilú folyóirat is, az akkori állambiztonsági szolgálat megfigyelési terepe volt. Én erről nem mondanék többet. Ezt ne egy fejlesztésre, beruházásokra, pénzügyekre szakosodott közgazdásztól kérdezd! — Azért kérdezem, mert titkára voltál a megyei pártbizottságnak, és abból a nézőpontból érzékelhetted, mégha magad más területet is felügyeltél. — Amiről én tudok, hogy a létesítéskor egyetlen alkalommal sem volt ez szempont, de már a fenntartásukról való gondoskodásnál szóba kerülhetett. Maradjunk a Forrásnál mint megyei alapítású intézménynél, amelynek a teljes fenntartása a megyei tanácsra tartozott. 4 Müller, Rolf: Célkeresztben a Forrás. Kísérlet egy állambiztonsági történet rekonstrukciójára. = Forrás, 2011. 1. szám 78-93. p. 178
