Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 7-8. szám - Szakolczai Pál: "A titok az előrelátás képessége volt"

tünk, akkor már járási hivatalok voltak, de a hozzájuk tartozó falvak fejlesztési igényeit éppúgy egyeztettük, a fenntartási költségvetést pedig akár tételesen is. Nem az volt a feladat, hogy a város-megye és a járás-megye egyeztetésen mi a közgyűlölet tárgyai legyünk, mert mindenre nemet mondunk. Ellenkezőleg, Gajdócsi el sem viselte volna.

Az egyedi igények többnyire az alapellátásra vonatkoztak, alapellátáson túli intézmény főleg Kecskeméten és a többi városban létesült. Volt azért más településeken is, ilyen volt a Petőfi-ház Kiskőrösön vagy a bajai Csillagvizsgáló. Ezek mindig valamilyen figyelmet igényeltek, de jelentősebb fejlesztési pénzt költeni nem nagyon kellett rájuk. Tudni kell, hogy az idegenforgalom akkor kezdett önálló ágazattá válni. Felfutottak a lakossági szolgáltatások, mint a lakáskarbantartás, gépkocsijavítás, később a háztartási gépek javítása. Központilag kellett megszervezni, támogatásokkal ösztönözni ezeket, mert olyan fokon sikerült az államosítással tönkretenni korábban ezt a szolgáltató szektort, hogy nem nagyon ment másképp, mint a tanácsok szervezésében. Mindig szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem politikai dicshimnusz, a rendszerről szeretnék érthető magyarázatot adni, tehát a felsorolt lakás-, kommunális, oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális, később az idegenforgalmi ágazat mellett olyan szolgáltatásokat is elénk hozott az élet, ami sehova sem tartozott. Kivéve a tervosztályt! Még hosszú távú terv is készült iparfejlesztésre, idegenforgalmi fejlesztésre, lakáságazat-fejlesztésre, és később agrár-, élelmiszer-gazdasági fejlesztésre is, amelynek egyiknek-másiknak öt évvel vagy tíz évvel később még a kontrollját egy másik tisztségben megélhettem, és azt láttam, hogy nem voltunk annyira a valóságtól elrugaszkodott, szemellenzős koncepciófogalmazók, hogy öt- vagy tízéves távra is akár, butaságokat, vágyálmokat írtunk volna.

Közlekedési koncepcióinkban például a hetvenes évektől mindig hiányoltuk azt a két Duna-hidat, amelyek csak az ezredforduló után épülhettek meg, és amelyek a mi megyénket Fajsz-Dusnoknál, illetve Dunavecse-Apostagnál érik el. Rám mosolygott Bács-Kiskun megye gazdaságtörténete, amikor e két híd előkészítését és megvalósítását Szent László híd és Pentele híd néven, harminc évvel később volt módom a pénzügyi finanszírozás területén is elősegíteni.- Arra kérlek, fejtsd ki nekem, hogy miért volt annyira bántó számodra, hogy úgy fogalmaztam: lefelé és felfelé egyeztetés? Válaszoltál sok tekintetben, hogy ez partneri típusú egyeztetés volt, de az emberek fejében ez úgy él, hogy a megye kiharcolta a maga pénzügyi pozícióját a Pénzügyminisztériumnál és utána kőkemény tárgyalásokon szétosztotta a megye települései között mindazt, amit forrásként vagy lehetőségként megszerzett. Ez az én értelmezésemben változatlanul felfelé és lefelé egyeztetés.- Kérlek, tedd hozzá, hogy a kőkemény tárgyalások mindig szakmailag alapos igény- felméréssel kezdődtek, a kielégítetlen alapellátások mindenkori hangsúlyozásával!

Kérdezted, hogy a szakember-utánpótlás és a nemzedékváltás hogyan zajlott. Szerintem azok a vezetők, már az ötvenedik életévükön túl, bizonyosan tudták, hogy miért bízzák ezeket a kérdéseket harmincévesnél fiatalabbakra. Nem sokat gondolkodtam ezen, ezért most nem szeretnék választ rögtönözni! De azt tudom, hogy sem Gaborják Józsefnek, sem nekem, sem Burits Pálnak2, akinek az irányításával elsőként hoztuk létre az akkor még úttörőnek számító informatikai-számítástechnikai rendszert a megyeházán, nem volt olyan „keresztapja", aki az alkalmazásunkat elintézte vagy elősegítette volna. Pályakezdő

2 Burits Pál (1949) közgazdász, informatikai szakember, a nyolcvanas években a Bács-Kiskun Megyei Tanács Tervosztálya munkatársa. Tohai Lászlóval közösen írott munkája: Számítástechnikai módszerek alkalmazása a területfejlesztési tervezőmunkában a Bács-Kiskun Megyei Tanácsnál = Területi Statisztika, 1986. 4-5-6. szám 379-388. p.

175