Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Csatári Bálint: Kecskemét valóságos "oázis" volt
valóban alkalmazták, és hitelesen alkalmazták a gyakorlatban. Mert ezt még a települések is elfogadták, mert tudták, hogy „ezek itt" három évig - mondom viccesen - molyoltak vele, hát akkor ez nyilván nem úgy volt, hogy na, most akkor te ennyit kapsz, a többi meg semmit. Amikor megalakult a megyei Területfejlesztési Tanács 1996-ban, a törvény alapján, még akkor is úgy volt, hogy én a tanács állandó meghívottja voltam, és mindenki mondta: „de jó, Bálint, gyere és mondjad, segíts benne, hogy együtt gondolkodjunk." Úgy gondolom, hogy ezek azok a szempontok, amelyek sok irányból segítették ezt a dolgot. Még egy érdekes dolgot említek: volt például egy megyei tudományos koordinációs bizottság, s a megye összes minősített kutatója évente legalább kétszer találkozott. A kalocsainak paprika-kutatóktól a bajai csillagászokig és a főiskolai tanárokig mindenki segítette egymást a „tudomány erejének" a felmutatásában. Ekkor alakult meg a Szegedi Akadémiai Bizottság, és vendégül láttuk az ottani akadémikusokat. Tehát volt egyfajta - igazán őszintén, lelkemre mondom - nagyon nívós tudományos közélet is a mi munkálkodásunk körül. Ma is úgy gondolom, hogy megbecsülték a mi munkánkat, s nem elsősorban anyagilag. De azért az elismerés díjakban, kitüntetésekben nem maradt el. Képzeld el, hogy hozzászólhattam többször is érdemben és fontos területfejlesztési, tanyafejlesztési kérdésekben a megyegyűléseken. A hozzászólásaimat - érzésem szerint - mindig jól fogadták. Készültem is rá mindig, úgy mint kutató és tanár ember. Furcsa, hogy mára az egész megyei lét is elenyészett. Sajnos.- Furcsán hangzik ez most a „demokráciában", hogy a kutatók, szakemberek véleményét ilyen mértékben figyelembe vették, és bevonták őket a döntéshozási folyamatba.- A rendszerváltás után is volt még erre fogékonyság. Én ennek a folyamatnak a szellemi leépülését csak az utóbbi évtizedben gondolom „durvábbnak." Mondjuk kétezertől kezdve. Mondok korabeli példákat. Kuriozitás volt itt a Forrás, ahogy buzgott. Ezt én el is felejtettem. Az ember a pályájáról nem mindig emlékszik dolgokra, csak ha valaki nagyon érdeklődik utána, akkor eszébe jutnak. Találkozom a múltkor egy teljesen vadidegen kortársammal, és mondja, hogy hát, tudja tanár úr, amikor maguk megcsinálták a Forrásnak azt a falu-környezet-vidék különszámát1, az változtatta meg az evvel kapcsolatos szemléletet. Hirtelen én is a homlokomra csaptam: Te jó Isten! A lap megjelenése után rohantam Hatvani Danihoz, hogy most mi lesz, mert a Szabad Európa Rádió oldalakat olvasott fel a cikkeinkből, és ebben volt jogi, környezeti, települési vonatkozás is. Tehát ez a Forrásszám mai szemlélettel is vállalható, elfogadható kötet volt. Azt mondta Hatvani, nem lesz semmi, szokták a miénket is beolvasni. De ez akkor nagy újdonság volt a számomra.- Ez mikor volt?- Nem tudom pontosan, de az tudom, hogy például Kilényi Géza, a későbbi alkotmánybíró, írt ebbe a Forrás-számba egy tanulmányt, én kértem föl.1 2 Akkor jött haza Amerikából egy fiatal közgazdász fiú, még a közmondásra is emlékszem: „Amerikából én azt hoztam, hogy a lovadat elvonszolhatod az Hatóhoz, de inni csak akkor fog, ha szomjas." Ez volt a mottója a cikkének.3 De többen, én magam is, jó kis cikket írtak bele.4 Tehát itt, Kecskeméten nemcsak egy ilyen műhely volt, hanem több is. Például a zöldségkutatósok is kiváló kollektívát alkottak. Egy hihetetlenül erőteljes akadémikus által 1 A tematikus szám címe Ember a változó környezetben volt, Forrás 1987. 1. szám. 2 Kilényi Géza: Környezetvédelmi igazgatás - környezetvédelmi jog. Forrás 1987.1. szám 7-15. o. 3 Péter Sándor: Ideák és realitások. Az „ökonomániától" a „bírság-illúzióig". Forrás 1987. 1. szám 16-26. o. 4 Csatári Bálint: Néhány gondolat a falusi környezet változásáról. Forrás 1987. 1. szám 80-83. o. 163
