Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 7-8. szám - Varga László: Helyi emberek kellenek a vezetésbe

én addig nem is tudtam. Erre én azt mondtam a Gyulainak, hogy: idefigyelj, nekem nincs, de a püspökömnek lehet, hogy van. Megígértem, hogy majd beszélek a püspökkel. Alig értem vissza a lelkészi hivatalba, körülbelül negyedóra múlva csöngött a telefon, Mező Mihály hívott, hogy mikor jöhet át hozzám. Rögtön átjött, és a következőket mondta: ha Istent ismersz, akkor segíts rajtunk! Mondom: ezen nem múlik, mert Istent ismerem! És ha tudok, segítek. Elmondtam, hogy azért nem olyan egyszerű dolog ez, ugyanis a helyzet az volt, hogy Budapesten abban az időben Tóth Károly püspök újíttatta föl a Lelkészképző Intézetet, neki nagyon jó nyugati kapcsolatai voltak. A német észak-rajnai egyház vállalta az épület teljes felújításának és az új internátusi szárny építésének a költségeit. Ezután a püspöktől megkérdeztem, hogy nem lehetne-e barterezni, mert Kecskemétnek kellene 100 ezer nyugatnémet márka. Kecskemét kifizetné forintban a márka ellenértékét, de így meg tudná venni a város a harangjátékot. Azt mondta erre a püspök, hogy semmi akadálya nincs, ha a tanácselnökötök hoz nekem a pénzügyminisztertől egy papírt, hogy ez nem feketevalutázás, valutakiajánlás, hanem legális. Visszajöttem, mondom a Mezőnek, hogy mit intéztem. Azt mondta, hogy azonnal indul Pestre. Pár nap múlva jött Mező, és hozta a papírt az akkori pénzügyminisztertől, aki hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Református Egyházhoz érkező valutát Kecskemét fölhasználja. Meglett a papír, nagy volt az öröm, elindult a megrendelés. Az akkori viszonyokra azonban jellemző - és itt megint csak Mező és Gajdócsi együttmunkálkodásának a példája ez -, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal akkori elnöke, Miklós Imre, fölhívatta a Mezőt, és mint a legutolsó bérest, letolta: hogy képzeli a tanácselnök elvtárs, hogy szövetkezik az egyházzal? Mit gondol, hogy ennek mi lesz a következménye, majd az egyház hogy fogja benyújtani a számlát, és kiszolgáltatja a várost az egy­háznak?! Megtiltom ezt az egészet! Jött a Mező, elmondta, hogy ez van, de azért nem hagyta magát, azt mondta: megpróbálok megmozgatni minden követ! Meg is mozgatott mindent, Gajdócsi vállalta fel azt, hogy az Elnöki Tanácsban2 elmondja, Kodály emlékére miért fon­tos Kecskeméten a harangjáték, de Miklós Imre nem engedi a valutatranzakciót. Ezután valaki odaszólt Miklós Imrének, hogy márpedig ennek mennie kell. így végül is elkészült a harangjáték, aminek az árát kifizette a rajnai egyház. Végül is 112 ezer nyugatnémet márka volt, Kecskemét városa pedig átutalt kétmillió forintot. Az átutalt pénz a Ráday utca 28. szám alatt épülő Teológus Internátus támogatására ment. Mindez példa arra, hogy Mezőnek ez is egy olyan húzása volt, aminek én tanúja és közreműködője voltam. De nagyon sok ilyen történt, ennek is köszönhető, hogy itt ennyi kulturális intézmény jött létre. Én úgy emlékszem, a Zománcművészeti Alkotóműhely, a Ciróka Bábszínház, a Kecskeméti Rajzfilmstúdió is ebben az időszakban jött létre.- A Kodály Intézet.- A Kodály Intézetnél megint csak meglovagolták azt, hogy Kodály kecskeméti szüle­tésű, és ennek kapcsán hozták ide a Kodály Intézetet Pestről. Nagyon nehéz volt idehozni, minden tekintetben. Ezek voltak azok, amiket én láttam, hogy komoly harcokkal vívta meg ezeket a dolgokat Mező, egészen 1987-es lemondatásáig. Nem tudom, hogy mi volt az oka, de teljesen meglepetésszerűen ért bennünket. Annak idején hiába kérdeztem őt, hogy ennek mi volt az oka, csak annyit mondott, hogy valami olyasmit kértek tőle, amit nem vállalt. Én, megmondom őszintén, azóta is mindig elfelejtettem megkérdezni tőle mikor beszéltünk, hogy mi volt a lemondásának az oka. Utána Adorján Mihály került a helyére, aki végül is vitte tovább a rendszerváltásig azt, amit Mező elindított. Tehát én ezt érzem, és sokszor elmondtam akkor is, meg azóta is, hogy azok a városok fejlődtek igazán a szocializmus idején is, ahol helyi születésű és helyi kötődésű vezetők voltak. Ez ma is 2 Gajdócsi István 1985-től 1989-ig volt tagja a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának. 134

Next

/
Oldalképek
Tartalom