Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 7-8. szám - Komáromi Attila: "Kecskemét volt a mérce"

dolgozott. Én Szegeden hallottam először a nevét, mert Szegedre járt egyetemre, jogi karra. Fiatal hallgatóként sokszor találkoztam vele és más fiatal írókkal, Baranyi Ferivel meg a Gerelyes Endrével. Nekem Gerelyes Endre nagyon jó barátom volt, ugyan nem tanított, de ott volt adjunktus. Szegény, tehetséges volt, csak megártott neki az alkohol. Egyébként őtőle hallottam azt, amit a múltkor mondtam neked: hogy az értelmiség előtt két út van: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan.- Szóba került közöttünk Páskándi Géza neve. Az körülbelül világos, hogy el kellett jönnie Erdélyből, de miért éppen Kecskemétet választotta? Volt-e szerepetek ebben?- Valószínű, hogy lehetett valami szerepünk benne. Egyrészt az ő darabjai iránt érdeklődtünk, és azért ez nem volt mellékes, másrészt dramaturgként itt tudták alkal­mazni, volt állása a színházban. Ez pedig nyilván meghatározó érv volt a város mellett.- Ha végiggondolom ezt az időszakot, ott volt a Forrás, a délvidéki kapcsolat, az erdélyi kap­csolat, a színháznál a Felvidék, hiszen itt dolgozott rendezőként Beke Sándor, meg színészek is jöttek. Mennyire volt szabad, vagy éppen zártkörű az ezekről való döntés?- Az előbb mondtam, hogy azért kaptam egy kis ejnye-bejnyét, kellett volna szól­nom például a Kamaraszínházi Fesztivál előtt, hogy kiket akarok meghívni. Meghívtuk a vendégeket előzetes egyeztetés nélkül, pénzünk, ugye, nem volt sok, és amikor már kiderült, hogy kik lesznek itt, akkor már nem lehetett lemondani. Milyen alapon mon­datták volna le velem, hogy ne jöjjön a Ladik Kati, ne jöjjön a nagyváradi színház, ne jöj­jön Kassáról senki? Ezt nem lehetett. Azért annyi eredménye mégis volt a rosszallásnak, hogy a helyi sajtó elhallgatta a fesztivált. Egyedül a Szabad Föld írt róla.- Ami a magyar parasztság lapja volt.- Meg hát a vitát is elhallgatták. Rendeztünk egy vitát a kamaraszínházi jövőről. Ne feledd el, akkor a kamaraszínház még nem volt ennyire műhelymunka, az mindössze egy kisebb színház volt.- Attila, beszéltél Kátay Mihályról meg a zománcművészeti alkotótelep létrejöttéről. Arra volt-e rálátásod, hogy Probstner János hogyan került Kecskemétre, hogyan lett a zománc- mellett kerámiastúdió is?- Persze, hogy volt, csak olyan kellemetlen erről nekem beszélni. Egy hódmezővásár­helyi barátom mondta, hogy volt náluk egy energikus fiatalember, egy keramikusművész és Kecskemétre került. Keramikusművész? Bevallom neked, hogy a kerámiát, a paraszti kerámiát, azt úgy sejtettem, de nem nagyon ismertem. Kiderült, hogy két lépcsőházzal arrébb lakott, mint én. Megismerkedtem vele, kint a Széchenyiben, a Stádium utcában laktunk mindketten. Mondtam először Bodor Jenőnek, hogy van itt egy nagy tervek­kel rendelkező keramikus, meg kéne hallgatni. Tulajdonképpen így indult el, és utána János a maga tehetségével és szervező zsenijével, hatalmas lendületével végigvitte, amit elképzelt. Most sajnos megtört, deformálódott ez a lendület azzal, hogy a megye megszűnésével kényszerűségből összevonták a korábban önálló alkotó műhelyeket egy közös szervezetbe. Tudom, hogy fájhat neki, de csak ez volt a megoldás, ami történt. A Kormányhivatal azt mondta, hogy nincs szüksége Kerámia Stúdióra. Az összevonás a túlélés lehetőségét jelentette. Fia a város nem áll az ügy mellé, akkor ezek az intézmények megszűnnek. És még egyszer létrehozni őket, szerintem lehetetlen vállalkozás lenne.- A Rajzfilmstúdió és a többi kulturális intézmény létrejöttéről is vannak emlékeid? 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom