Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 7-8. szám - Szekér Endre: "Ha kifogást találtak, ugrott az egész mű!"

- Hogyan kerültél pedagógusállásba Kecskeméten, egyáltalán hogyan kerültél a városba?- Mivel itt érettségiztem, édesapám a Csongrádi utcai gyógyszertár vezetője volt, itt laktunk, tehát ide kötődtem, és nagyon nehezen ment akkor az elhelyezkedés. Bugacon tanítottam három évig, két évig kecskeméti általánosban, és utána kerültem a Katona gimnáziumba.- Melyik évben kerültél a Katonába?- 1960-ban.- A Katona-gimnázium akkor nemcsak a város, de a megye egyik legjobb iskolája volt!- Nagyon jó iskola volt!- Idősebb magyar szakos kollégáid könnyen elfogadtak?- Nagyon bonyolult, úgyhogy ne menjünk bele. Orosz Laci bácsi politikai okokból, '56 miatt visszaszorított helyzetben volt, de nagyon jó barátom volt Hordós Károly és így tovább. Nagyon kellemes környezetben voltam.- 1989-ig, tehát csaknem harminc éven át tanítottál a Katonában. Ugyanakkor párhuzamosan már az irodalmi élet felé kacsingattál. Hogyan és milyen módon kerültél kapcsolatba a kecskeméti irodalmi élettel?- Létezett akkor még Kiskunság néven egy ilyen alkalmi kiadvány, nem nevezhető folyóiratnak, majd azt követte egy nagyobb formátumú Kiskunság című kiadvány, ez már előzménye volt a Forrásnak. Igényesebb és komolyabb. Megteremtésében Varga Mihály személye kulcsfontosságú volt! Akkor is, a másik Kiskunságban is, és majd a Forrás indulásánál is! Már Bugacon is írtam, a Petőfi Népe elődjében, Hemingwayről írtam pél­dául, Az öreg halász és a tengerről. A stílus iránti érdeklődésem kezdettől fogva megvolt, a Tóth Árpád jelzőhasználata című tanulmányom egy régi Kiskunságban jelent meg. A József Attila költői nyelvéről szóló pedig a nagyobb formátumú Kiskunságban. Ilyen előzményekkel közeledtem azoknak a csoportjához, akik írtak. Nem szabad elfelejtenünk azt, hogy ez nem előzmény nélküli. Kecskeméten a Részvény Nyomda, Tóth László mun­kássága, szoros kapcsolata az akkori irodalommal, Németh Lászlóval, a népi írókkal, kulcsfontosságú volt. Valamiféleképpen ide is kapcsolódik ez az irodalmi indulás.- Varga Mihály keresett meg Téged, amikor a Kiskunság létrejött, vagy már egy létező laphoz társultál?- Sokkal hamarabb találkoztunk. Régi kapcsolat volt, régi baráti kapcsolat. Sőt zárójel­ben elmondhatom azt, hogy Pomogáts Béla mint jeles irodalomtörténész egyszer, már a későbbi időszakban azt mondta, hogy a Varga Miskát nagyon szerette és nagyon nagyra tartotta, és amikor az első induláskor, például a nyugati magyar irodalom megjelentetése még támadott és nehéz ügy volt, Miska ezt is vállalta, és politikai kisugárzása volt. Miska irodalomszemlélete egy tágasabb magyar irodalmat jelentett, mondjuk Kolozsvártól Londonig.- Ki volt Varga Mihály? Újságíró, bölcsész, tanár?- Újságíró volt, tanári végzettségű- Hallatlan ügyessége, szervezőkészsége, tevékeny­sége, olvasottsága, kapcsolatai nagyon sokat jelentettek. El még, hála istennek, de hát magas életkorban és nehéz egészségi állapotban van. Ahogy a kezdetektől Goór Imre is itt volt, ő is él, de hát már igen idősen és visszavonultan. És hát Hatvani Dani nagyon nagy időszakot jegyez! Ő is a kezdetektől ott volt a lap körül, újságíróként indult jogi végzett­31

Next

/
Oldalképek
Tartalom