Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZABÓ ZOLTÁN - Olyan típusú író vagyok, akinek sokáig kell élnie : Forgách Andrással beszélget Ménesi Gábor
és kegyetlenül ízekre szedtem. Erre nem az volt a reakciója, hogy menjek a fenébe, hanem arra kért, írjak neki darabot. Voltaképpen abból a nagyképű gesztusból született meg a trilógia, hogy meg akartam mutatni Tamásnak, mit kellene csinálnia. Elsőként az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikájából hoztunk létre darabot, s mielőtt bármit írtam volna, felolvastattam a színészekkel Márquez regényét. Beleírtam a darabba Fodort is - a Vizsgálóbíró szerepében jelent meg -, hogy jobban szemmel tudjam tartani, mert azáltal, hogy színész is lett - és a saját társulatbeli szerepét is leképezte a darabbeli szerepe -, inkább ki volt szolgáltatva a kritikámnak és véleményemnek. A próbákon számtalanszor kerültünk konfliktusba, de végül izgalmas előadások születtek. A szűz, a hulla, a püspök és a kések, valamint A görény dala - amely Danilo Kis Borisz Davidovics síremléke című regényén alapul - megint csak komoly tanulságokkal szolgált számomra. A Halni jó! című darabomat kevésbé érzem sikerültnek, pedig azt gondoltam, hogy a Tarelkin halála mai verziója a maga durva, talán leegyszerűsítő politikai áthallásaival nagyobbat fog szólni. Szerencsés vagyok, hogy Tamás beengedett a laboratóriumába, ahol irigylésre méltó belső szabadsággal hozza létre előadásait. Bár kevés embernek szólnak, mégis nagyon fontosnak tartom, hogy létezzenek független színházi műhelyek, mert ott születnek meg azok a nyelvi ízületek, az a szintaxis, ami miatt érdemes színházat csinálni. Sajnos a támogatások radikális csökkenése miatt alig jutnak levegőhöz. Szerencsére az olyan megszállott színházi emberek, mint Pintér Béla, Bodó Viktor vagy Fodor Tamás - és még számos nevet mondhatnék - nem adják fel, kitartóan küzdenek a fennmaradásért.- Az elmúlt években a Nemzeti Színházban is dolgoztál, a te fordításodban mutatták be Tennessee Williams Orpheusz alászáll című darabját, Alföldi Róbert felkérésére pedig elkészítetted az Ármány és szerelem, valamint A park című Botho Srauss-dráma fordítását. Korábbi fordításaid közül kiemelném a Luluf és a Figaro házasságát. Milyen hatással vannak a fordítások saját drámaírói működésedre?- Miután lefordítok egy nehéz művet, sokkal könnyebben tudok írni sajátot, mert közben kritika alá helyezem a szöveget, állandóan elemzem, nemcsak mint fordító, hanem mint drámaíró is, és a folyamatos korrekciók révén felhalmozódik bennem egy készlet saját nyelvemből. Vegyük példának a Lulut, amely a mai napig nagyon fontos számomra, a kedvencem. Vitellius című darabomat még a Lulu fordítása előtt befejeztem, a győri színház felkérésére írtam, akkor még Szikora János volt a főrendező, Nádas Péter és Morcsányi Géza is ott tevékenykedett. Nádasnak egyébként nem tetszett a darab, felületesnek tartotta, amit akkor rossz néven vettem, de azóta már nagyon is értem a kritikáját. Végül a Vitelliust akkor nem mutatták be Győrben, mert időközben kirúgták Szikoráékat. Közben felkértek, hogy fordítsam le Wedekind darabját, és a Lulu fordítása olyan hatással volt rám, hogy attól gyökeresen át tudtam dolgozni a Vitelliust, és egy majdnem teljesen új mű született. Legutóbb Schiller Ármány és szerelem című drámáját fordítottam le a Nemzeti Színháznak. Olyan szöveget kellett létrehoznom Vas István nagyon szép, de kissé nehézkes, archaizáló fordítása után, amely mai frissességgel szólal meg, de nem szakít Schiller világával. A park fordítása szintén komoly feladvány volt, nem is hittem, hogy meg tudom oldani. Botho Strauss ugyanis élő német beszédformákból alkotja meg a darab nyelvét, és meg kellett találnom azokat a magyar nyelvi megfelelőket, amelyek az eredeti szövegre engednek következtetni.- Milyen terveid vannak? Milyen lehetséges utakat, irányokat látsz magad előtt a közeljövőben ?- Megint szeretnék csak prózát írni. Szeretném befejezni a regényemet, amit a színházi munkák miatt félretettem. Készül egy novelláskötetem is, amit úgy találtam ki, hogy ne 111
