Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZABÓ ZOLTÁN - Olyan típusú író vagyok, akinek sokáig kell élnie : Forgách Andrással beszélget Ménesi Gábor
darabokat. Kleist olyan pontossággal és komplexitással tudta megragadni a modern kor problémáit, hogy műveit csak jóval később értették meg. Tavaly, halálának kétszázadik évfordulóján, Németországban és szerte a világon Kleist-bemutatókat és -felolvasásokat tartottak. Most érkezett meg Goethe és Schiller mellé, sőt, talán nem túlzás kijelenteni, hogy bizonyos műveiben meg is haladta őket.- Közismert, hogy az író - tekintettel az előadhatóság követelményeire - jelentősen megrövidítette a művet, mellőzve az általad említett utolsó nagyjelenetet, amelyben Évára hárul a történések utólagos elmondása, neki kell ugyanis Ádám bírót és önmagát eljátszani.- A darab ősbemutatóját maga Goethe rendezte Weimarban, ám az előadás megbukott, még ha nem is a premieren, hanem valamivel később. Talán az utolsó jelenet meghaladta a weimari színésznő képességeit, vagy akár Goethéét, aki több hibát elkövetett, mert Az eltört korsó elé - ami egyébként tetszett neki, és felismerte Kleist egyedülálló tehetségét - egy zenés darabot illesztett, majd két szünettel játszotta, s így az előadás elviselhetetlenül hosszú lett. Ezért Kleist úgy döntött, hogy kihúzza az utolsó jelenetet. Szerencsére nem semmisítette meg, utólag rekonstruálták, és ma már ezzel a toldalékkal adják elő mindenhol, némileg meghúzva, de érzékeltetve a mű duplafenekűségét.- A darabot 1996-ban Zsámbéki Gábor rendezte a Katonában (Ádám bíró szerepét Haumann Péterre osztotta), de kiemelném még Gothár Péter 1980-as kaposvári rendezését. Mennyire játszanak bele mostani munkádba a szóban forgó előadások, vagy kizárod a korábbi tapasztalatokat, és megpróbálod függetleníteni magad a darab megelőző interpretációitól?- Mindkét általad említett előadást láttam, és Zsámbéki rendezését tartom problema- tikusabbnak, mert alapvetően realista műként interpretálta Az eltört korsót, és kevésbé tudta megragadni a darab összetettségét. Zsámbéki ugyanakkor jó érzékkel találta meg azt a pontot, ahol érdemes szünetet tartani, ezt a tagolást én is átvettem, mert úgy gondolom, a kecskeméti közönség nehezen viselné, ha egyhuzamban játszanánk a darabot. Én semmiképpen sem szeretnék realista előadást látni a színpadon - amire egyébként a színészek erősen hajlanak -, inkább olyan történetet próbálok felmutatni, amelyben a szereplők egyszerre köznapiak - mint ahogy mi itt ülünk és beszélgetünk -, ugyanakkor magukban hordozzák azt a mitológiai lehetőséget, amitől az emberiség emlékezni tud önmagára. Nemcsak itthon, külföldön is megnéztem néhány előadást. Peter Stein a Berliner Ensemblében azt a rézmetszetet vetítette a vasfüggönyre, és annak a képnek a térszerkezetét valósította meg, amelynek alapján Kleist fogadásból megírta a drámát. A Gorki Theater előadásában Jan Bosse egy kvázi európai uniós tárgyalóterembe helyezte a darabot - a szereplők mikrofonba mondták vallomásaikat -, ami a maga közönséges terével diszkóra emlékeztet, ugyanakkor a színház belső terének folytatása is. A bécsi Burgtheaterben leginkább a díszlet fogott meg: a sártenger közepén egy hófehér négyzetet láttam, ami fokozatosan besározódik és bevéreződik, ahogy az események zajlanak. Ezek az előzmények egyáltalán nem zavarnak, sokkal inkább inspirálnak. Természetesen most már, hogy itt vagyok Kecskeméten, komoly szívósság kell ahhoz, hogy ne veszítsem el azt az ősképet, ami a fejemben van.- A korábbi előadások Németh László, majd főként Tandori Dezső fordításán alapultak, most azonban saját fordításoddal dolgozol. Mi ösztönzött a darab újrafordítására? Nem találtad megfelelőnek a korábbi szövegváltozatokat?- Tandori Gothárnak fordította le a darabot. Németh Lászlóé nagyon rossz fordítás, azon lehet demonstrálni, hogy mit nem szabad fordítónak elkövetni. Tandorit zseniális nyelvművésznek tartom, és egészen addig, amíg nem mélyültem el jobban a darabban, 106
