Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 1. szám - Füzi László: Megérkezés : IV. rész

Homokos tengerpartra kerültünk, a parton kilométer hosszan a szállodák nyugágyai sorakoztak. Szállodánk egy saroknyira volt a sétálóutcától, ott találkoztunk először az üdülőhelyek esti korzózóival, akik időnként betérnek egy boltba, kezükbe vesznek egy cipőt vagy egy nyakláncot, aztán leteszik, s mennek tovább.

Jesolóból hajóval mentünk be Velencébe, egy másik nap Padovába utaztunk, itt Donatello munkáját, Gattamelata lovas szobrát néztük meg, s a Scrovegni- kápolnában Giotto freskóit, Veronába már nem jutottunk el.

Jesolóban a mindenhova magammal vitt kisrádióban hallgattam a közvetítést Kádár János temetéséről.

Jelképnek és zárópontnak is tökéletes lenne, ahogy családunk első nyugati nyaralásának és Kádár János temetésének az időpontja az életünkben összekapcsolódik.

De semmi sem ilyen egyszerű.

33.

Ennek a könyvnek a lezárását nem a Kádár-rendszer felszámolódása sietteti.

Az a rendszer voltaképpen nem is zárult le, számos vonása, összetevője benne él mai világunkban.

Azon a záróponton gyorsabbnak gondoltuk a felszámolódását.

Azért zárom le ezt a könyvet, mert azon a hangon, amelyiken magamról kezdtem beszélni, az újabb történeteket már nem tudom elmondani.

Ebben a könyvben a hagyományos paraszti világból való kiszakadásomról írtam. Amíg ezt a könyvet írtam, végig úgy éreztem, hogy nem csak magamról vagy a velem történtekről írok, tudtam, sokak életét határozta meg ez a kiszakadás. Az életem akár rejtett történéseiről is ezért írtam szabadon, nem kitárulkozásnak gondoltam, hanem a közösen megélt történések jelzésének.

Korábban azt írtam, Én-könyv.

Igen, Én-könyv, de csak annyiban, hogy írásakor a magam életének társadalmi vonatkozásai foglalkoztattak.

Életem újabb szakaszairól már nem tudok ezen a hangon írni. Az újabb történetek már mintha magántörténtek lennének, ezeket a magántörténeteket nem akarom és nem is tudom leírni. A velem történtekben, ha másért nem, akkor azért, mert már több évtizede az irodalom világában élek, nyilvánvalóan közösségi tartalmak is megmutatkoztak, ám ennek a könyvnek a személyes hangján ezekről sem tudok beszélni.

Az irodalom világában eltöltött évekről talán egy emlékiratban tudnék írni, ám emlékirat írására nem érzek késztetést, s feltehetően később sem fogok késztetést érezni annak az írására.

Azt, hogy az eddig megélt életem mikor lépett ki a hagyományos közösségi keretekből, nem tudom megmondani.

Feltehetően már az itt leírt történetek sem mind kapcsolódnak hozzá, ahogyan azt is elképzelhetőnek tartom, hogy számos majdani történés csak az itt megrajzolt keretek között válik majd értelmezhetővé.

46