Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Bertha Zoltán: A kritikaíró Szilágyi Domokos
Lászlóffy Aladárt nevezi. „Ha volt vezető egyénisége a - mondjuk így - első Forrás-nemzedéknek, nyilván csak Lászlóffy lehetett"26 - szögezi le; noha fiatalkori leveleinek tanúsága szerint gyakori esztétikai vitákat is folytatott vele.27 Azt viszont mindenképpen túlzásnak tartja (Kántor Lajos és Láng Gusztáv közös irodalomtörténeti összefoglaló munkájára - Romániai magyar irodalom 1944-1970 - reflektálva), hogy a Forrás-generációt az első nagy Nyugatnemzedékhez lehetne mérni, illetve „hogy az ötvenes évek közepén a Kolozsvári Egyetemen a század eleji, Négyesy-féle stilisztikai szemináriumokra emlékeztető tevékenység folyt volna. "28 Páskándi műveiben - „a mi abszurd klasszikusunk"29-nak tartja őt, aki „egy jó fejjel kimagaslott"30 társai közül - főként a konkrétum és az absztraktum közti ugrásokat, síkváltásokat, összeköttetéseket igyekszik értelmezni, az asszociatív képzetátmeneteket kitapintani. „Megvonhatnák így is a mérleget: Petőfi - mondják - nagy volt az elvont dolgok érzékletes megjelenítésében - Páskándi mintha fordítva járna el: a kézzelfoghatót közelíti a fogalmihoz (...) Ez a nehezebb, már csak nyelvünknek aránylag fiatal kora miatt is. Azt hiszem, elfogadható a megállapítás, hogy a nyelvek, az eredeti jelentés elhomályosultával, konkrétumok nevével jelöli az absztraktumokat. Ilyen értelemben nevezem fiatal nyelvnek a magyart. Itt még az elvont fogalmak nevén is átüt az eredeti tárgyi valóság. Conceptio, mondja a latin, azaz fogantatás. E jelentésben már csak az orvosi szókincs őrzi. Egyébként a koncepció: fólfogásmód. (...) Fölfogás szavunk a konkrét cselekvés (fog, ige) hangulatát is idézi. Ha viszont koncepciót mondunk, sokkal elvontab- ban (és műveltebben és sznobabbul) hangzik"31 - fejtegeti izgalmasan; az más kérdés, hogy név és jelentés, jel és jelölt között a genuin, akár a hangalakokban is kifejeződő organikus kapcsolat más nyelvelméleti nézetek szerint viszont éppen a magyar nyelv primordiális ősiségét bizonyíthatja. Palocsay Zsigmond flórát, faunát, varázslatos bio- és humanoszférát - földanyai és csillagtávoli élettartományokat - átsugárzó természetlírájáról, „természet-himnuszairól"32 empatikus mélységeket érzékeltetve értekezik: „verseiben a költészet hajdani önmagára emlékezik, az élőbeszédre, bájolásra, mágiára, muzsikára"; „A költő rokona a kicsi minden- ségnek; komázik s pofozkodik vele. Számára nem menedék, hasonlat, trópus a természet, hanem átültetett, létfontosságú szerv, immunreakció nélkül."33 De rokonszenvezik Saszet Géza szinte végletesen másfajta - mégpedig radikálisan gondolati, filozófiai-fogalmi költészettípusával is (amely megmozgatja a „berozsdásodott agyat")34, vagy Méliusz József szabadverseiről állapítja meg, hogy ami bennük a legmegragadóbb, az „valóságnak és álomszerű jelképesség26 Sz. D., Sorok = A költő életei..., i. m., 79-80. 27 „így hát verselek és recenzálok, és esztétikai vitákat folytatok Lászlóffy Aladárral. O ugyan úgy véli, hogy belepiszkolok saját »költői« fészkünkbe, de nekem az a véleményem, hogy a fejlődés ellentétek harca, akár fészken belül, akár kívül." Sz. D., Levelek Váradi Emeséhez = A költő életei..., i. m., 88. - Miközben - Székely János kifogásai ellenében, miszerint a Lászlóffy-versekből hiányzik a zeneiség - azt is fejtegeti, hogy Babits, Szabó Lőrinc, József Attila, Illyés óta lényegében „minden jelentősebb költő verseiből hiányzikdöntően az értelem és a gondolatiság primer energiáira („hogy a vers ütni tudjon, s ha kell, fejbeütni") mutatva rá summázza, hogy „a nyelv nem elsősorban zeneeszköz, s a költői nyelv is csak részben az." Uo., 85-86. 28 Sz. D., Sorok, i. m., 79. 29 Sz. D., Az író nem határőr, Kortárs, 1986/11., 80. 30 Sz. D., Sorok, i. m., 79. 31 Sz. D., Hol kezdődik a vers?, i. m., 4. 32 Sz. D., Tallózó = A költő (régi és új) életei: Szilágyi Domokos (1938-1976), szerk. Kántor Lajos, Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2008, 360. 33 Sz. D., A kritikus magánya, i. m., 25. 34 Sz. D., „Szállók a filozófiának", Korunk, 1973/1., 130-131. 105
