Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Petőcz András: Kassák, a 80-as évek mestere
A Ver/s/ziók antológia esetében a kötet vizuális költészeti része volt az, amelyik bizonyos értelemben, technikailag is, a kassáki hagyományt úgy vállalta fel, hogy egyben meg is haladta azt. Olyan fotómontázsok jelentek meg a kötetben, amelyek a XX. század elejének avantgárd periódusában még nem voltak jellemzőek, gondolok itt az Emlékezés Jolánra című versfotómra, vagy Szombathy Bálint Blut című montázsára. Számunkra, akkori fiatal szerzők számára az volt a fontos, hogy elmenjünk a szövegalkotás egy végső pontjáig, megvizsgáljuk, meddig nevezhető versnek a vers, mikor beszélünk már olyan - csak - képként értékelhető műalkotásról, ahol a szöveg „vendégként" van jelen. A határok fesze- getése mellett ezekkel a munkákkal célunk volt a „másképpen is lehet" elvének felmutatása. Annak az elvnek a felmutatása, hogy egy zárt rendszerben, egy zárt környezetben lehet másképpen is alkotni, másképpen is élni. Vagyis, lehetséges a zárt rendszert megbontani. A 80-as évek elejének egyik fő üzenete éppen ez volt. És ez az üzenet valójában Kassák üzenete volt. Magam, aki a Ver/s/ziók antológia legfiatalabb szerzője voltam, ebben az időszakban egyértelműen Kassák ezen üzenetét, vagyis a változtatás igényét, az újdonság lehetőségét akartam újból és újból megfogalmazni, újraértelmezni. Nemcsak a szabad versben, nemcsak a vizuális versben vagy a szövegversben, hanem Kassák személyének többszöri megidézésében is benne volt az a gesztus, amit az adott időszakban a lázadás, a lebontás, illetve az újraépítkezés lehetőségeként értelmezhettünk. Nemcsak verset írtam Kassákról, hanem újraírtam a híres hosszúversét, A ló meghal, a madarak kirepülnek című, valóban monumentális alkotását. Parafrázisomban, amely „Az időpapagájosan akkor..." címet kapta, a saját párizsi utazásom élményét fogalmazom meg, utalva Kassák Párizsig tartó gyaloglására. Versem éppúgy szólt a 80-as évek bezárt társadalmáról, ahogy Kassák esetében is nagyon is jelentős volt művének politikai üzenete. A 80-as évek elején csapatba szerveződtünk, avantgárd kört alkottunk. Létrehoztuk a Tér/Kép/Vers csoportot. Szinte minden megnyilvánulásunkban Kassákot idéztük meg. Endrődi Szabó Ernő, Bíró József, Zalán Tibor, Székely Ákos, Géczi János és jómagam alkottuk a csoportot, ha jól emlékszem, és kiállításainkon, fellépéseinken mindig ott volt, jelen volt Kassák szelleme. Ugyanakkor, ma már világosan látszik ez is, a „szellem" megjelenése egyben „szellemidézés" is volt. Vagyis tudatos gesztus. Az avantgárd lendület valójában „megidézett" lendület volt, és mint ilyen, korai posztmodern tett. Miközben többen „Kassák-epigonnak" neveztek minket, aközben mi pontosan tudtuk, hogy munkáink egy tudatosan vállalt küldetés részét képezik, hogy egyszerre vagyunk nagyon modernek, avantgárdok, ha tetszik, és egyszerre tudjuk azt is, hogy az avantgárd és Kassák teljességgel megismételhetetlen. Másképpen szólva: a 80-as évek megidézett egy kort, hogy lebonthasson egy idejétmúlt gondolkodást, struktúrát. Megidézte Kassákot, mert Kassák igazi mester volt, aki bármikor megidézhető. Ha művészi függetlenségről, irodalmi másságról, emberi tartásról van szó. És jó, ha tudjuk: Kassák - mint mester - aktuális minden korban, minden időben. 100
