Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Sümegi György: "A legprogresszívebb szabadságot, bátorságot szeretném"
Jó, hogy nem ezek a butaságok a legnagyobb gondjaink. Amíg ők társasági életet élnek, addig mi dolgozunk, vagy ha úgy tetszik, kívül helyezzük magunkat a társadalmi konvenciókon, félig mezítelenül vagy kifeszített lepedő mögött egészen mezítelenül lefekszünk a fűre, és süttetjük magunkat az áldott napmeleggel. Munkára ébredünk, és nyugodtan térünk meg esti pihenőre." Kassák azt is rögzíti, hogy a művésztelep mikrovilágában, az alkotók életében milyen „a háború tükröződése". „Nehezebb az ő életük is, mint volt néhány esztendővel ezelőtt. /.../ Az emberek arcán látszik a nyomottság és bizonytalanság." Példaként Perlrott Csaba festőművészt említi, „aki itt él, aki állandóan tüdőbetegségével bajlódik, egész nap napkúrázik. /.../A többiek azt sugdossák, hogy Csabának nem is a tüdeje van annyira oda, mint inkább a sorozóbizottságok szemei elől" menekül. „Akárha üvegbura alatt élne. Kiállított tárgy, amihez nem szabad hozzányúlni. Legföljebb egy festőnő van itt, /.../ ők kettesben mintha megértenék egymást." Ezután kitér Perlrott művészete alakulására, így: „a háború előtt kint járt Párizsban, ismeri Picassót, Metzingert és a többi kubistákat, s akkor még ő is kubista volt, /.../ de a mester már egészen másfelé jár". Perlrott - és az őt megértő festőnő, Gráber Margit - mintha Kassákék, a „mi" (Uitzék és a verebek) és az „ők" (Iványiék, művészelőkelőségek) között helyezkednének el. De a festői témák összekötik őket: „A gémeskút és a cigányok favorizáltjai most a telepnek." Gémeskutat Iványi fest, ahogy írta, ám „ Uitzban is fólébred a festő, és ő is a cigányok felé kacsint. A fekete lányokat föl szeretné ültetni a pódiumra, drapériát dobni köréjük, és sárga, vörös színekkel megfesteni az új képeket." Uitz elmegy a Cigányvárosba festeni, ám valamiféle éles konfliktus alakult ki a megörökí- tendők és közte, mert „a fák közül előbukkan Uitz menekülő alakja. Szörnyen össze van zilálva, cafatokban lóg róla a festőkabátjának háta, a kezei véresek, és az arcán is elkenődött a vér." Uitz verekedésbe keveredett a cigányokkal, akik csapatban követték őt: „kívül a parkon egy csomó cigánylegény áll késekkel és botokkal fölfegy- verkezetten. Fenyegetőznek és üvöltenek, mint a farkasok." A művésztelep vezetője, Iványi Grünwald próbálja nyugtatni Uitz feleségét, de közben levonja a tanulságot is: „Enélkül is elég bajunk van a várossal, mindenki haragszik ránk. Ha így folytatja (mármint Uitz - szerk.), valamennyiünket fölnyársalnak a cigányok és a parasztok." Kassák így Iványi szájába adja a művésztelep akkori városi elfogadottságának reális helyzetjelzését. A háború hétköznapokra gyakorolt hatását nemcsak a Műkert árnyas sétányain napközben festőfelszereléssel, munkába indulva, este szerelmesként föl-fölbukkanó művészek között érzékeli, hanem a város társadalmában is. A legnagyobb, szinte megrendült együttérzéssel mutatja be Kassák az orosz hadifoglyokat, énekeiket, munkájukat - a háborúban sínylődő magyar férfiak itthon maradt asszonyai mellett. „Szépek itt az esték, a csönd leereszkedik a telepre, s valahonnan a parasztházak tájékáról mélységes, szomorú dalok szállnak föl a csillagok felé. Az orosz hadifoglyok ilyenkor már munka után vannak, összeverődnek, és énekelni kezdenek bús férfikórusban, ötvenen, vagy talán százan is. Négy szólamban énekelnek értelmetlen, idegen dalokat, de akiben érzés van, az most feléjük fordul, és fölfogja panaszaikat anélkül, hogy megértené szavukat. Vontatott, reménytelenül elnyújtott sirámok ezek az elhagyott földekről, a végtelen hómezőkről, Annáról és Katkáról, akik ott élnek valahol a kék Volga partján." 85
