Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Gajdó Ágnes: "Leányok, talpra!" : Élet az előszállási uradalomban
A reggeliidő fél nyolckor volt, otthonról szoktak hozni jó kis reggelit, paprikás csirkét meg rétest vagy fánkot, meg tejeskávét, ilyen jó dolgokkal kedveztek, mert nehéz munkát végeztünk. Kenyeret is ott kaptunk. Minden reggel reggelikor osztották ki, az arató kapott egyet, ami egykilósnak felelt meg. A reggeli után folytattuk a munkát délig. Délben megálltunk, az uradalom kihozatta kocsival az ebédet. Azt kitálalták, leraktuk sorban a tálainkat, mindbe került tészta, aztán az aratógazda merte rá a levest meg a másikat. Szokott ilyen hosszúkás vakarcs pogácsa lenni. De jóízű volt! Délben egy kicsit deleltünk is. Aludtunk is, mert késő estig meg kora hajnaltól dolgoztunk. Uzsonnára megint megálltunk, délután fél ötkor, fél óra alatt ettünk, rendszerint azt is otthonról hozták, legtöbbször jó kis uzsonnát. Vacsorára mindig bableves volt. Azt is úgy ettük, közösen, hatan egy tálból. Aztán akkor a gazdáink kaszáltak egy kis búzát, vagy amit éppen arattunk, abból terítettünk a földre. Minden marokszedőnek többnyire volt barátnője, akivel együtt aludt. Ketten szoktunk együtt aludni, egyőnknek a pokrócát ráterítettük arra a kis búzára, amit leraktunk a földre, aztán ráfeküdtünk, a másik pokróccal meg takaróztunk. Aztán csak annyit mondtunk: Jézusom, segíts meg. Rendszerint három kaszás és három marokszedő dolgozott össze. A jó marokverő nagyon kapós volt, főként, ha jól tudott kötelet csinálni. Ha ugyanis a kötél elromlott, újat kellett készíteni, s ez jelentősen lassította a munkát. Ilyenkor be-besegítettek a gyengébb vagy ügyetlenebb leánynak a többiek. Három férfiember meg annak mindegyiknek volt egy marokverője, ennyien voltunk egy bandában. Estefeléig arattunk. Az egyik ember kaszált elöl, annak a marokszedője szedte sarlóval a markot, a másik utánakaszált, annak is volt marokverője, az is a markot szedte. A harmadik ember, aki kötötte be a kévét, annak a marokszedője csinálta a kötelet, letette a földre, az első marokszedő rátette a markot, a hátsó marokszedőnek meg ki kellett vinni egy pár lépést, és újra beletette, föladta a kötél végit, és a kötöző szépen bekötötte, majd fölborította a kévét. A kötél anyagból, búzából volt, mikor mit arattunk, árpából nem lehetett kötelet csinálni, annak előre elkészítettük, de búzából, rozsból saját magából csináltuk a kötelet. A legegyszerűbb a fürtkötél, ami úgy készült, hogy gyors mozdulattal a gabonának csak a fejét csavarták össze. Előfordult, hogy az aratók a munka kezdete előtt hajnalban elkészítették az aznapra való köteleket, ilyenkor ugyanis a harmattól a gabona szára még jobban hajlik. A csavart kötél készítésének több módja ismeretes: például félmaroknyi búzát kettévesznek, a fejüket összedugják, a szárukat összecsavarják; vagy a búzát a feje alatt megcsavarják, a csavaratlan részt kettéveszik és a kalászokat a csomó alatt átdugják. Mindig félnaponként változtunk. Először mikor én csináltam a kötelet, a másik kettő szedte a markot. Egyik a szélső markot, a másik a hátulsó markot. Fél napig ezt csináltuk, azután én szedtem a szélső markot, egy másik leány csinálta a kötelet. A gazdáink is így: először első kaszás volt, azután meg hátulsó kaszás. A mérsékelt éghajlati övben a második legfontosabb kenyérgabona-növény a rozs. Magyarországon is jelentős a rozstermesztés, hiszen kenyérgabona-fogyasztásunkban, főleg a választék növelésében játszik fontos szerepet. Előnye, hogy azokon a gyengébb termékenységű talajokon is termeszthető, ahol a búza termesztése már nem gazdaságos. A rozs igénytelen gabonaféle, termőképessége és terméshozama is sokkal kisebb, mint a búzáé. A rozs lisztjéből jó minőségű kenyér készíthető, de melléktermékei is értékesek; korpája kiváló abraktakarmány; hosszú és szívós szalmája nemcsak almozásra alkalmas, hanem mint zsúpszalma is sokoldalúan felhasználható, például tetőfedésre, facsemeték csomagolására. 67
