Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Kik voltak, mik voltak a kecskeméti tőzsérek?
A város társadalmának vagyoni szerkezete az 1662. évi adóösszeírás alapján Társadalmi réteg Számuk A beszedett adó (forintban) Vadszám Harács Derékadó Összesen Nincs értékelhető adat 20 Helyi adót nem fizetett 24 Törpebirtokos 287 59,25 351,32 919,35 1329,92 Kisbirtokos 209 200,75 424,65 1265,80 1891,15 Középbirtokos 176 680,45 666,62 1930,00 3277,07 Gazdag 63 1103,70 366,00 819,00 2288,70 Összesen: 779 2044,15 1808,59 4934,15 8786,89 Ezen összesítés szerint a város megadóztatható lakossága kb. 750 családból állott. A hatvanas évek háborúja előtt a két legtehetősebb réteg a lakosság közel harmadát alkotta! A kimondottan gazdagnak mondható 63 adózó közül is kiemelkedett az itt bemutatásra kerülő négy családfő. Mind a négyen a legnagyobb összegű adót, évi 13 forintot fizettek ingatlanjaik után. A leggazdagabb 63 cívis között mindössze tízen voltak, akik 200-nál valamivel nagyobb vadszám - zömmel állatok - után adóztak. Közülük is kiemelkedtek négyen: Deák Pál 417, Pathay András 520, Kalocsa János 750 és Kamarás Ambrus pedig 758 szarvasmarha értéke után fizetett adót. Mindannyiuk tulajdonában volt ún. pénzes kert, szántóföld. Hárman igen jelentős búzatermés után adtak le dézsmát, Kalocsa János viszont csak harmadát termelte, mint három társa. Szinte biztos, hogy mindegyikük birtokolt számottevő szőlőt. Azt tudjuk, hogy 1663-ban Kamarás Ambrus nyájában 1300 juh volt. 1667-ben ő 39, Deák és Pathay valamivel kevesebb, Kalocsa viszont több bárányt adott le dézsmaként. Tehát mindannyian a legnagyobb juhtenyésztők közé tartoztak. Azonban aligha kétséges, hogy gazdaságuk alapját a szarvasmarha-tenyésztés alkotta. E jószágok számára sajnos nincs utalás. Még jövedelmezőbb volt, de sokkal nagyobb kockázatot jelentett a lótenyésztés. E téren Kalocsa János járt az élen. 1663-ban Pusztaszerről száz lóból álló ménesét rabolták el. Ez kétségtelenül vetekedett egy főúr ménesével. Ezek a parasztnábobok hatalmas jószágállományuk számára önállóan béreltek egész pusztákat. 1675-ben Kamarás Ambrus és Pathay András Pusztaszer és Máma pusztákat bérelték. 1677-ben Kalocsa János és Deák Pál Tömörkényt és Pusztaszer másik felét 30 évre zálogba vette 100 ezüst tallér ellenében.30 Pathay András a hetvenes évek végén azt panaszolta, hogy a városi lakosság sorban szorítja ki őt a korábban általa bérelt pusztákról. Szentlászlót hosszabb ideig bérelte, de egyszer csak „rám esett az szegénységh", kérték, hogy engedje át nekik azt téli legelőnek és szénakaszálásra. O engedett is kérésüknek.31 Az eredményes kereskedés egyik elemi feltétele akkor is a piacok alapos ismerete volt. A tőzsérkedők módszereiről és kapcsolatrendszerérői Kamarás Ambrus életútja árul el legtöbbet. Az előbb idézett tanúvallomások érzékeltették, hogy eleinte komoly tőkehiánnyal küzdött, és más pénzének igénybevételére kényszerült. Az alföldi tőzsérek körültekintését villantotta fel a halála után kerekedett örökösödési viszály, amely során hangzott el az 30 Hornyik János: 1865.69-71. 31 Szakály Ferenc: 1981. 414-415. Természetesen nem csak ők béreltek pusztákat. A jóval szerényebb vagyonú cívisek is éltek ezekkel a lehetőségekkel. Király István az 1650-es évektől negyven éven át bérelte Bene pusztát. Egy 1661-ből származó feljegyzés szerint „Városunkbeli Szabó Mihály urunk bírt[a] arénádban az Köncsögi puszta földet." Iványosi-Szabó Tibor: 2007. 34-35. 53
