Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Kelemen Zoltán: Széljegyzetek az öröm boldogságához (Blénesi Éva Faludy-monográfiájáról)
tosít, ugyanakkor képes arra is, hogy általános, évszázadokon átívelő értelmezést adjon a humanizmusnak, ezáltal kerülve el a fordítói életmű gazdagságának visszavonhatóságát. Test és lélek viszonyában szintén egy ideálisként tételezett reneszánsz humanizmust szem előtt tartva írja, hogy Faludy műveiben a test a szellem, a lélek színvonalára emelkedik, azzal együtt létezik, értelmez és alkot. Azáltal, hogy Faludy a lírai énbe személyes énképét ülteti (Blénesi föltételezése), a költői én világteremtő játéka belsővé válik, s esélyt ad egy különös értelmezői folyamatra, melyből megragadható Faludy poétikája és gondolati rendszere is. A szerző az önképzés, önművelés fogalmain keresztül a világ és a lét megértésének folyamatáig jut el gondolatmenetével, illetve a sensus communis tanának valóban humanista értelmezéséig. A reneszánszon átívelő humanizmus elképzelésének alátámasztására a szerző elsősorban Csíkszentmihályi Mihály „flow" elméletét használja föl, s nem csupán azért, mert Csíkszentmihályi elméletében is dominál az öröm és a boldogság fogalmisága, vagy mert a tudós egyik sarkalatos példája éppen Faludy György és művészete, hanem mert a klasszikus európai értékrendszerek társadalmi-politikai megnyilvánulásai és a boldogság általános és személyes megfogalmazódása egyaránt összefonódik Csíkszentmihályi gondolatrendszerében, s ez a viszonyrendszer kiválóan megfeleltethető Blénesi humanizmus elképzeléseinek. Faludy véleménye - melyről Csíkszentmihályinak is beszámolt egy interjúban - költészet és nyelv, de főképpen költészet és halhatatlanság viszonyáról valóban a klasszikus humanizmust idézi. Az Olvass, bolyongj, szeress lírai élet- és műrajzként is olvasható. Számtalan személyes emlékezést tartalmaz, köztük sok olyat, mely nem Faludyra vagy műveire vonatkozik, hanem az emlékezők (például Blénesi) olvasmányélményeire, azokkal kapcsolatos ismeretségekre, s ezek az olvasmányélmények nem kizárólag Faludy műveire vonatkoznak. Hosszan elidőz például Faludy névválasztásánál, s természetesen ezúttal is a humanista szellemiség jegyében próbálja meg értelmezni a költő fölvett nevét: a magyar fölvilágo- sodás úttörő szereplőjére, a humanista műveltségű Faludi Ferencre utal hosszú értelmezésében. „A következő feltevésem: a Faludi (sic! K. Z.) nevet a költő a Faludi Ferenc fémjelezte költészeteszmény iránti fogékonyság és értékrendbeli azonosság miatt is választhatta." (40.) A Faludi műveiben a szerző által föllelt „boldogság" és „öröm" fogalmisága további megerősítést nyújt számára ahhoz, hogy - immár Toldy Ferencet is beemelve az értelmezésbe - Faluditól Kazinczyig haladva jelölje ki a Faludy által választott irodalmi hagyomány útjelzőit. Ezt a magyar hagyományt csatolja aztán vissza az itáliai reneszánsz humanista neoplatonistáihoz, Ficinóhoz vagy Mirandolához. Ilyen gazdag apparátus mozgatása során - különösen, ha a szöveg jelentős része idézet - nehezen elkerülhetőek az (olykor zavaró) ismétlések. Ez alól Blénesi monográfiája sem kivétel (pl. 58-61., 247.), és bár a szöveg merész allúziókkal dolgozik, ezek jogossága mellett szinte mindig meggyőzően érvel. Kivételt számomra csupán a Michel Foucault-Faludy-összehasonlítás jelentett. A gazdag Foucault-életmű több jelentős gondolatmenetét fölidézi ugyan az értelmezés, ezek egyike sem kapcsolódik azonban meggyőzően például A pompeji strázsán című Faludy-kötethez, melyről az értelmezésben szorosabb értelemben szó esik. Az emlékezések sorában a következő, a Fasori Evangélikus Gimnáziumra vonatkozó, viszont a monográfia egyik figyelemre méltó része. Művelődéstörténeti szempontból is alapos munkát végez a szerző, ennél azonban sokkal jelentősebb, hogy egyszerre mutatja be az ifjú Faludy költői szárnypróbálgatásait, valamint az érett költő művészi reflexióit, melyek diákéveire vonatkoznak. Az emlékezések különös részét képezik a Faludy-életműnek a fiatal költőkre tett hatását bemutató-kutató idézetek, fejtegetések, melyek törzsét a Faludy-díjas ifjú költők művészetének ismertetése adja. Az mindenesetre világossá válik ebből a részletből, hogy a fiatal költőnemzedék nem annyira Faludy művészetének egészét örökíti tovább, hanem nagyrészt a költői mintákra történő rájátszás, reflexió, a paródia képességét. Ráadásul 103
