Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: "Kitalálja az életet" : Szabó Magda emlékezése (Bécs, 2000. október 24. és 27. között)
mint Hódmezővásárhely képviselőjével találkoztam vele. Ezt már halálom utánra mondom, tudod, amikor... KL: ...világos... SZM: ...amikor megírhatsz mindent. Úgyhogy mindent úgy hallgass, hogy halálom után lesz neked kenyered, amit megírsz, mert most nem lehet. KL: Világos, világos, ez egyértelmű. SZM: Arról nem beszélve, hogy ez az alak együtt élt az ő diakonisszájával, aki háztartását vezette mint pap gazdasszony. O szentéletű ember. De azt, hogy én a katolikus orvossal ott ülök a moziban, azt észre kellett venni. És nekem a nyakamban lógott a jegygyűrű! KL: Jó és rossz emlékekkel térhettél haza, és aggodalommal a család, a város és a haza, valamint Gerhard sorsa miatt. SZM: Hazamegyek Debrecenbe, elveszítjük a háborút, majd újra kezdődik az élet, és én az egyesült debreceni fiúgimnáziumba kerülök átmenetileg, mint tanár. Lányokat nem engednek a szülők az utcára, mert orosz megszállás alatt vagyunk. KL: És mikor kezdtetek tanítani Debrecenben? SZM: Karácsony után. Amikor a kormány megalakult. Odáig mindenki otthon tartózkodott. Mert októberben vége van ugyan a frontnak, de a helyzet azért még nem olyan igazi, ahhoz kell a kormány. KL: Kik voltak ott a tanári kar tagjai, amikor megalakultatok karácsony után? SZM: Én csak arra emlékszem, hogy Juhász Géza lett a tankerületi főigazgató. És valahogy őmellette dolgozott Kardos Laci, de Kardos Laci tanított is ebben az egyesített gimnáziumban. Én ezeket a tanárokat nemigen ismertem. KL: Édesapád ebben a változásban semmilyen szerepet nem vállalt? SZM: Nem, dehogy, ő amint elérte azt a lehetőséget, hogy mint tanácsos nyugdíjba mehetett, boldogan elvonult. Még a harmincas évek végén. Egész nap zenét hallgatott és olvasott. Én akkor kezdtem megijedni attól, hogy Debrecenben az emberek mennyire nem tudnak semmit, amikor Ausztriából mindig úgy jöttem haza, hogy tele voltam információval, és mondtam azt, amit tudok. Debrecenben úgy néztek rám, mint egy őrültre. Majd azt mondta Gizella, a Régimódi történet Gizellája, hogy „és a csodafegyver"? Mondtam: nincs csodafegyver. És ha lenne, akkor is hiába. Van Churchill, akit Debrecenben Kurcinak hívtak. KL: Minek? SZM: Kurci, a hülye. Nem várhatod, hogy tudják ki az a Churchill és felfogják a jelentőségét. Énnekem Bécs hatása óriási volt. Ott tanultam meg rengeteg mindent, amiről otthon nem esett szó, bennünket nem érdekelt. Nálunk verset írtak, prózát írtak, szonetteket, meg zenét hallgattak, és minden karácsonykor el kellett olvasni a karácsonyi fejezetet a Pickwick Papersből. KL: És neked hogy jutott eszedbe, hogy a kormányhoz csatlakozz? SZM: Nekem azt mondták, olyan osztályon leszek, ahol mindennap megyek színházba, és egyáltalán nem akartam az egyháznál maradni, mert azért behívni egy fiatal nőt, és kifogásolni, hogy egy katolikus orvossal megy moziba, azonkívül a rabbival sétál, azért a kígyó nem felejti farkának vágását. Én a nagytiszteletű úrnak nem adhattam olyan feleletet, amilyet szerettem volna. Csak ilyet, amitől így is majdnem megütötte a guta. Mert Jézussal példálóztam, de nem óhajtottam az egyház keretein belül mozogni. Nem óhajtottam, hogy még egyszer valaki nekem megszabja, hogy kivel járjak moziba. Azt nem! Otthon is szabad voltam világéletemben. Apám 17 éves koromban kezembe adta a kapukulcsot, és azt mondta: az tőled függ, hova mész. Ha 17 év alatt nem ismertünk meg, akkor az a mi hibánk, és ha 17 év alatt nem alakítottad ki a magad jellemét, az meg reménytelen dolog. 72
