Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: "Kitalálja az életet" : Szabó Magda emlékezése (Bécs, 2000. október 24. és 27. között)
SZM: Apám szerint ez teljesen komolytalan dolog. De ez most egy másfajta játék, ő semmiben nem akadályoz. Az idő úgyis véget fog vetni ennek, csak hagyni kell. Nagyon örült az eljegyzésnek, ebben a világban nem lehet szabadnak maradni. Mert különben ha hazajössz, esetleg esztelenül belemégy egy házasságba, itt maradsz özvegyen, vagy itt leszel egy gyerekkel, mindenképp boldogtalanul. Most meg izgulhatsz, viselheted a jegygyűrűt, nagyszerű. Ha országhatárok és törvények vannak közietek, nem tudtok találkozni. Házasságról szó sem lehet, csak ha a háború lezajlott. Ha happy end, akkor milyen nagyszerű. Ha nem happy end, akkor nem történt semmi. Majd kihevered valahogy. Kész. És aztán nem is kellett semmi tragikusnak történnie. Csak az első komoly irodalmi találkozásoknak, mikor majd megtalálom a baráti körömet már Pesten. Esztendők múltával sokkal kedvesebb lesz az irodalom, mint ez a szerelem. Már akkor is volt egy pillanat, amikor egy kicsit én is meghökkentem egy dolgon. Kint voltunk Schönbrunnban, sokat sétáltunk akkor és valamilyen Erzsébet királyné-kiállítás volt éppen. Megláttuk a plakáton a királyné szépséges arcát, és egyszerre szólaltunk meg. Gerhard azt mondta: die Kaiserin, és én ugyanabban a pillanatban: die Königin. Ez volt az egyetlen olyan pillanat, amikor nagyon komoly lettem. Elgondolkoztam, hogy ha ez a házasság létrejön, és nekem gyerekem születik, akkor ez a gyerek az osztrák igazságot fogja tudni, vagy a magyar igazságot? Egyáltalán nem attól tartottam, hogy katolikus vagy református lesz-e. Hanem a magyarságtudat nyugtalanított engem, hogy ennek a gyereknek a történelmi oktatás más igazságot fog rögzíteni. Ha Ausztriában van, márpedig hol legyen, mikor az apja fogja örökölni a vegyészeti gyárat, amit jelenleg az ő apja vezet, és ami miatt Gerhardnak kémikusnak kellett lennie, hogy legyen, aki átveszi ezt a vegyi üzemet. Akkor megijedtem, de ez az egész Gerhard-ügy tulajdonképpen az Újhold megtalálásakor elkezdett erősen halványodni, mert ott találkoztam egy csomó emberrel, akiknek éppúgy az életük közepe az irodalom volt, mint nekem. És akkor a kémiai laboratóriumnak a gázai és füstjei eltűntek, a kapcsolat szépen elkezdett fonnyadni. Az ő részéről nem. KL: Az eljegyzés, az mikor volt? SZM: Az Anschluss évében, de előző esztendőben, tehát '37-ben már mindkét garnitúra szülő tudott róla. Apám írt az igazgatónőnek, hogy nyomozzák le ezt a szívszerelmet, mert neki semmi kifogása sincs ellene, de tudni akarja, ki lesz a jövendőbeli veje. Apám gondos levelező volt. Az igazgatónőtől is megkérdezte, hogy tulajdonképpen ki akarja elvenni a lányát, és a paptól is. És megkapta a megfelelő referenciákat mindkét helyről. Náluk nőtt fel iskolás évei óta a lány. Ismerték a családot. A szülők jártak a lányukhoz, hozták mindig magukkal a fiukat is. KL: A levelezésről csak elbeszélésből tudsz? SZM: Apám mondta, persze a pap is mondta, mindenki mondta. KL: Apád halála után nem került kezedbe a levelezésük? SZM: Nem, az nem maradt meg. Nem hiszem, hogy apám örült volna annak, hogy ha a személyemet érintő levelezés a kezembe kerül. KL: Ezt még ő semmisítette meg, vagy a bomba és a háború? SZM: Nálunk nem volt semmi baj. Leesett egy akna a Déri Múzeumra, én a harmadik szobában ültem, az ajtók és az ablakok nyitva voltak. Én átrepültem a szobában, és ott találtam magamat a konyhánk kövén. Nagyot repültem, de egyéb nem történt. Az ajtókat betörték a fosztogatók, de nem volt háborús kár. KL: Te ismerted az ő szüleit? SZM: Igen, azok még feljöttek Bécsbe. KL: O nem ismerte a te szüléidét. 65
