Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 12. szám - Mózes Huba: Mikor csöppen a tus? : Láng Gusztáv és Urbán László Dsida-kötetének margójára

fedeztem fel a Búcsú-vallomás című vers dedikációját: „I. P. tanár úrnak az érettségi vizsgák után", amelynek élén az I-t, természetesen, mindjárt J-re javítottam, a dedikáció címzettje ugyanis az a Juhász Péter tanár úr, akiről a költő A jó tanár című emlékidéző vallomásában 1935 szeptemberében a következőket írta: „Tőle tanultam meg, hogy a teremtő Isten nekem ajándékozta a világ leggyönyörűbb nyelvét, általa jöttem rá, hogy a magánhangzóknak színük, a mássalhangzóknak keménységük, puhaságuk, simaságuk és érdességük van, a szavak lehetnek szögletesek vagy gömbölyűek, édesek vagy keserűek, s a körmondat úgy lebeghet a levegőben, mint arányos testű, kiterjesztett szárnyú sasmadár."

Hibára, persze, az új gyűjtemény jegyzetanyagában is bukkanhatunk. A 753. lapon, például, olvasom, hogy a Psalmus Hungaricus 1939 szeptemberében, a Pesti Napló hasábjain látott először napvilágot, holott tudom, hogy a költemény első közlésére az Egyedül Vagyunk című folyóirat 1939. májusi száma vállalkozott.

Van, amit sokan, és van, amit kevesebben tudnak. Azt alighanem nagyon sokan tudják, hogy a Láng Gusztáv és Urbán László gondozta kötet, elkerülhetetlen és elkerülhető hibáival együtt, Dsida Jenő verseinek máig legteljesebb gyűjteménye, és vélhetően még nagyon sokáig az is marad.

109