Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Tandori Dezső: Továbbra is az Egzisztancialitásról : (Ld. Egy úr)
Azért, mert az életet, barátom, szétszórja itt az élet, elfelejtettem, mit akartam mondani. Semmit se. Ahogy odateszem a kávét - feleségem és kutyánk épp nincsenek itthon. A nyár így van beosztva -, azt mondom: „Krkk, bodlogó jaka!" Vagy egyebet. De ezzel nincs megoldva. Valamit kell mondani, ha már mondasz valamit! De arra, amit mondok, hogy ott... arra is jó, ha mondanak valamit. Sajnos ez rám is vonatkozik. Nekem is kell mondanom ezt-azt másoknak. Hoznám át jegyzőfüzetem a nagyasztaltól... ah, már itt van, ezeket a dolgokat jegyeztem fel este sebtén, s be is vannak már írva. Hova, mibe? Puszta tőr tőrmellékei. Ebbe. Könyveimet, darabra, szeretgetni. Amik elől vannak, albumok, színes kis könyvek, tarkaság, megszeretgetni. Tűnődve rámolgatni. Medvéimet megsimogatni. Fotókat nézni a könyvespolcon, odatűzött képecskéket. Ez a világom. Nem bírható egész nap, levegő és több kéne újabban. Hol van az, mikor Aliz verébkém élt, mikor ő volt az - lassan csak egy veréb volt mindig -, a nagy nyárban végig csukott ablakkal! Jó ég, előlegbe több levegő kell. A karomnak - ránézek, el fog égni, serceg majd -, a tüdőmnek, mely nem rákos, még, nincs az, hogy kell a valagamnak a levegő, ülök, dolgozom, levegő se kell, szeretem verébkémet, játszom a kártyát, ki hitte, én... a kártyát... abbahagyom, a magunk, magam játszotta bajnokságomat... a negyede életem az volt pedig, és abba. írni kell, abba. Ebbe. De ez már nem ez. Szemem ködösödget. Már nem szeretem, hogy írok. Nem szeretem magam, ha írok. Jó, ezt megmondták már. „Nem írni volna jó..." De én másképp értem. Mindenki másképp érti a magáét? Jó, mindenki másképp érti. Ah, reménytelen. Ez meg közhely. Csak az egzisztencialitás kéne? Egy kis verébkém-és-könyvek-szeretgetéssel. Levegővel! Verébkém felébresztett, azaz felébredtem, s mentem - kávé, víz... ablakot nyitottam. Borzalmas lenne egy kórházi cella, cella se. Borzalmas lenne. Borzalmas lesz. Lesz? Ez lesz? Kimegyek ma délelőtt legalább újságért, salátáért madárkámnak a piacra... Folyton félreütök... De hát ma, csak hajnalban is, írtam egy csomót, már. Megyek verébkémhez... hetedik éves, neki már nevet sem adtam, feleségem adott neki nevet: József, Józsefke. Én úgy hívom, a Pici. Megnézem, eszeget, felnéz, folytatja. Beszedem én is gyógyszereimet: bélflórajavító, prosztata-elősegítő, antibiotikum, fej-és- végtagok-vérellátása, még mi... most, most hirtelen tematizálatlanü! Most. Most. Ez van, és ennyi. Most. Most ez van, most ennyi a tematizálatlan. A nincs-is-mi-ez. És nem kérdezem legalább már: „Mi ez".-----Most villog. Lámpám, ne dögölj le, ne dögölj le, lámpám. Csorgatok hideg vizet a kezemre. Legalább lesz hideg vizem inni. Jó hideg víz. Félre ne: van szóda, bor, van narancslé. 26
