Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Kamarás István Ojd: Egy regény négy vagy öt, vagy még több élete : (Géczi János Viotti négy vagy öt élete című művének befogadásvizsgálata)
kritikusok) olvasatai alapján mekkora esély mutatkozik a Viotti négy vagy öt élete és olvasója érdemi találkozására. Az olvasmány Láng Eszter (2011) szerint „A mű szerkezete az időrétegek keverésére épül. Géczi rendelkezik az epikus művek megkonstruálásához szükséges módszertani ismeretekkel, s tudatosan bánik a nyelvvel, ahogyan a történet egyes elemeivel is. Ebből következően a történet mind felépítésében, mind nyelvezetében lezárt esztétikumot, ám nyitott értelmezési lehetőségeket kínál." A felkínált értelmezési változatok egyfelől lehetőséget kínálnak arra, hogy mindenki kialakítsa a maga értelmezését, másfelől a bőség zavarának élményét jelentik az egyértelműséget előnyben részesítők számára. Láng úgy véli, hogy a „statikus elemeknek azáltal, hogy rendkívüli, vizuális érzetek keltésére képes erejük van, sokkal nagyobb szerephez jutnak, mint a történések", valamint hogy „a Géczi-féle prózai szövegeket erőteljesen áthatja a Géczi-féle poézis, azaz a lírai töltet". Mivel az utóbbi negyedszázadban radikálisan csökkent a versolvasók tábora és a versolvasás gyakorisága, ez korántsem kedvez a lírai próza befogadási esélyének. Az, hogy ebben a regényben, akár más Géczi-prózákban, „széles művelődéstörténeti, kultúrantropológiai ismeretekbe ágyazottan futnak a szálak", ugyancsak növelheti is meg csökkentheti is a befogadás esélyét. Akadhatnak olvasók, akik ezeket érdekesnek tartják, és olyanok is, akik úgy érzik, ez a cselekményesség és az alakformálás rovására történik. Vári György (2011) szerint Géczi egyfelől egyszerre kívánta megalkotni a flaubert-i semmiről szóló regényt, másfelől a borgesi „a könyv"-et, márpedig az ilyen fajta olvasmányok meglehetősen ritkán fordulnak elő az átlagolvasó befogadói gyakorlatában. Ráadásul az a „minden és semmi" olyan szövegben jött létre, melyben Vári szerint „nem is lehet értelmesen elkülöníteni az »esszébetéteket« az elbeszélés szövetében." Újabb nehézséget jelent az átlagolvasó számára, hogy a főhős „saját maga számára is kiismerhetetlenül titokzatos", és „titokzatosságában telt és üres figura", „kontúrtalan alak", ami ugyancsak megnehezíti mind az azonosulást és a morális megítélést is. Mindez Vári szerint „végtelen melankóliával tölti meg a szöveget", márpedig a melankóliára való nyitottság sem jellemző az olvasók jelentős részére. A történethez hozzászokott átlagolvasó Darvasi Ferenc (2011) szerint olyan könyvet olvashat, melyben „nincs főszólam, a szerkezet: mellérendelő", melyben a „történet fősodrát életmód-, kultúr-, művelődés- és irodalomtörténeti részek, olykor esszészerű betétek egészítik ki". Darvasi azt is megállapítja, hogy (szemben Krasznahorkaival és Coetzee-el) Géczit „nem annyira foglalkoztatja a téma etikai dimenziója", márpedig az átlagolvasót nagyon is érdekelné, hogyan ítéli meg Viotti „hűtlenségét" és Alice „hűségét". Az átlagolvasót kevésbé zavarja az, hogy „minden meg van írva, előre és hátrafelé", ami Darvasi szerint, Géczi létszemléletét leginkább meghatározza, ugyanakkor a négy vagy öt élet, a négy vagy öt évszak jócskán elbizonytalanítja. Még akkor is, ha a mai magyar átlagolvasók körében sem ritka a reinkamációhit, ugyanis még ezek az olvasók is lineáris, és nem ciklikus módon gondolkodnak. Tarján Tamás (2011) némi kritikát is megfogalmaz, amikor azt írja, hogy: „Valóság és fikció, történelem és metafizika egyszerre lapozza e varázsos könyvet, melynek gondolati-érzéki szug- gesztivitása elviseli, hogy a varázsvessző időnként - nemritkán - elpattan." Elvarázstalanodással jellemezhető világunkban még van jogosultsága és esélye a varázslatnak, a csodának, a misztikumnak, ezt tanúsítja - egyebek mellett - Coelho rendkívüli népszerűsége. Csakhogy az olvasók jelentős része a „vagy valóság vagy fikció", „vagy történelem vagy metafizika" attitűdjével veszi kézbe olvasmányait. A kritikus úgy érzi, hogy „a narrátor néha 111
