Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 11. szám - "Alapvetően a tér volt rám hatással" : Beszélgetés Botonddal

Magamról azt mondhatom, hogy gyerekkorom óta ebben a szociális „túlérzékenységben szenvedek", erre épült az emberi és művészi tapasztalatom. Munkáimban kerültem a propagandisztikus hangvételt, de az elmúlt évek társadalmi fejlődései állásfoglalást és a kritika szükségszerűségét generálták bennem. Sokszor az az érzésem, hogy Marinetti futurista kiáltványa realitássá vált, sőt ma éli virágkorát.- Óriási, használt kamionponyvákon alvó fejek. Szomorú, de mégis heroikus reliefeket látni a munkáidon. Szerinted az európai ember úgy lépte át a 21. század küszöbét, hogy közben aludt?- Mi több, álmodott! Egy jobb jövőről melyben a modernitás ígérete szerint felmentik a munka fáradalmai alól, és sorsa egy boldog, gondoktól mentes jövő irányába fejlődhet. Ebből az álomból ébredünk lassacskán.

Az alvás olyan állapot, mely kizárja a valóságot. Sok esetben menekülés, amelyre például a depresszió kényszeríthet minket. Azt hiszem, napjaink embere nem alszik, csak úgy tesz. Főleg azért, hogy az imént említett szebb jövőre vonatkozó álmainál maradhasson, és ne kelljen látnia, hogy ettől milyen messzire sodorta őt a való világ. Ha ettől eltekintünk, akkor az alvás állapotának van egy poétikus kisugárzása is. A védtelenség, odaadás, elmélyültség. Ezzel egyúttal az egész Schlaf- (Alvás-) sorozatomban egy olyan sokrétű rétegződés jelenik meg, amely ritkán adódik művész és mű számára.- Azonban készítesz sámánrajzokat is, amelyekben az ébredésre koncentrálsz.- A sámánok transzállapotban „utaznak" különböző, egymással párhuzamosan létező világokba. Ez az utazás szándékos, tudatos cselekvés, tehát nem menekülés. A sámánikus utazások nagyon hasonlítanak az álmainkhoz, de ezek az utazások a tudat intenciójára jönnek létre, a világ jobb megértésének a szándékával. Mindez harminc-negyvenezer évvel ezelőtt óriási felfedezés lehetett, amely mint az univerzum ősrobbanása, az emberiség számára a kultúra megteremtésének lehetőségét hozta. A gyógyászat, a zene, a tánc, a mítosz, a historizmus, mind e zseniális emberek szellemi teljesítményei, amit vándorlásaik során az egész világon elterjesztettek, és melynek nyomai minden üldözés és irtás ellenére a mai napig a Föld minden kultúrájában jelen vannak. Úgyszólván az egyik ősgénünkre találhatunk bennük.

Még nem látom, hova vezet ez az út, de már az a tény, hogy előre elhatározott szándék nélkül elindultam rajta, izgalmas kezdetet jelez. Az első nagyobb megjelenítésnek egy portrésorozatot szeretnék készíteni, ami száz sámánt ábrázolna. Mint egy emlékfal, a puszta jelenlétével hatna. Ez lesz talán a legszemélyesebb munkám, melynek szeretném megóvni az intimitását. Nem tudom, hogy a 21. század emberét érdekli-e az az út, ami mediálisan nem feldolgozható, épp ezért távol akarom tartani mindezt az ezoterikus, valamint kommersz áramlatoktól és a művészeti piactól is. Önmagában kell fejlődnie a projektnek egy sámánikus út mentén, melyre remélem, hogy lehetőségem nyílik. így lesz végletesen személyessé a művészeti tevékenységem.- Hogyan formálódik egy rajz, egy szobor? Le tudod írni ezt a folyamatot?- Ezek talán a legintimebb kérdések. Nem azért, mert személyes érzéseket vagy titkokat rejtenek, hanem mert ez számomra a meditáció szférájába tartozik, ahol és amikor olyan dolgok kerülnek napfényre, amelyek egy ismeretlen szférában gyűlnek össze és raktározódnak el. Különösképpen egy rajz (természetesen itt csak a sajátomról beszélhetek) létrejötte a nagy misztérium. Már a kezdeténél is feltűnik valamiféle megmagyarázhatatlan tartózkodás vagy félelem a szűzien tiszta papírfelülettel szemben. Ez napokig is eltarthat, mire gondolatban átrágtam magam a témán. A munkamódszeremre jellemző a műcsoportokra, témákra való tagoltság, melyen belül sok esetben több száz rajz készül egy szériá60