Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - A riporter műhelye : Ryszard Kapuścińskival beszélget Marek Miller
amikor a segítséget a fegyverszállítmányok, a kiképzések stb. jelentették. Ez a fázis véget ért, s a harmadik világ országainak döntő többsége olyan fázisba jutott, amelyben a gazdasági fejlődés lett a fő kérdés. A szocialista tábor pedig, lévén maga is gazdasági krízisben, ebben a fázisban már nem képes eleget tenni a harmadik világ elvárásainak. A kapcsolatok egyre lazábbak lesznek, a szocialista tábor országai egyre kisebb szerepet játszanak a harmadik világban.- Engem azonban az érdekel, hogy mi zajlott a te tudatodban.- Semmi sem zajlott. Utaztam és írtam. Dolgoztam nagy rokonszenvet és barátságot táplálva a harmadik világban élő emberek iránt.- Vannak azonban olyanok, akik szemedre hányják, hogy a Golyózáporban Angola földjén című könyvedben a kubaiak oldalán álltái.- De hát kinek az oldalán kellett volna állnom? Ha az embernek lengyel útlevele van, csakis az egyik oldalon állhat. Nem élünk szabad világban. Csak nagyon naiv emberek állíthatják, akár Lengyelországban, akár Amerikában, hogy kedvem szerint utazhattam bárhova. Hogyan utazhattam volna? Mint kicsoda? A világ harci aréna, fel van osztva, az embernek meg csak egy útlevele van. Az Angolában dolgozó külföldi tudósítók együttműködése mindig úgy festett, hogy amikor nekem jó kapcsolataim voltak az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalommal, vittem magammal nyugati kollégáimat (ez tartott egészen a jobboldali fordulatig), Nigériában viszont ők vittek engem magukkal. Ezeket a dolgokat nem lehet absztrakt módon szemlélni.- Mi az ára annak, hogy valamelyik oldalhoz tartozol ?- Itt nem az árról van szó. Arról van szó, hogy meghatározott hírügynökség tudósítójaként utazol valahova, és ha az amerikai UPI hírügynökség küldött oda, akkor az egyik oldalon állsz, ha viszont a szovjet TASZSZ hírügynökség, akkor a másikon - ez nagyon logikus. Az nem úgy van, hogy az újságíró utazgathat a világban, ahova csak akar, és azt teheti, amit akar. Az újságíró tevékenysége nagyon is korlátozott a mai világban, különösen konfliktushelyzetekben. Nem lehet szemére vetni az újságírónak, hogy a jobb- vagy a baloldalon áll, ugyanis meghatározott viszonyok között létezik a világban. Attól függően, hogy melyik oldalon áll, olyan igazságot képvisel. Nincs más mód. (...)- Tudjuk, hogyan ír az író, de nem tudjuk, milyen ember. Mondd meg, mit jelent számodra az, amit csinálsz: foglalkozás, életmód, sors? Hogyan neveznéd meg? Ez mindig érdekelte az olvasót.- Életünk legfontosabb pillanatai mindig rejtélyek, fekete foltok. Ezt ugyanúgy nem tudjuk soha pontosan megmagyarázni, mint ahogyan a világ történetét sem. Valójában egyetlen eseményt sem tudunk megmagyarázni, titkokkal állunk szemben. Azt hiszem, ha e titok mélyére akarnék hatolni, azt kellene mondanom, hogy ez valamiféle belső szükséglet volt. Nem volt tudatos döntés, nem jelentettem ki, hogy márpedig én újságíró leszek, elutazom a harmadik világba. Az ilyesmi nagyon természetes módon zajlik, ugyanakkor nagy harcok, nagy kínok, nagy erőfeszítések, nagy koncentrálások közepette, de mindig valamiféle belső szükségtől hajtva. A kanti kategorikus imperativussal van itt dolgunk - tudom, hogy én csak ezt csinálhatom. Aztán, ha valami nem szolgálja ezt az imperativust, akkor azt ösztönösen kikerülöm. Ha például valaki be akar engem szervezni valamilyen igazgatóságba, elnököt akar belőlem csinálni, vagy valamilyen funkcióval akar megajándékozni, akkor a válaszom: „Nem, nem, nem!" Ha pedig nem tudom visszautasítani, azt válaszolom, hogy beteg vagyok, haldoklóm, éppen elutazom. Hazudok, mellébeszélek, elkövetek mindent, amit lehet, csak nehogy megzavarják alapvető tevékenységemet, azt 48
