Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 11. szám - A riporter műhelye : Ryszard Kapuścińskival beszélget Marek Miller

-Miért?- Mert a koncentráláshoz zárt tér kell. Órák kellenek, mire megfelelő hangulatba kerül az ember. Nem mondhatom azt, hogy „ma hétfő van, elkezdek írni". Csak azt mondhatom, hogy „írni fogok", de kicsi az esélye annak, hogy az jön ki belőle, amit szeretnék.- Szomorú dolog, hogy az élet veszít az írással szemben.- Nem veszít, mert az írás fennmarad.- És ahhoz sosem volt kedved, hogy a jelenben, csak az éppen zajló pillanatban valósítsd meg magad anélkül, hogy arra gondolnál, mi marad fenn utánad?- De hiszen folyton a jelenben valósítom meg önmagamat. Hallatlanul aktív életet élek, mindenféle találkozókon, beszélgetéseken veszek részt, felolvasok, interjút adok. Van azonban a lehetőségeknek, tapasztalatoknak olyan szférája, amelyekről az ember nem tud beszélni, mert ezt a szférát csak igen nagyfokú koncentrálással képes magában tudatosítani. Ahhoz pedig, hogy a koncentrálás ilyen fokára jusson, akár egy hétre is szüksége lehet. Hogyan fogok neki a könyvírásnak? Fekszem a padlón egy hétig. Lefekszem a padlóra és koncentrálok. Kikapcsolom a telefont, egyedül vagyok, mindent bezárok. Első nap semmi, második nap semmi, harmadik nap semmi. A negyediken valami motoszkálni kezd a fejemben. Az ötödik-hatodik napon végre felsejlik valami köd, valami elkezd belőle kikristályosodni. Csak ekkor ülök a géphez, s próbálok valamit írni. És semmi. Egy mondat. És semmi. Félrehajítom. Ez nem az. Vagyis mindez óriási luxus. Luxus, hogy van időm, és adottak számomra olyan körülmények, amelyek között mindezt tehetem. És még valami. Mielőtt az ember elkezd írni, nem tudatosítja magában, hogy pontosan mit is akar közölni.-Mi a helyzet azzal a padlón fekvéssel? Miért fekszel a padlón?- Mert az kényelmetlen pozíció. Ha kényelmes heverőn feküdnék, elaludnék. Nehéz, kényelmetlen helyzetet kell teremteni, amely lehetővé teszi, hogy az ember figyelje, ellenőrizze önmagát.- Előfordult-e veled, hogy valamilyen élethelyzetben olyan fokú koncentrálást, olyan fokú intenzitást értél el, amelyet aztán írásban nem sikerült visszaadnod?- Igen, ez a helyzet például valóságos félelem megtapasztalásakor: elképesztő erővel élsz át valamilyen félelmet, rettegést, ez az erő megbénít, s aztán ezt az érzést nemcsak nem tudod, de nem is akarod felidézni. Mégpedig azért nem, mert ha valaki nem volt ott veled abban a pillanatban, és nem élte át ugyanazt, viselkedésedet hisztérikusnak, művinek fogja tartani. Az írásnak nagyon fontos taktikája, sőt stratégiája, hogy a legnagyobb érzelmi fokon átélt, legnagyobb hullámokat verő dolgokról a legegyszerűbb, legmindennapibb, legtakarékosabb módon írjál. Csak így tudod felszínre hozni azt az érzést. Valójában azonban sosem tudod előhívni azokat az érzéseket, nem tudod elérni a kellő hatást, de ezzel az egyszerűséggel legalább a legközelebb juthatsz az adott pillanat átadásához, másként ugyanis grafománia és érzelmi exhibicionizmus lesz belőle. Borzalom. Ezt azonnal érzi az ember, és képtelen elviselni. Ilyen helyzetet írtam le például Golyózáporban Angola földjén című könyvemben. Angola déli részén egyszer véletlenül olyan teherautóra ültettek fel, amely a biztos halálba ment, mert négyszáz kilométert kellett megtennie egy sivatagon, őserdőn keresztül, az utat pedig végig ellenséges katonaság ellenőrizte. Akkor még nem tudtam, hogy ráadásul dél-afrikai katonák is. Egy közvetlenül a namíbiai határon lévő őrállomásra akartunk volna eljutni. Azon az útvonalon minden addigi járőr az életével fizetett, mert sorra csapdába estek. Fölültem arra a lőszerszállító teherautóra, s egy idő után a járőrpa43