Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Alföldy Jenő: Az önviszonyítás költészete : Egy Tornai-vers Adyra hangolva
Alföldy Jenő Az önviszonyítás költészete Egy Tornai-vers Adyra hangolva „Ahogy az éveim múlnak, s újra és újra előveszem a verseit, (...) egyre magasabbra emelkedik előttem a mindent-valló Adyval együtt a mindent-elgondoló Ady." Ady akarsz lenni?- esszé Tornai József Az ihlet sötét és világos foltjai című kötetéből1 A versolvasók tapasztalhatták, hogy többé-kevésbé minden költő követi, folytatja, egyúttal bírálja, és szándéka szerint meghaladja még a legkedvesebb mestereit is - legjobban éppen őket. Nemcsak közvetlen megszólításokra és idézetekre gondolok, hanem ugyanúgy önkéntelen áthallásokra, tudatos rájátszásokra, az újabb időknek megfelelő továbbgondolásra, önmegkülönbözetésre, vitára és megtagadásra is; hódolatra és vetélkedésre. Ady Endre Csokonait megidéző költeménye (Vitéz Mihály ébresztése), Vajda Jánost „Montblank-ember"-nek nevező verse (Találkozás Gina költőjével), Goethét, Petőfit, Aranyt a korszerűség jegyében meghaladni akaró darabja (Hunn, új legenda), Móriczot, Babitsot szellemi társául fogadó (Levélféle Móricz Zsigmondhoz, illetve Babits Mihály könyve), s az érdemén fölül kezelt középszernek szóló üzenete (Üzenet költőcske Mihálynak) eléggé beszédes példa. Hozzáteszem: a Szapphót, Catullust, Petrarcát, Janus Pannoniust, a névtelen kuruc énekeket, népdalokat s még annyi más hagyományt felhasználó verseivel együtt. Egy lírai életmű el sem képzelhető anélkül, hogy ne volnának előzményei, kölcsönhatásai, ahogy József Attila mondaná, „más költők"-kel, régiekkel és kortársakkal - ez alól József Attila sem kivétel.2 A költői értékeket létrehozó, hatalmas művelődéstörténeti folyamatban mindenki mester és mindenki tanítvány, még öregkorában is hűséges-láza- dozón, az eszmetörténeti kontinuitás és a diszkontinuitás törvényszerűségeinek s az egyéni értékválasztásnak megfelelően. Ha e tanulmány tárgyát, Tornai Józsefet vesszük alapul, akkor egy sűrű oldalnál többet is megtöltene az ő más költőkről/höz írt, illetve őket köszöntő, vitató, gyászoló, parafrazáló verseinek puszta felsorolása. Gondolom, nemcsak azért, mert a termékeny költő terjedelmes életművet hozott létre ez idő szerint nyolcvanötödik évére, hanem más okból is. A költészetnek a romantika, a pamasszizmus, a szimbolizmus és a többi izmus óta felgyorsult átalakulása az ő korában meglehetősen ágas-bogassá tette, össze is csomózta a költői válaszutakat. Tornai József Virágkehely című versével egy szemléletes példát vehetünk szemügyre abból a szempontból, hogy a következetesen művelődő, önmagát mindmáig kereső, nyughatatlan szellemű és sok irányban érdeklődő filozofikus költő miként viszonyítja magát elsőszámú mesteréhez, Ady Endréhez. Figyelembe kell vennünk, hogy Tornai több alkalommal is megírta: Ady Endrében ő nemcsak a magyar nyelv zseniális művészét s a verseiben megnyilvánuló emberi teljességet látja, hanem a költészetté lepárolt intellektualitás megszólaltatóját is. A „mindent elgondoló Ady" szellemét a filozófusokéhoz méri, klasszikusokéhoz és modernekéhez.3 9
