Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 11. szám - Tornai József: A semmi ellen; A Lemenő Nap ravatalán; A Hortobágy mosolya; Nyakörv

Üdvözlet, mámorodó gének, kromoszómák,

egész testünk a ti evangéliumotok,

vírusok laknak az északi jégtömbökben,

sejtjeik megfagyhatatlanok,

asztrofizikusok ülnek a számítógépeiknél,

Picasso-mód kifestik messziről égő személyes arcotok.

A Hubble-űrteleszkóp dajkál lencséje tükrében, ez az igazi anyai szeretet, te fény, kiből a tér szilárd anyaga lett, hullámtarajok, mag-álmok, részecskék, a ti népetek vagyunk mi, a csataterek fólbukott katonáinak szerveiből és csontjaiból faragunk nektek emlékműveket, mi spórák karneválja, vércsöppek eresze.

Hull, hull ránk fekete energiákból a legszebb kozmikus mese varázsszőnyege,

Orion, Sagittarius, Hydra, Canus Maior, Piscis Austrinis, Gemini, mi vagyunk a közösülő ősmadarak ózon-szárnyainak örökösei, a vöröseltolódás tanított meg minket a kalcium-erdőben utat keresni.

Nem marad meg semmi a maga

alakjában és körforgása dühében,

csak talán a mi agyunkban megőrzött

csillagkatalógus helye,

tűzgolyók, vigyázzatok ránk,

éljen a cefeidák, aszteroidák kőtakarója,

hol vannak a leikeitek?

Mi váltjuk valóra!

Fényévek minket nem aléltatnak el,

Jupiter, te égboltok korbácsos ura, az üstökösöknél mi nem láttunk szebb szerelmes asszonyokat soha.

Üdvözlet, napszél, üdvözlet, napkitörés,

Nap első betűje és alkonyat, a szupernóváknak mi

adjuk meg azt, amit a földön úgy hívnak: hódolat.