Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 10. szám - Vertlib, Vladimir: Rosa Masur különös emlékezete
Vladimir Vertlib Rosa Masur különös emlékezete 1941 decemberében elkezdtük leszaggatni a falainkról a tapétát. Le lehet kaparni alóla a tapétaragasztót, amelyből azután laktató levesszerűséget lehet főzni. Sokan haltak bele, hogy annyira fölfúvódtak a beleik ettől a koszttól. Murka macskát addigra már elfogyasztottuk. Kosztik ütötte agyon kalapácscsal, miközben Selja szorosan tartotta, és sírt.- Kicsi Murocskám - suttogta -, mindjárt vége lesz mindennek, és a macskamennyországba jutsz. Ott rengeteg hal vár. Egész nap lazacot, tőkehalat és pontyot ehetsz. Maga a cicák istene egy bálna; belőle folyton lakmározhatsz; a kiharapdált rész mindig újranő. A macska nyávogott és szabadulni próbált. Amikor Kosztik megmarkolta a kalapács nyelét, és ütésre emelte, Murka elnémult, nem próbált többé harapni és karmolni, csak fölnézett ránk, mintha az irgalom jelét keresné az arcunkon. Tudtam, hogy megértette, mi vár rá.- Halat! - kiáltotta Selja - Halat! - Ujjai végigcsúsztak Murka rühes szőrén és kiálló bordáin. Én a parkettre szorítottam az állat nyakát. Kosztik végre lesújtott.- Halat! - kiabálta Selja - Halat! Halat! Halat! Beletelt némi időbe, míg fölfogta, hogy a piros foltok a karján: Murka vére. Azután eleresztette a még meg-megránduló testet, és bömbölve bemászott az ágyába. Nem mertem megérinteni.- Hal? - Szomszédasszonyunk, Maria Petrovna állt az ajtóban. - Hallottam, hogy valaki halat emlegetett. Honnan tudott halat szerezni, Rosa Abramovna? Míg a konyhában Murkát főztük, konyhakéssel és seprűnyéllel fölfegyverkezve kellett távol tartanom a szomszédokat. Napi kétszázötven gramm kenyérfejadag a munkásoknak, százhuszonöt gramm a családtagoknak és a gyerekeknek. A lisztet fűrészporral keverik. Néha soron kívül kiutalnak egy kevés csokoládét és vajat, grízt és tejet; egyre kevesebbet és egyre ritkábban. Kockákra vágom a kenyeret; egy kockát reggelire, egyet ebédre, egyet estére. A nagyobbik részt a gyerekeknek adom. A kenyeret megpirítjuk a tűzön, és forró vizet iszunk hozzá. A teánk már rég elfogyott. Ősszel még tudtunk csalánt gyűjteni, meg fonnyadt káposztaleveleket levesnek. Átutaztam a részlet © Vladmir Vertlib: Das besondere Gedächtnis der Rosa Masur, Deuticke im Paul Zsolnay Verlag Wien 2001 61
