Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 10. szám - Rabinowich, Julya: Hasábfej
Elkerülöm a köztük lévő színes, hímzett párnákkal borított pamlagot. Tudom, hogy apám azon lehelte ki a lelkét, fejével a legkövérebb nénikém ölében. Viszockij szól, apám egy kedvenc dala. Kicsit lassabban, ti lovak. Gondolataikba merülve taktusra ringatóznak. A lányomra gondolok, aki Bécsben vár rám, kibillenek a zene ritmusából, és kiszolgálom magam a szeretettel megterített büféasztalról. Az érkezésem utáni lakomáért drága árat fizetek. Nénikém, kérésemre, zsíros krémmel töltött cukrászsüteményt sütött, amelyet gyerekkoromban szerettem, és amely Bécsben ismeretlen. Zabálok, tömöm magamba, degeszre tömöm magam, míg mozdulni sem tudok. Az ünnepség végén lehanyatlok a virágos pamlagra, és mély álomba zuhanok. Utcai ruhámban, kifestve töltöm az éjszakát apám halotti ágyán, és reggel szúró altesti fájásokkal ébredek. Hisztériás leszek tőle. Ez a büntetésem minden bűnömért, meg fogok halni, itt és most. Lehunyt szemmel visszafektetem fejemet a pamlag támlájára, mintha közvetlenül alatta volna a guillotine kosara. Lemondásom öt percig tart. Akkor a lányomra kell gondolnom, bömbölve felugrok, és megrohamozom a prűd Ljuba szobáját. O a rémülettől tágra nyílt szemmel riad fel, és kisebbfajta sátorhoz hasonló, homokszínű alsóneműjében a telefonhoz rohan, hogy értesítse a mentőket. Hánykolódom a pamlagon. A fájdalmak valamennyire csökkennek, a rendezés viszont egyre nagyobb szabású. Biztosra veszem, hogy én sem hagyom el többé ezt az országot. Megérkezik az orvos. Letérdel betegágyam mellé, a homlokát ráncolja arany szemüvege mögött, kinyitja a régi bőrtáskáját, amely szigorúan orvosságszagú, és előkotor egy óriási injekciós tűt. Utoljára egy bécsi múzeumban láttam ilyet. Úgy érzem, máris magától meg- gyógyultam, nehogy abba a kimondhatatlanul kínos helyzetbe hozzon az orvos. Felszólít, hogy az öklömet helyezzem a „szabaddá tett ülep" alá. Közben olyan orvosi kifejezést használ, amelyet minden orosz ismer, én azonban nem.- Hogy hová? - vinnyogok.- Ugyan kérem, hisz tudja, hogy a jagodica mit jelent, ne tettesse magát! - emeli fel hangját türelmetlenül az orvos. Odakinn rosszabb esetek várnak rá, mint ez a spontán hisztéria. Gondolataim száguldanak. Jagodica, ez gyanúsan úgy hangzik, mint jagodka, ami viszont azt a kis bogyót jelenti. Érzem, hogy kevés az időm, mielőtt elveszti a türelmét. Az óriási üvegszerszámot veszedelmesen közel emeli az arcomhoz. Megpróbálom elhárítani a segítségét, és még egyszer megkérdezem, hogy mi az. Megkönnyebbülésemre leengedi az instrumentumát és rám néz, felháborodással és aggodalommal vegyesen. Aztán megismétli még egyszer, nagyon tagoltan és nyugodtan. A kezeket. A bal jagodica alá. Tehetetlenül hunyorgok, és nem mozdulok. Nekikészül, hogy felordítson. Mire én felbőgök. 42
