Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Rabinowich, Julya: Hasábfej

Utálatos unokatestvéreimet egy összecsukható és recsegő fémágyon helyezik el, durva, díszes parasztzsinórral hímzett nemeztakaróval takarják be, amely Ványa bácsi katonakabátjából készült. Undorítóan rendesen, már amilyenek, rövid tiltakozás után el is alszanak.

Én ébren fekszem, és erőlködve próbálom a szomszéd szobából áthallatszó beszélgetésfoszlányokat elcsípni. Csak két szobát lakunk, a nagyobbikban élnek a szüleim és én, a kisebbikben Ada. A magas szárnyas ajtó, amely elválaszt bennünket, kissé meg van nyitva, a résen keskeny fénycsík szűrődik be. Miközben hallgatózom, nyállal kenem be a szempillámat. Most szem nélküli gőte vagyok, aki föld alatti tavainak mélyében nem ismeri a napsugarat, és csak a hallásával tájékozódik. Aztán inspirációt merítek a nyitott résből, és unottan onanizálok. Röviddel azelőtt, hogy végleg téli álomba merülök, még hallom nagymamám mennydörgésszerű hangját, amint parancsolóan kihirdeti: — Aki nem eszik ebből a tortából, az beleköp a lelkembe! - majd pedig az azonnal felhangzó kanálcsikorgást a tányérokon.

Míg emezek alszanak és amazok álmodnak,

Eltelik az éj, a reggel és a holnap.

Hazudnak maguknak és hazudnak a gyereknek is.

Engem ez nem érint.

Ok tartanak életben.

Az öl csupa vér, friss spermafoltok a bőrön.

Ez a tinta, amellyel én, a krónikás életüket lejegyzem.

Feledni akar s nem megbocsátani.

Nem felejtek semmit és nem bocsátók meg semmit.

Igor. Nem Israil.

A szám és a szó és a tudás.

A vámhivatalnokok mellett visz el az utam. Vörös-arany jelvényekkel és rendjelekkel teliaggatva, nagy zöld felületeikkel ünnepélyes újévi érzéseket keltenek bennem. Az orrmagasságban elhelyezett sorompó mögé, be a hosszú folyosóra. A Nyugat-Európába irányuló indulási oldalon vagyunk, az átlagos orosz polgár korabeli tudásszintje szerint tehát a Szovjetunió és a Hold határán. Bőröndjeinkben, amelyek néhány nap múlva el fognak veszni, a szokásos abszurd emigrációs holmi mellett, kilószámra, több zsák hajdina is található, amivel tulajdonképpen antiszemita grúz szomszédjaink búcsúajándékként láttak el bennünket, hazafias aggodalmukban attól tartva, hogy Ausztriában esetleg éhen halunk. Szüleim, Ada nagymama kíséretében, már túl vannak az újjászületésen. Abban a csarnokban állnak, amely a repülőgépek termináljához vezet.

Belépek arra a folyosóra, amelynek az elején azok a bömbölő családtagok gyűltek össze, akiket megtart magának a Szovjetunió. A másik végén az új világ fénylik.

Nekem minderről sejtelmem sincs. Megszáll az ördög, hogy az útnak ezen a pontján forduljak vissza. A jelzőcsík mögött marad Baba Sara, apám kicsiny mamája. Görcsösen áll ott, ujjaival egy csomag erős cigarettát szorongatva kaf28