Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 10. szám - Rabinowich, Julya: Hasábfej
Hercegkisasszony vagyok! Király és királyné van mellettem, nem történhet semmi bajom. Imbolyogva piruettet hajtok végre a súlyos asztal körül, amely úgy teli van zsúfolva, hogy a vendégek könyöke és keze már nem fér el rajta. Van hering bundában, amelynek sugárzóan fehér tejfölös burka befelé finom rózsaszínbe hajlik, ott, ahol a cékla bíborszínű szeletei és az alájuk rakott krumpli érintkezik az eltett hallal. Hagymakarikákkal van felékesítve, télies táj, itt-ott petrezselyem zöld ágacskájával díszítve. Az érintetlen étel, mint egy tolipárna, lágy, kerekded benyomást kelt. Csak a szépségéért veszek belőle mindig egy nagy darabot, aztán az első falat után otthagyom a tányéromon. Van még egy tálka piros kaviárral, és mellette egy másik fekete kaviárral. Továbbá salátástálak, pogácsafélék, torták, vörös- és fehérboros palackok. Jeges párával belepett vodkásüvegek. Az egyik sarokban, egy külön kis asztalkán, lendületes vonalú, rozsdás szamovár, villamos üzemű, mellette a teát hagyományosan kísérő tálkák híg lekvárral, benne gyümölcsdarabkákkal. Odakinn dermesztőén hideg van, délután három körül elsötétedik az ég. Sportos nagymamám, Ada, szép Laura mamám anyja átkozódva vonszol egy szánkón Szentpétervár utcáin, amelyek a háztetőket és járdákat borító óriási hótömegek alatt a hóviharban már szinte felismerhetetlenek. Téli cipőnk fölött pótlólag még ványolt fekete csizmát is viselünk, afölött pedig gumipapucsot, a gumicsizma északi változatát, amelyet valenkinak hívnak. Mint az összesűrűsödött ősanyag a big bang előtt, úgy koncentrálódik most a család az óriási kalózasztal körül: egyesek Amerikába repülnek, mások Izraelben szóródnak szét, megint mások Dél-Afrikában és Japánban, és nemsokára létrejön a galaxisunk, az örökké forgó Nap, Ausztria körül, míg valamikor majd csökken a hőség égitesteinken, és élhetőbb létfeltételek uralkodnak felszíneinken. A rokonság összes ága itt van. Ha hozzávetőleg felosztjuk a vendégeket, matematikusokat, festőket és egykori matematikusokat, építészeket és egykori építészeket kapunk, valamint azok hozzátartozóit, nagyjából ötven-ötven arányban. Eduard, a mamám fivére, felesége Olga két gyermekükkel, Adriannal és Anasztáziával, egy sovány, szemüveges kisfiúval és a kecses, nyolcéves prímabalerinával. Eduard bácsival lélekben egy csirkét kell tépkednem. Túlontúl gyakran érzem magamon és edzetlen, telt testemen rosszalló tekintetét, miközben bájos szépségű lánya hosszú, fekete copfjával átlebeg a szobán. Én a gyűlölt apródfrizurát viselem, a családi átkot. Ada nagymamám világosvörös, mamám hollófekete változatban viseli. Mindketten sötétre és szélesre húzzák ki a szemhéjukat. Ada rúzst is használ. Elegánsnak látszanak. Ez bűn a szocialista Oroszországban. Rosszkedvűen próbálom óriási fehér masnival megfékezni a tarkómon, a hajam tövénél a vékony tollakat. Nincs gumi hajszorítónk, csak méteres szalagunk félig átlátszó nejlonból. Ezzel nem könnyű szép, puffos hajdíszt csavarni. Tökéletlenségem vigasza Adrian. Elálló füle van, és ő sem látszik boldognak, amiért olyan pazarul izzó szemű húga van. Részvevő pillantást vetek rá. Kiölti rám a hosszú, erezett nyelvét, amely jól harmonizál az orrával. Később karcsú üvegtornyokat fog építeni New Yorkban. 25
