Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Lengyel András: "Európa utolsó nomádjai" : A cigány nép Tömörkény írásaiban

Az iszkábacsinálás mesterségének méltánylása mellett az írás magát az iszkábacsináló cigányt, illetve a hajósokkal való viszonyát is megmutatja. Kiderül, „ez a tudós vasműves nem lakik a városban, ugyan mit is keresne ottan. A falu szélén van a hazája, az neki jó hely. Ha ízennek érte, bejön." (6: 32.) Az elbeszélő szerint cigány és hajós alkudozása sajátos formában zajlik. A kovács anyagi igényei szerények, ő nem „ügyeskedik". „A lókupec-cigány elsőrendű számoló, de az iszkábás nem. Ha a vasaknak darabját egy krajcárért vállalja reparálásra, akkor ki tudja számolni, hogy mennyi pénz jár neki a munkáért, de ha már párját vállalja három krajcárért, azt már nem tudja kiszámolni. Ennélfogva az alku vége az, hogy azt mondja: - Úgyis tudja kend majd, hogy mi jár érte, majd ide adja kend. Kend is becsületes, én is becsületes, hát mit akar kend?" (6: 32.) Maga az alkudozás azonban sajátos, „átkozódós" stílusban folyik. „A közönséges szóbeszédben az ilyesmi nem járatos. Hanem az iszkábás cigánynak ez a szava- járása, az mindig esküdözik, magamagára kívánja a legnagyobb átkokat, minélfogva az ő szava szerint beszélnek vele. Másként nincsen ottan se harag, se semmi, csak éppen a beszédnek a járása ilyen." (6: 32.) Az iszkábás nem a helyszínen dolgozik, hanem csakis otthon. Ám a fél mázsa, nyolcvan kiló vasat „az asszony" cipeli haza. A szemrehányásra, hogy hogyan tehet ilyet, reakciója ez: „Hát akkor minek lett asszony?" (6: 33.)

A Hajófejeltetésnél egészében érdekes néprajzi-szociográfiai leírás; a hajókészítés és a kovácsmesterség cigány változatának bemutatása.

A letelepedett cigányok egyre bensőségesebb ismeretét mutatja, hogy 1915-ben, a Mesélnek című rajzában, amely nem cigány tárgyú írás, hanem a háborús viszonyok fogadtatásának megjelenítése, jellemzésként Tömörkény cigányszólásokat idéz. Az egyik helyen a beszélgető rác hajósok véleményét reprodukálja a háborúról: „De erre mög a cigány azt mondta, mikor akasztani vitték, hogy ebbe az egybe már sehogyse tud beleszokni" (6: 188.). Majd ezt így kommentálja: „Ilyen különböző vélemények vannak. Mert az ilyesmiben csakugyan nincsen okos ember. Mégiscsak a cigánynak van igaza, hogy egészen mindent csakugyan nem lehet megszokni." (6: 188.) Ami ebben igazán érdekes, az nem is maga a szólás (amely nyilván már akkor is közismert lehetett), hanem a cigányokkal való szinte észrevétlen azonosulás. A háború okozta traumában Tömörkény a közös sors emblémájaként a cigány (vagy cigányként emlegetett, de mindenképpen az ő élethelyzetüket kifejező) vélekedést idézi föl. A cigány kiszolgáltatottság tudata itt mint a saját sors szimbóluma jelenik meg.

Ez az azonosulás a későbbi cigány tárgyú írások ismeretében válik világossá. A világháború ugyanis a maga, az egész társadalmat militarizáló következményei révén erőteljes homogenizációval járt együtt. A vándorcigány életforma ekkor vált lehetetlenné, s ez az ellehetetlenülés együtt járt a katonai behívásokkal. Tömörkény, aki jó megfigyelő volt, már 1915-ben, a Nomád katona című rajzában érzékeli e változásokat. Észreveszi, hogy a sokszínű, tagolt társadalom különbségeit a háború a maga kényszerítő logikájával egységesíti: „Az uniformis, vagy amiként mifelénk régente mondani szokás volt, a formaruha, egyformává teszi az embereket." „Mert akkor [ti. amikor »formaruhába öltözködik, hogy katonának mehessen a nemzet«] egyformák vagyunk. Ejnye, de nemzet vagyunk..." (6: 244.) Ebben a megjegyzésében van ugyan egy árnyalatnyi distancia, ez az „[ejjnye, de nemzet vagyunk" kitétel alighanem azt is jelzi, hogy a nemzet szóban kifejeződő társadalomeszmény csak hozzávetőlegesen érvényesül, létezése nem maradéktalan. De ez az egységesülés (s ez az igazán új) a „nomádokat" is elérte. A Nomád katona, egy kocsmai életkép megjelenítésével, ezt a fölismerést demonstrálja. Itt, hogy „ki micsodás", abban már nem lehet eligazodni, csak ha a katonák beszédét is hallgatja a szemlélő. „De hallhatod, ha kedved van rá. Hat nyelven beszélnek, és csak a beszéd nyomán lehet meglátni, hogy sváb, román, szerb, bolgár, bunyevác, magyar; ez így együttvéve a formaruhás nemzet." (6: 244-245.) „Akkor bejön

75