Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Lengyel András: "Európa utolsó nomádjai" : A cigány nép Tömörkény írásaiban
semmi köntös." A gyerekek produkciója, amellyel az érkezőket fogadják, „cigánykerék" és „sebtiben improvizált rókatánc". A sátort, ami a domb tetején áll, kutya vigyázza. Magában a sátorban, az idegen jöttére, „sürögni kezdenek. Ezt nagyon szépen lehet látni, két pompás ablak van a hátsó részén, ahol kiszakadt valamikor régen a ponyvavászon. A másik pillanatban bográcskalapálás zaja hallatszik", a családfő „veri az igen ócska s igen kormos bogrács oldalát a földbe szúrt üllőn". „A haja bozontos nagyon az embernek, a ruhája igen sáros, de hosszú, fekete selymes szakálla ki van borotválva azon módon, ahogy a méltóságos tekintetű hindu törzsfőnökök azt a mai napig viselni szokták. A pipa ezúttal nincs fogai között, ami igen szomorú világot jelent. Föltekint, majd le megint a bográcsra, üt reá néhányat, azután sunyi hangon, alig nyitva ki ajkait, megszólal: - Adjun Isten, ju napot." Majd újabb mozzanat: „A sátor belsejéből előjön az asszony, valami nagy piros lebernyegben, szakadozott s ócska nagyon, a haja lekötve a népszínművek piros kendőjével." Az ismerkedés során kiderül, a kopácsolás voltaképpen csak az ismeretlen idegennek szóló fedőtevékenység: „Csak kopácsoltam, mikor gyütt a ténsúr - mondja a cigány férfi. - Nem tudtam kiféle. Azt tudtam, olyanféle... Oszt az ha gyün, mindjárt azt mondja: már megint nem dolgozol, cigány? A zsandár azt hiszi, ha nem dolgozik a cigány, mindjárt lop." De a veszély, látják, elmúlt, így a vendég kedvét keresve kártyavetéssel és rókatánccal próbálkoznak, amiért pénzt várnak és kapnak. Az írói eszközökkel végzett, de szociográfiai pontosságú leírással egyenértékű tanulságokat rejt magában a cigány családhoz való viszony bemutatása is. Az elbeszélő (tehát alighanem maga a szerző) rokonszenve velük van. Ez néhány ponton explicit alakban is megmutatkozik. A sátorhoz tartozó kutya leírása jó példa erre: „A legelső, amivel találkozom, [a] kutya" - kezdődik a bemutatás. „Nem az a komoly, önérzetes állat, amelyet a pusztán lehet találni. Ez nem támad, nem ugat, csak néz egy darabig, azután megfordul s egykedvűen kullog a kocsi alá. A szegény, mintha tudná, hogy gazdája, meg vele együtt ő is, csak olyan megtűrt teremtés a föld hátán, akinek nincs megengedve a nagy hangon való beszélés." Ugyanez az együttérzés érződik a kérdésre kérdésekkel „válaszoló" cigány férfi magatartásának kommentárjában is. „Szeme talán csend-legényt keres, talán csendőrt. Oka van rá elég minden ilyfajta nomádnak. Ezt a sajátos szokásukat, hogy a kérdésre nem adnak választ, hanem maguk tesznek reá rögtön öt-hat kérdést, szintén ott szerezték, a csendőrök meg a biztosok előtt. Mikor valami lopott ló irányában vallatják, hogy a gyors felelettel valami bolondot ne mondjon, ő maga is kérdez a kérdésre." Más a viszonya a cigány családhoz „Jánosnak", a kocsisnak. O, jellemző ez rá, amikor a füstöt észreveszi, úgy véli, „lopott fa" ég, „Imiért itt cigányputri van". Automatikusan összekapcsolja tehát a cigányokat és a lopást. A lovas kocsi előtt magukat produkáló cigány kisgyerekeket pedig ostorral tartja féken: „A kezében a diplomáciai eszköz, amivel az ügyeket intézi: a jó, négy lóra való ostor." A tapasztalat, és az attól elválaszthatatlan, de azzal mégsem azonos előítélet gyanakvóvá, sőt már- már ellenségessé teszi: viselkedési stratégiáját a konfliktus előföltételezése alakítja. (De azért a cigány férfi hízelkedése: „A jó isten áldja meg kendet, de szép kocsisember kend. Valami úrféle lehetett az apja?" - lefegyverzi.) S merőben más a viszonya a sátoros családhoz az intézményes rend képviselőinek, a csendőröknek. Ok, amiként a tárca elbeszéli, fegyverrel kényszerítik a „sátorosokat" távozásra. Háromféle beállítódás jelenik meg tehát Tömörkény írásában: az egyes szám első személyű elbeszélőé (akit joggal lehet azonosítani a szerzővel, azaz magával Tömörkénnyel), a „tapasztalt", s egyben előítéletes kocsisé és a csendőröké. Ez, minden valószínűség szerint, részben az egykori valóságos beállítódások „szociológiailag" is hiteles tagolódását mutatja, részben Tömörkény bizonyos mértékű belső bizonytalanságát, állást foglalni nem tudását. Erre vall legalábbis a cigány család csendőri elűzésének kettős kommentálása. „Negyedóra múlva készen állt az egész szerzet az útra" - mondja az elbeszélő, s mindjárt hozzáfűzi: „A bántó és szomorú 62
