Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Lengyel András: "Európa utolsó nomádjai" : A cigány nép Tömörkény írásaiban

az utcákon, meg is verik egymást. Ruházatuk a szokásos zsinóros kékposztó ruha, bő, bélelt nadrággal, itt-ott nagy ezüstgombok a mellényen és a kabáton. Meglett férfiaknál állón kiborotvált szakáll-viselet, akár a hindu fejedelmeknél. De a fiatalabbja már elhagyja ezt is, a ruhát is. Ezek letelepült szőreghiek, a község oldalában laknak vályog-viskókban, a tekintélyesebbje órát is visel a zsebében és pirosra szívott tajtékpipát tart a kezében, meghajlított meggyfaszárral." A deszki cigányok, Tömörkény tapasztalata szerint, megint másfélék. „Egy faluval odább, a torontáli oldalon, Deszk község határából más fajták kerülnek elő, még a nomádság minden jelével. Kócosak, rongyosak, kocsival jönnek be, de emezeknek [ti. a szőregieknek] büszkesége: a kék posztóruha és a magas sarkú magyar csizma sohasem volt rajtuk." Lányaik, asszonyaik „nem koldulnak s nem járnak be a házakhoz, valószínűleg, mert nem tudnak magyarul". A deszkiek „iparosok, a maguk módja szerint, mert fát faragnak. Minden nyomorult külsejük mellett is kell, hogy némi vagyonuk legyen, mert szívesen vásárolnak nyárfatörzseket, amiket aztán feldolgoznak. Leginkább teknőt faragnak belőlük, azután a kézimángorlóhoz szükséges sulykot és nyújtófát. Továbbá gyerekjátéknak kis kocsit."

A környékbeli cigányokkal való személyes érintkezéséről is szólt itt Tömörkény. „Az embereik nem járnak a házakhoz, de az asszonyok koldulnak, ahol lehet. Vannak ismerős házaik, ahová valahogy bekaptak s azokat sűrűn fölkeresik. Ilykép hozzánk is. Némelyik valóságos öreg bútor, ismeri a gyerekeket születésüktől kezdve, de még a rokonságot is, s bizalmasan elkérdezősködnek felőlük. Olykor egészen oly formán viselkednek, mint ahogy ezt a tanyai öreg cselédeknél is lehet tapasztalni. A látogatás vége mindig valami kunyorálás, s ha ebéd táján jönnek, valami ennivaló." A tápéi cigányasszony, Mári például mindig kisgyermekével érkezik, „s mindent a kis Jóska nevében kér". Olykor, mint Tömörkény leírja, kártyát vet, elsősorban a cselédlányoknak, de a háziaknak is: a tarifa egy-egy „hatos". „Lopási szándék nem mutatkozik rajtuk, de van eset rá, hogy a cselédlánytól szoknyát vagy kötőt igyekeznek elcsalni. De ez nem nagyon sikerül." Az érintkezésnek ez a patriarchális formája egyszerre mutatója a már megtörtént beilleszkedésnek és a mégiscsak megmaradt, át nem hidalható távolságnak, amely cigány és nemcigány között még e relatíve konszolidált körülmények közt is fönnmaradt.

Ez a viszony a megfigyelő Tömörkény számára természetesen nem volt tanulságok nélkül. „Szóval - mondja -, elég bizalmasan vagyunk egy-kettőjükkel s vállal támaszkodva a konyhaajtó félfájához, néha sorsukról is beszélnek ezt-azt." A beszélgetéseket, érthetően, az író „szakmailag" is kamatoztatni igyekezett. „Nem egyszer mondtam nekik, hogy ha már idejártok hol ezt, hol azt kunyorálni, hozhatnátok legalább valamit. Hát mit? Hát valami cigány- babonaságot, egy shivalyit, vagy kesályit, Hiút." Érdeklődése azonban csak negatívumokat eredményezett. „A tápéi Mári szép barna arcában a csillogó fekete szemek egyszerre tévetegen néznek ide-oda, körülbelül olyanformán, mint mikor a kis iskolásfiú a tanító előtt nem tud felelni. " A hagyomány már nem él, esetleg csak az idegen szemek elől rejtve él. Márit efelől Tömörkény nem tudta kifaggatni. Olykor, persze, ez-az még kikövetkeztethető a beszélgetéseikből, a kultúrák közötti kommunikációban jártas író valamit megsejthetett róluk, de az eredmény e vonatkozásban csekély. Tömörkény összegzése e téren is tanulságos: „a szerelem köve, meg a virgavessző [ami a földben rejtőzködő kincset jelezni képes] megvan, de más dolgukat, ami régi valahai hitük emlékeiből babonás szerszám gyanánt itt-ott fennmaradt, nem adják elő. Úgy lehet, hogy nincs is már nekik. Amit még amonnan Indiából hoztak volna."

Pedig, ahogy a cikk zárása mondja, „ Újszeged buja mezőiből ha jól utánuk turkálnak, hindu istenek emlékei kerülnek elő".

Az a kép, amelyet a Cigány dolgokban Tömörkény fölvázol, s amelynek kivonatát itt is adjuk, természetesen elsősorban mint helyzetkép érdekes. A cikk mint az 1905-ös szegedi helyzet bemutatása és megrögzítése: forrásértékű. De túl ezen, szociálpszichológiai jel60