Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Németh László: Magam helyett: A mű utolsó fejezete - közreadja Németh Judit

A „Pártok és egység" - amely az első Új Magyarország szám élén jelent meg, sokkal jelentősebb cikk, mint az Irodalmi Újságé - s azokra, akikhez eljutott, mélyebb hatást is tett. Többen felhívtak, a Szakszervezetek újságja közölte, Farkas Ferenc lényegében azonos deklarációt olvasott be a rádióba: úgyhogy egyáltalán nem volt lehetetlen, hogy a négy régi párt - még a Kis Sándor és Kovács Béla vezette Kisgazda is - aláír egy ilyesféle szocialista alapokmányt - amelyre a szocialista intézmények megvédésében előbb-utóbb szükség is lehetett. Annál furcsább, hogy később - főként külföldön - mindig csak a másik cikket idézték, emlegették- (azért-e mert a lap kisebb példányszámban jelent meg) - holott a történtekhez ebből lehetett volna a legjobb apológiát kiszedni.

Mialatt azonban ezek a cikkek megjelentek, a helyzet újra romlott s a hét eleji bizakodás már csak mint illúzionizmus loboghatott az emberekben tovább. Mint hivatalosan is jelentették - egyre új szovjet csapatok özönlöttek az országba: az a néhány napi harcszünet nyilván csak a megfertőzött, lakósággal rokonszenvező csapatok fölváltására szolgált s egy kiadósabb rohamot készített elő. Még ijesztőbben hatott - reám legalább - az angolok és franciák egyiptomi kalandja. Azóta három év telt el s ma sem tudom megállapítani: ennek az átlátszó manővernek az ostobasága vagy aljassága volt-e a nagyobb. Ok nyilván azt gondolták: addig kell a maguk gyarmati ügyét megvédeniük, amíg az oroszok velünk vannak elfoglalva, csendes ajánlat is lappangott benne: mi Szuezt, ti a magyarokat. Ezzel nemcsak azt a cinizmust leplezték le, amely rádióik uszítása mögött ült - de példájukkal menlevelet is adtak a magyar felkelés eltiprására.

E híreket én, persze, nem egyszerre, hanem óránkénti adagokban, sűrű telefon csöngetések közt kaptam - olyan remény-fölfújta jelenségekkel váltakozva, mint a kínaiaknak a nagynemzetek sovinizmusát elítélő nyilatkozata. De ezekre az egyre mélyebb és sötétebb hullámokra sem tudtam mással felelni, mint írásokkal, - a feleségem olyan jelenetre is emlékszik, hogy amikor nem volt épp lap, amely a cikkem fölvette, kétségbe esett szemrehányásban törtem ki: mért nem gondoskodnak e kritikus napokban utolsó üzeneteim elhelyezéséről. Tóbiás Áron ajánlotta be telefonon egy barátját, aki az abban a pillanatban az előttem ismeretlen Igazság lap szerkesztője volt. Ez vitte el harmadik megjelent cikkemet, amely az írók szerepéről szólt (tagadtam, hogy olyan nagy szerepük lett volna a véletlenek és vigyázatlanságok összejátszásából eredő nemzetrobbanásban, mint maguk is hiszik) s vasárnap reggel, amikor megjelent oly kísértetiesen hatott. Én sérelmeim ellenére mindig csillapítani igyekeztem a háborgókat, de ha megtörtént a baj - s a nép a harcot választja - szívesen temetkezem vele egy város romjai alá. Egy másik írásom, amely már nem jelenhetett meg, a Magyar Nemzet vitte el, nem is tudom, már ki - egy Gellért Endréhez intézett levél volt. Bessenyei panaszkodott a Galilei vacsoráján, hogy akármennyit robotol egy színész - a színháznál 3000-nél nem kereshet többet- ezért kell mellékkereset után néznie. Ez szöget ütött a fejembe - mért nincs a színésznek is tandemje, úgy mint az írónak, akkor érdeke is kötné a darab sikeréhez. A levélben fölajánltam, hogy az írói tantiem egy része legyen a szí14