Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Tóth Csilla: A szöveg mint tárgy: Vizualitás, narráció és társadalmi reprezentáció Márai Sándor Bolhapiac című kötetében 1934, 2009
panoptikumban jár, a Vidali módszere címűben pedig a híres író „igazi" halotti maszkját, viaszfiguráját készíti el. A korabeli kiadás illusztrációi döntő szerepet töltöttek be a kötet panoptikumszerűségének érvényre juttatásában. Puszta meglétük képes felidézni a panoptikumbeli befogadás szituációját, szöveg és figura összetartozását, csakhogy a Bolhapiac virtuális panoptikumában narráció és figura, elbeszélés és vizualitás aránya megfordul. Az illusztráció látszólag ugyanolyan mellékes elem a kiadványban, mint a Plasztikon esetében a tájékoztató: a befogadás nyilvánvalóan mindkettő nélkül megtörténhet, mint ahogy a 2009-es kiadás olvasása esetén így is zajlik. A Bolhapiac 1934-es kiadásában az illusztrációk azonban más okból is lényegesek: felhívja figyelmünket a szöveg vizualitás felé irányuló igen erős transzgressziójára. A szöveg nemcsak felhasználja a panoptikum motívumát, de egy új panoptikumot teremt azzal, hogy a bámészkodás tevékenységét áthelyezi egy eltérő kulturális és társadalmi közegbe: a könyv és a szépirodalmat olvasók világába. Ebben az illusztrációknak nagyon lényeges szerepük van, a kiadvány külső megjelenése nem szakítható el tartalmától. A szöveg materiális aspektusa, valamint narráció és figura, elbeszélés és vizualitás viszonya fontos szerepet tölt be a befogadásban, látni fogjuk, hogy „nincs szöveg anélkül a hordozó nélkül, melynek révén az olvasóhoz eljut, és megértése függ ezektől a formáktól."9 Míg az 1934-es Pantheon-kiadás nem visel semmilyen alcímet, a 2009-es igen, melyben a „Tárcanovellák" alcím jelzi, hogy a harmincas években a kortársak számára még élő műfaji konvenció, vizualitás és narráció szoros összetartozása mára már feledésbe merült. A „festmény" és „rajz", valamint az irodalmi „elbeszélés" és „rajz" analógiája igen erős"10 - állapította meg szöveg és kép közelségét a korabeli irodalmár, a vizualitás a közönség által is érzékelhető műfaji elvárás és norma volt. A panoptikum, mint a világ metaforája, a szemtanú elé táruló változatosságában, annak minden negatívumával együtt a kortárs számára összekapcsolódott a társadalomkritikával: nem véletlen, hogy általában a baloldali értelmezők emelik ki a Bolhapiac e jellegzetességét. (A már említett Fejtő Ferencén kívül így Kázmér Ernő olvasata is, aki a rajz és a novelette közé helyezi a Bolhapiac írásait, a kötet szerinte nem más, mint „polgári arcképgyűjtemény"11; de a Nyugat kritikusa politikai értelemben semleges olvasata is párhuzamot von a panoptikum képével: „...tragikus regény... az Élmény folyton... a vásári panoptikumok mulattató tarkaságával változik..."12). A panoptikum az előbbi jelentésben foglalkoztatott más korabeli írókat is: F. Faragó Juci is ezt a címet adta a szinte egy időben megjelent novelláskötetének13, melyben a kétszeresen hátrányos helyzet - erdélyisé- ge, illetve nőisége - szempontjából mutatja be a társadalom különböző alakjait. A fiatal Márainál is egybefonódott a panoptikum motívuma és a társadalomkritika; a német expresszionizmus emberszeretetéből, a testvériesség gondolatából és a Neue Sachlichkeit tárgyszerűségre törekvő, riportszerű ábrázolásmódjából nőtt ki 9 Chartier, Roger: A világ mint reprezentáció = Elbeszélés, kultúra, történelem, Narratívák, 8, szerk. Kisantal Tamás, Budapest, Kijárat Kiadó, 2009, 46. 10 Dénes Clarissa: A rajz kialakulása irodalmunkban, Budapest, 1933. 4. 11 Kázmér Ernő: Márai Sándor: Bolhapiac = Kalangya, 1934. dec., 12. sz., 934. De a Nyugat kritikusa is. 12 Nagy Endre: Bolhapiac - Márai Sándor új könyve, Pantheon = Nyugat, 1934. 604-605. 13 F. Faragó Juci: Panoptikum, Szatmárnémeti, 1933 és Erdélyi Szépmíves Céh, 1938. 97
