Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Sági Norberta - Rigó Róbert: Az oral history lehetőségei az oktatásban

beszélgetni, vitázni egy-egy emberismereti, társadalmi, történelmi témáról, és tudják ért­hetően megfogalmazni saját véleményüket, szóban beszámolni a saját tapasztalataikról, gyűjtőmunkával szerzett ismereteikről. A térben-időben tájékozódás elősegítésére fejlesz­teni kell a viszonyítások gyakorlását (előbb, később, ugyanakkor, most, régebben, nagyon régen), események, jelenségek, tárgyak, személyek időrendbe állítását. A tartalom kulcselemei a következők: a tanulóknak alkalmat kell adni arra, hogy egy- egy magyar vagy külföldi híres ember (pl. művész, felfedező, feltaláló, tudós, szent, uralkodó, politikus) életével, tevékenységével, jellemvonásaival megismerkedjenek, és ennek kapcsán azt is felismerjék, hogy az emberek régen másként éltek és másként gondolkodtak, mint ma; továbbá, hogy megismerkedjenek néhány helyi hagyománnyal, néhány történettel a lakóhely múltjából, továbbá a környék, a lakóhely természeti értékeivel és néhány magyar, nemzeti és etnikai kisebbségi népszokással, a hagyományos mesterségekkel. A tanulókat ösztönözni kell arra, hogy választ keressenek olyan kérdésekre, mint például melyek a saját tulajdonságai? Miben különbözik másoktól? Mit jelent az, hogy magyarok (vagy más nemzetiségűek) vagyunk? Már ebből a kivonatból is látható, hogy a célkitűzések igen átfogóak és igényesek. Az ismeretek nyújtásán túl a pedagógusnak és az iskolának fejlesztenie kell a társadalmi érzé­kenységet, a hazaszeretetet, s kritikus, kreatív tanulókat kell formálnia. Az alsó tagozaton több tantárgyban is megjelennek történelmi és társadalmi ismeretek, melyek közül elsősorban a kömyezetismeretet és a magyart kell említenünk. Olvasásórán az olvasókönyvben található szövegek alkalmat nyújtanak a történelmi ismeretek tanítá­sára, a hangos és néma olvasás szöveganyagai bemutatnak hagyományokat, ünnepeket és szokásokat, a gyerekek családi, baráti kapcsolatait bemutató szövegek segíthetik a szemé­lyiségfejlesztést. A nemzettudat kialakulását, az idő- és térszemlélet erősödését a magyar történelem jelentős eseményeinek és személyeinek bemutatása szolgálja.18 A környezetismeret tantárgy célja, hogy felkeltse az érdeklődést a tanulókban a kör­nyezetük iránt. A tantárgy tananyagát több műveltségi terület határozza meg. A fentebb említett Ember és társadalom műveltségi területen kívül a legnagyobb részterületet a természetismeret témakör alkotja („Ember a természetben" műveltségi terület). Vagyis, a környezetismeret ugyan egy komplex tantárgy, de - röviden szólva - célja elsősorban a természettudományos gondolkodásmód megalapozása és a felső tagozatos földrajz és természettudományos tantárgyak (fizika, biológia, kémia) előkészítése.19 A társadalmi ismeretek témakör a kömyezetismereten belül többnyire a lakóhely ismerete, illetve az országismeret fejezetekben szerepel. Első osztályban az iskola környezetével, a saját lakóhely jellegzetességeivel és neve­zetes épületeivel, a lakóhely népszokásaival és hagyományaival ismerkednek a tanulók. Második osztályban a lakóhely történetével, népviseletével, a régi foglalkozásokkal fog­lalkoznak a gyerekek, és megjelenhetnek a különböző fejlesztési tevékenységek, úgymint a múzeumlátogatás, és történetek, mondák, játékok, helyi hagyományok gyűjtése, melyek segítségével a gyerekek felkutathatják a lakosság mai és korábbi életét, a helyi hagyomá­nyokat. Harmadik osztályban földrajzilag kitágul a kép: az ország különböző vidékei, a főváros, Magyarország nevezetességei és kulturális értékei is a témák között szerepelnek. Negyedik osztályban pedig egyrészt magyarországi településformákkal, népcsoportokkal, 18 NAT 2003. 19 A NAT-ban nagyon igényesen megfogalmazott célkitűzések elérése óriási feladatot jelenthet a pedagógusoknak, hiszen a heti óraszám 1-2. osztályban 1 óra/hét, 3. osztályban 1,5 óra/hét, 4. osztály­ban 2 óra/hét. Ezt ellensúlyozhatja az a tény, hogy az osztálytanító az itt előírt tartalmakat más általa tanított tantárgyakban is megjelentetheti. 250

Next

/
Oldalképek
Tartalom