Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Bartha Ákos - Szilágyi Zsolt: Történelmi tapasztalat mint mentális valóság: A történelemoktatás és a történetírás néhány kérdése a személyes emlékezet tükrében
Emellett a jelenség mellett már csak azért sem mehetünk el hetyke legyintéssel, mert manapság - némi túlzással - létkérdés, hogy a történész mennyire közérthetően, érdekesen adja elő tárgyát, és főleg, hogyan nyerhető meg, miként biztosítható a hallgatóság téma iránti rokonszenve, érdeklődése. Különösen égető kérdés ez manapság4, amikor a legkülönfélébb tv-csatomák éjjel-nappal történelmi eseményekről, személyekről vagy éppen egy-egy korszak hétköznapiságáról olyan dokumentumfilmeket sugároznak (nem kis nézettség mellett), amelyek - még ha illuzórikusán ugyan, de - mégiscsak átérezhetővé, befogadhatóvá teszik a történelmet (nem titkoltan az emóciókra építve). Bizony aligha lehet kérdés, hogy ezekkel az eszközökkel a modern kori témákat előadó középiskolai tanároknak és egyetemi oktatóknak is élniük kell! Ez ma már talán elvárás is mind a diákok, mind a hallgatók részéről - még ha eleddig nem is fogalmazták meg ilyen jellegű igényeiket. Miért ne lehetne a tanórák és előadások technikáján - részben, vagy olykor egészben is - változtatni, amikor maga a történettudomány is új (digitális, adatkezelési) módszertani forradalom küszöbén áll, ha ugyan már át nem lépte azt.5 Ennek a folyamatnak kétségkívül része az oral history is. Mint Pierre Nora írja az emlékezethelyek fogalmát bevezető nagy hatású munkájában6, posztmodemnek nevezett korunkban elsőrendű fontosságúvá vált - az általa beteges mértékűnek ítélt - archiválás, letűnt idők emlékeinek professzionális, vagy éppen - nem pejoratív értelemben vett - amatőr megmenekítése a következő nemzedékek számára. A „dokumentum-emlékezet" professzionális színterek esetében a levéltári, könyvtári anyagok hihetetlen tömegében nyilvánul meg mindenekelőtt, illetve újabban azok digitalizálásában. Az amatőr szcéna talán kevésbé látványosan, ám hasonlóképp bővül. Ide vehetjük az egyre gyarapodó memoárirodalmat - amit immáron nem annyira politikai elvárások, „csupán" a piaci igények határoznak meg —, vagy az előbb említtet oral history manapság már digitalizált háttérrel (diktafon, kamera, vágóprogramok, szkenner, és persze az internet) segített módszerét. Munkánk tehát a Nora-féle kontextusban úgy is pozícionálható, mint az általa már- már patologikusnak ítélt archiválási szenvedély egy aspektusának hasznosítási kísérlete (két fronton): az új eredményeket produkálni képes kutatás, és mindenekelőtt a hatékony oktatás terén. A Történelemtanárok Egylete által koordinált projekt során a Centropa Alapítvány Közép- és Kelet-Európa-szerte bejáratott, de némileg átalakított módszerét alkalmaztuk.7 Családi és életútinterjúk készültek azokkal az 1910 és 1935 között született, többnyire 80-90 éves emberekkel, akiknek közvetlen személyes tapasztalatuk van a Horthy-korról. Első megközelítésben arra gondolhatnánk, hogy a visszaemlékezők nagy többsége - érthető okokból - a gyengébbik nem képviselői közül kerültek ki. Ezzel szemben a kutatás projektvezetőjének, Hosszú Gyulának határozott elképzelése volt, hogy törekedni kell legalább a nemek és a foglalkozás terén az arányos minta kialakítására, bár természetesen szerencse is szükségeltetett, hogy végül a 24 interjút adó személyből 12 nő és 12 férfi legyen, valamint, hogy társadalmi státus terén is igen széles mintával dolgozhassunk. A megkérdezettek szülei között egyaránt találunk gazdasági cselédet, gazdálkodót, iparost, kereskedőt, fotóművészt, lelkészt, katonatisztet, magán- és állami tisztviselőt. Ezek alapján, ahogy azt a táblázat is mutatja, az intergenerációs társadalmi mobilitás folyamata a vizsgált időszakban semmi meglepővel nem szolgált. A tisztviselői csalá4 Erre vonatkozólag lásd Gyáni Gábor: A történetírás újragondolása. Történelmi Szemle 48. évf. (2006, 3-4. sz.) 261-273., 270-272. 5 Vö. http://www.nytimes.com/2010/ll/17/arts/17digital.html (Letöltve: 2011. 03.15.) 6 Pierre Nora: Emlékezet és történelem között: Válogatott tanulmányok. Napvilág, Bp., 2010, 20-24. 7 http://www.centropa.hu/ 226
