Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Tóth Eszter Zsófia: "Exnarkós körök beszélgetnek": Módszertani kísérlet egy találkozó többszempontú elemzésére

A történet egy belső utazást ábrázol, amelynek külső jele annyiban látható, hogy a füvezők hangoskodnak, kapaszkodnak a fotel karfájába. Másrészt az állami erőszakszervezet képviselőjének megjelenése félelmet kelt amiatt, hogy látható jelei vannak a kábítószer-fogyasztásnak. A felívelő történet végül nem zárul csattanóval, a rendőr távozik. Szintén visszatérő eleme a történeteknek az egykori barátok halála fiatalon, kábítószertúladagolásban és ennek következményei életútjuk alakulására. Visszatérő elem, hogy a környezetükben történt tragikus halálesetek nem kérdőjelezték meg azt, hogy a szerfogyasztást folytatják, a tragédia azonban mély nyomot hagyott bennük. Tacsi történetét András is elmesélte vele készített interjúmban. Sanyi is ugyanennek a társaságnak volt oszlopos tagja. A rendőri lelepleződéstől való félelemre példát találunk V. J. interjújában is. O attól félt, hogy egy szórakozóhelyen a rendőr megtalálja a csizmájába rejtett Coderitet és Noxiront.

A 70-es évek elején Parkán nevezetű, Parkinson-kór elleni gyógyszert fogyasztottak a bódultságkereső fiatalok, hamisított receptek kiváltásával jutottak hozzá. A Parkán felírását szigorították, majd a gyógyszert kivonták a forgalomból. Akkor, az 1970-es évek második felében kezdtek el a fiatalok Coderitet és Noxiront használni. Egy internetes visszaemlékező szerint, aki a Narkó-bluesbó\ tanulta meg: „miként kell a Coderitet és a Noxyront vegyíteni... ez volt a »koktél«. Mifelénk négy rit ment egy noxival. Verte kenterbe az összes mai szintetikus csodadrogot. És (...) voltak híres gyógyszertárak, ahol mindent kiadtak, a legbénább krumplinyomós receptekre is. De a nyolcvanas évek második felében ezért már be kellett utazni a fél országot. Máig is állítom, hogy a Debreceni Aranybika (...) Patika mixtúra pectoralisa afféle Tokaji volt a magyarországi legáldrogok tengerében (...)."

Bár a téma még további, részletes kutatásokat igényel, a visszaemlékezések és a korabeli szakirodalom alapján úgy tűnik, hogy más társadalmi csoportokhoz tartozó fiatalokhoz köthető a „szipuzás", a gyógyszerfogyasztás, mákteaivás, szilvapálinka vagy vodka intravénás alkalmazása, esetleg füvezés, amelyhez még az 1980-as években is jóformán lehetetlen volt belföldön hozzájutni. A szipuzás sztereotipikus ábrázolása szerint inkább a lakótelepek céltalan, kallódó fiataljai éltek vele.

„Szipuzni a valódi underdogok szipuztak, én Kőbányán laktam, tehát ismertem sokat, de az egy másik világ volt, legfeljebb a koncerteken és a fesztiválokon találkoztunk. (...) A cigány srácok inkább ittak, főleg töményét, mi, »hippik« füvet szívtunk és gyógyszereztünk - a »mi« az többnyire gimnazistákat, szakközepeseket jelentett, általában olyan kádár-kispolgári életnívót, külvárosi vagy vidéki városi lakást, koleszosokat stb. - a belvárosi, nálunk két-három évvel idősebb, jól szituált figurák - akikből már előttünk alterosok lettek meg art-punkok - inkább csak gyógyszereztek, de ők többnyire lőtték is magukat Hydrocodinnal vagy orvosi morfiummal" - részletezte érdeklődésemre e-mailben az egyik visszaemlékező e kérdéskört.

Attila a vele készített interjúmban mesélt arról, hogy amikor intézetbe került, akkor azért kezdett el szipuzni, hogy a társaság befogadja. „Ott bekerültem (...) a farkasok közé, és (...) semmit nem értettem (...) az egészből, (...) akkor tartozhattam oda a közösséghez, ha elkezdtem cigizni, verekedni, meg szipuzni, szökni. (Aztán) az iskolába semmit nem jártunk, csak kijártunk (...) építkezésekre, és akkor szipuztunk meg lájmoltunk, csöveskedtünk."26

Míg V. J. - ahogy teljes interjújában olvasható - úgy ábrázolta, hogy a játszótéren a szipusok jelentettek neki egy olyan közösséget, amelyet korábban keresett, és a szipuzás volt az összetartó közös élmény, addig Attila inkább kényszerként jelenítette meg a szipuzást: tehát aki nem szipuzott, azt kiközösítették az intézetben. Akárcsak V. )., amikor kórházba került, nemhogy leszokott volna, hanem megismert olyanokat, akik más, elbó- dultságot okozó módszereket mutattak meg neki: „Bementem szipusként, és akkor ott talál26 Interjú B. Attilával, 2011. január 18. o.

217