Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Havadi Gergő - Majtényi György: Haverok, buli, Politikai Bizottság: Vendéglátás, éjszakai élet és luxus a szocializmusban
1976. december 31-én szilveszteri bállal nyitotta meg kapuit a budai Hilton. A kortársak szemében a szálló a szocializmus kori gazdagságot és jólétet szimbolizálta, az ország legelőkelőbb és egyben legdrágább vendéglátóhelyének számított. A Royal Szálló azzal válaszolt a Hilton kihívására, hogy 1976-ban megnyitott a vendégeket látványkonyhával csalogató új étterme, az ízek utcája menüjébe felvette a hamburgert, a popkultúra jelképét.74 A vidéki városokban - elsősorban a megyeszékhelyeken, illetve a turisztikailag kiemelt fontosságú Dunakanyarban és a Balaton partján - a hetvenes években épültek fel az első, nyugati turisták igényeit is kielégítő modem luxusszállodák, amelyekben éttermek és éjszakai zenés bárok szórakoztatták a javarészt német és osztrák közönséget.75 A fejlesztések, a luxusberuházások mindinkább a valutával fizető nyugati turisták igényeit szolgálták. Lassan elválaszthatatlanná vált egymástól a pártvezetők és a nyugati turisták szokásai, életformája, hiszen az uralmi elit tagjai szintén a legjobbat akarták, és többnyire ugyanott fordultak meg, ugyanazokat a helyeket látogatták. A Fővárosi Tanács VB ülésén szóvá is tette az egyik tanácstag, aki a családjával hétvégeken feljárt a Citadellába ebédelni, hogy neki is ki kell fizetnie a kétforintos belépőt, holott őt nem érdekli a panoráma.76 Az egykori belügyminiszter, Pap János elbeszéléséből is tudható, hogy az elit egyre kevésbé zárkózott el a nyilvánosság elől, és nem érezte már vállalhatatlannak azt, ha a munkáshatalom képviselőjeként a luxusnak is hódol. 1987-ben ő így mesélt „hétköznapi" szokásairól: „Nekem az volt a felfogásom és azóta is ez a felfogásom, hogy egy állami vezetőnek, főleg egy állami vezetőnek (!) úgy kell élnie, hogy abban semmi bűn nincs, ha beül egy pohár sörre valahová délután, vagy egy cukrászdában megiszik egy feketekávét. Vagy vasárnap azt mondja a feleségének, menjünk, ebédeljünk meg a Fortunában, oda szerettünk járni, színvonalas hely volt, vagy menjünk el a Szigetre, a Nagyszállóba, leszólt az ember, foglalt egy asztalt, beült a kocsiba, levitette magát, egy jó ebédet evett, ki tudta fizetni, jól érezte magát, mi éltünk ezzel a lehetőséggel, voltak, akiknek nem tetszett. És valahogy ez kezdett felerősödni. Én nem tudom, most hány ember van az ország vezetői között, aki egy héten egyszer beül a Duna Szállóba, a Fórumba vagy a Fliltonba és megeszik egy vacsorát a feleségével, de én spéciéi egyről sem tudok."77 Elvtársak, művészek, sportolók, maszekok, turisták A reprezentatív vendéglátás, amelynek ágensei, a vállalatvezető, a szakácsok vagy a pincérek a nyugati vendégek pénzére hajtottak (és a háttérben a „szocialista" állam, a hivatalos hatalom szintúgy igényt tartott a ropogós valutára), a régi hagyományok és a nyugatias minta szerint formálta a korifeusok igényeit, ízlését. Az ő magatartásuk közvetve kihatott a társadalom egészére. Az elit tagjai nem csupán elnézték azt a jelenséget, hogy újjáélednek a luxusfogyasztás régi színterei, hanem politikájukkal támogatták, és magatartásukkal erősítették is a minőségi fogyasztás és a luxus térnyerését. Ennek csalhatatlan jele volt az, hogy az elegáns, budai és belvárosi éttermek (Búsuló Juhász, Citadella, Mátyás Pince, Kis-Royal, Apostolok vagy a Százéves étterem), éjszakai mulatók (EMKE, 74 Augustin é. n.: 136. 75 Például Balatonfüreden az Annabella és a Marina, Keszthelyen a Helikon Szálló, Egerben a Fehérszarvas vadászétterem, Sopronban a Várkapu presszó, Kőszegen az írottkő étterem - amit a helyiek csak „Kongónak" csúfoltak, mert általában kongott az ürességtől, a székesfehérvári Álba Regia szálló és bárja, vagy a szombathelyi Claudius Szálloda és bárja. 76 BFL. Fővárosi Tanács VB. XXIII.102a. 1963. augusztus 7. 77 Pap János-interjú (Kozák Márton 1987-ben készítette). OHA106. sz. 139-140. 203
