Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Kovai Melinda: "Számlálatlan forró csókkal": Állambiztonsági megfigyelés a Kádár-korszak pszichiátriai kórrajzain
van szó, itt csak a pszichiátria értelmezése áll rendelkezésükre. A hétköznapok nyelvére fordítva a fenti idézetet, annyit tudunk, hogy a páciens valóságosnak él meg olyan élményeket, melyeket orvosai nem tekintenek a valóság részének, továbbá M. Gábor ezekre az élményekre olyan magyarázatot ad, amelynek racionalitás-kritériumait a pszichiátria nem osztja, „doxasmatikus spherának" tekinti. A féléves kezelést követően, 1956 nyarán, a beteg „nagymértékben javult állapotban" hagyta el a kórházat. A terápia, a kórrajzról idézve, „hosszú és intensiv insulin kúra" volt. A gyógyulás folyamata, az orvosok szavaival, a következőképpen zajlott: „A kúra hatására az auditiv érzékcsalódások először doxasmaticus feldolgozásukat, majd realitás értéküket vesztették el, később halkultak, ritkábbá váltak és phonemákból acusmák váltak. Mindazonáltal még előfordultak tagolt és kifejezett hallucinativ tartalmak. Ezért a kezelés komplettálására Largactilt adtunk, mellyel a tünetet minimumra redukáltuk. A kezelések hatására egyébként a beteg activitása lényegesen nőtt, érdeklődési köre tágult, érzelmileg harmónikusabbá vált, bár kis mértékben még vannak pseudohallucinatiok, mégis úgy véljük, hogy további gyógyulás csak normál környezetbe való visszahelyezéstől várható." Az orvosi magyarázat szerint tehát a betegség tulajdonképpen „auditív érzékcsalódások doxasmatikus feldolgozása", a beteg realitásként éli meg érzékcsalódásait, majd ezek eredetére és egyéb sajátosságaira vonatkozóan hamis teóriákat alkot. Az inzulinnal kiváltott mesterséges kóma hatására előbb az érzékcsalódások téves magyarázata „szűnt meg", majd a beteg megkérdőjelezte az érzékcsalódások realitását, végül maguk az érzékcsalódások is eltűntek. A kórrajzkivonat az „érzékcsalódások" és az ezeket magyarázó téveszmék tartalmára egyáltalán nem utal, az állambiztonsági megfigyelés, és általában véve a politika semmilyen formában nem szerepel az ötvenes évek közepéről ránk maradt orvosi dokumentumban. A kórrajzkivonat a betegség eredetére sem ad magyarázatot, az „auditív érzékcsalódás" itt pusztán egy elmebetegség tüneteként bukkan fel, de sem tünetként, sem egyéb módon nem kapcsolják az orvosok a beteg életeseményeihez, vágyaihoz vagy félelmeihez - amelyekről ez a kórrajz szintén nem közöl semmit. Viszont a fentiekből rekonstruált orvosi szemléletben létezik/létezhet úgynevezett „doxazmatikus szféra", az irreális tapasztalatok irreális magyarázatának belső, szubjektív világa, amely, ebben a kórrajzban legalábbis, semmilyen módon nem kapcsolódik a külső, orvosok által is hétköznapiként megélt realitással. Az itt diagnosztizált „schizophrenia hallucinatorica" nevű betegség e kórrajz alapján kizárólag a beteg belső, meg nem nevezett eredetű, valóságértéküket tekintve kontrollálatlan élményeiből adódik, ezek csökkenése vagy megszűnése jelenti a gyógyulást. Nem tudjuk, hogy M. Gábor 1955 végén, pszichiátriai kezelése előtt három hónappal írt levele mikor került az orvosok kezébe. Annyit tudunk, hogy orvosai szerint ekkor „pszi- chotikus" tüneteket produkál, továbbá a Magyar Dolgozók Pártjának írt levél a kórrajz csatolmányaként valamilyen értelemben tünetértékű - bár a kórrajz szövegében nem történik utalás egyik levélre sem. Az MDP vezetőinek címzett levél azonban, a kórrajzzal ellentétben, kizárólag politikai tartalmú: arról tudósít, hogy M. Gábor filmrendezőt és színésznő feleségét az államvédelmi hatóság megfigyelői zaklatják. A gépelt levél feltehetően több példányban készült, ugyanis a kórrajzhoz csatolták az ajánlott postai küldemény kitöltött formanyomtatványát, amely szerint az eredetit elküldték a címzettnek. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének Kilépek a pártból, mert funkcionáriusai tervszerűen megakadályozzák filmművészeti alkotómunkám folytatását és családi életemet dezorganizálják. 166
