Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Müller Rolf: Célkeresztben a Forrás: Kísérlet egy állambiztonsági történet rekonstrukciójára
A Csoóri-ügy és állambiztonsági mementói Az 1980. évi 2. számban a szerkesztőség az ötvenéves Csoóri Sándor előtt tisztelegve elhelyezte Egy nomád értelmiségi című esszéjét és Görömbei András elemzését (Az esszéíró Csoóri Sándor világképe). Az ünnepelt költő/író művének középpontjában az új nemzeti-történelmi önismeret megteremtése, a felelős értelmiségi szerepvállalás során a gondolatok szabad kinyilvánításának igénye állt22, s mint kiderült, ezen gondolatoknak teret engedve a folyóirat túllépte a tűrés határát. A lap ugyanis nyomdába került, ám a terjesztés a szokott időben nem kezdődhetett meg, mivel a megyei pártbizottság a kinyomtatott folyóiratot zároltatta és felszólította Hatvanit, hogy a Csoóri-esszét a legrövidebb időn belül cserélje ki egy másik dolgozattal. Az utasításnak megfelelően az inkriminált szöveget minden egyes példányból pengével eltávolították (helyére Széli Jenő előadásának írott változata került) - az emlékezésben így magára maradt a fiatal debreceni irodalomtörténész tanulmánya.23 Hatvani 1997-ben megjelent emlékiratában írja: „Az üggyel kapcsolatban nagy kérdés volt akkor is, azóta is: miként szerzett tudomást a megyei pártbizottság arról, hogy mit készülünk kinyomtatni a folyóiratban. Úgy, hogy a nyomdában szabály- szerű figyelőhálózatot alakítottak ki. Egyáltalán nem kizárt, hogy a hálózatot - hadd vegyem kölcsön a fogalmat Orwelltől - a »gondolatrendőrség« mozgatta és instruálta, mert egyébként nehezen tudom elképzelni, hogy a nyomda akkori párttitkára, akiről bebizonyosodott, hogy ő volt a legfőbb közvetítő, egy bunkó volt ÁVH-s, képes lett volna önmaga megszimatolni és felderíteni, hogy a Csoóri-írás »szocializmus-ellenes«^ vagy sem. Lehetséges, hogy az elhárítás a január közepi levélváltáskor kezdett odafigyelni, miután természetesen megismerkedett a levelek tartalmával. Lehet, hogy szerkesztőségi értekezletünket hallgatták le. Lehet, hogy... de nem folytatom; túl sokan átéltük az össznemzeti paranoiát. Lényeg, hogy az eset után több mint egyhetes késéssel kaptam meg a szerkesztőségbe címzett leveleket, rajtuk annak a durva és kiáltó nyomával, hogy »közben« már elolvasták; amikor telefonáltam, pár szó után a készülék váratlanul lehalkult, bizonytalan kattanás jelezte, hogy a technikus őrmester tette a dolgát. "24 A főszerkesztő találgatásait a rendelkezésünkre álló állambiztonsági dokumentumok jórészt igazolják, legalábbis ami a politikai rendőrségnek az ügy kirobbanásában játszott szerepét, valamint a szerkesztőség postájának ellenőrzését illeti. Az utóbbiról majd később, lássuk most Sutus Juhász Gyula tájékoztatótiszt (későbbi III/III-as osztályvezető-helyettes) által szerkesztett 1980. február 5-i napi jelentését: „Zám Tibor író, szociológus, a Forrás című művészeti, kulturális és szociológiai folyóirat rovatvezetője a vele folytatott beszélgetés során felhívta [a titkos megbízott] figyelmét arra, hogy a Forrás februári számát figyelje, mert az nagyon »kemény« 22 Az esszével kapcsolatban lásd Görömbei András: Csoóri Sándor. Pozsony, Kalligram, 2009. 194., 204-205. 23 Hatvani: i. m. 29-34. Fűzi: i. m. 94. 24 Hatvani: i. m. 35. 84
