Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Dobos Marianne: Szibériai ballada
A szegény megbízott őrnagynak is úgy kellett az a film, mint egy púp a hátára, de tudta, hogy baj lesz, ha nem tesz az éjféli mise ellen. Hatalom alatt állt, és neki vigyázni kellett, az ő beosztásában, hűséges, jó fiúnak mutatkoznia, mert Sztálinék hamar gyanút fogtak a kényes pozíciókban lévő embertársaikkal és haverjaikkal szemben. Cáfolhatatlan logikával előadott dolgainkra azért azt kell, hogy mondjam, mindig igazat adott nekünk ez az őrnagy. Kinek jutna az eszébe, hogy a Szovjetunióban az egyik legnagyobb keresztény ünnepet ne lehessen megülni? Talán ezt is őszintén mondta, amikor valószínű, ő adta ki a parancsot is, hogy ne lehessen megünnepelni. Most azonban filmvetítés lesz, nem lehet mise. Akkor éhségsztrájk! Vagy van vallásszabadság, vagy nincs! Magam részéről máris éhségsztrájk! Vettem a kanalam. Hiába éjszaka volt, jöttek utánam kanalastul a többiek is. Félóra huzavona után bejön az altábornagy.- Micsoda? Hogy mit hallok? Hogy nem lesz éjféli mise? Mikor itt a fenyőfa? Fel volt díszítve az egész hangár? (Nagyon szépen volt díszítve, hiszen karácsony volt. Ott is. Mégis.) Dehogyisnem lesz! Kik akartak filmet? Felíratta a hét árva németet. Az őrnagy álljon mellém. Ott voltak végig az éjféli misén. Hozzám meg így szólt:- Főlelkész úr! Maga mindennek bedől, beugrik! Mindent komolyan vesz. Szó nélkül meg kellett volna tartania az istentiszteletet. Éjféli misét?! Azt meg főként! (A kanalakból látta, hogy érti, miről van szó. Milyen nagy súlya van az éjféli misének számunkra.) Meg kellett volna tartania, főlelkész úr, meg kellett volna tartania. Kérdezem:- Az őrnagy úr? A hét antifasiszta? Háromnegyed tizenkettőkor volt ez. Békéltetni akart tovább is.- Miért kell ilyen kicsinységen fennakadni? Érdemes felkölteni engem ezért álmomból? (Őt? Felkölteni? Aki tudván mi készül, le se feküdt. Az biztos.)- A hét antifasisztát ki kellett volna verniük a teremből.- Jelentsenek fel bennünket testi sértés miatt? - kérdeztem vissza nagyhamar. Végre elkezdődhetett a mise. Végig ottmaradtak vendéglátó orosz parancsnokaink. Én meg nagy ártatlanul kifordulok, akkor még szembemisézős oltár nem volt, egy emelvényszerűn háttal a 'közönségnek', és háttal az igazi hívőknek miséztem. Kifordultam hát a mise elején, egy bevezető ének után, és látom ott állt a sok orosz. Feltartom a kezem. Ez számukra, már rég kialakult, nem jót jelentett. Azt, hogy valami mondanivalóm van már megint. Én, aki tolmácsot kértem vitatkozásainkhoz, bár rég gyanították, hogy beszélem a nyelvüket, ha azt mondtam is: nem vagyok köteles oroszul tudni. Oroszul szóltam most:- Uraim! Kérem önöket, a nálunk bevett szokások szerint szíveskedjenek a sapkájukat levenni. Összenéztek. A hónuk alá kerültek a tányérsapkák. Elegánsan, enyhe vigyázzban állva maradtak ott a mise végig. így ünnepeltünk. Fel nagy örömre, ma született, akiért a föld epedett. A tömeg oszlik.- Urak! - Már mindenki értette oroszul. - A hét antifasiszta, meg a mozigépész és az őrnagy 'igyi szuda!' Holnap hideg reggelit oszt minden barakkba a konyhaszemélyzet. Helybe viszik. Reggelizzenek meg. Azután ebédig egyfolytában filmet néznek. Szovjet háborús film volt, oroszul vetítették. Megállás nélkül, végtelenítve. Mert ha vége lett, már kezdték ismét elölről." „Nagy fegyverünk volt az éhségsztrájk. Nagy és fontos célok elérésére vettem kezembe a kanalamat. Nem lehetett azt mondani, hogy ez mindenkire vonatkozó és mindenkire nézve kötelező. A többség követett. Voltak mások, mást kívántak elérni. Volt, hogy a többiek olykor azt 102
