Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Dobos Marianne: Szibériai ballada
rolták ezt az ipart is -, vagy győzünk. Vagy igazunk lesz az adott kérdésben, vagy meghalunk. Vagy 'megéljük', hogy egy szál, senki sem marad életben közülünk. Szomorú élmények. A mi éhségsztrájkunknak a harmadik napján összeszedtek 260 tisztet. Kihívták őket névsorban. Leszállt a hómezőre megint már másodszor egy repülőgép. De akkor már valami alkalmasabb gép jött, mert az előző a hóba süppedt. ... Süllyedt, süllyedt ez is a hóban. Kiszálltak belőle, akik az éhségsztrájkunkat jöttek ellenőrizni. - Folytatom páter Balogh István elbeszélését gulagra érkezésüket követő, első éhségsztrájkjukról. Bármilyen hihetetlenül hangzott a számomra, többször is rákérdeztem, azóta is nyomozom, hátha találok erre a külföldi sajtóban valamilyen adatot. - A vak nem látja csak, mekkora volt itt a logika és a bölcsesség. Kétszázhatvan francia, belga, holland, luxemburgi tisztet beültettek a repülőgépbe. Felszálltak. Fogalmunk sem volt arról, hogy hová viszik társainkat. Ekkora butaságot, a butaságaik halmazában is kiemelkedőnek kell, hogy nevezzek. Utólag kiderült ugyanis, amikor az események után nekünk társaink vidáman elmesélték, hogy Párizsig mentek. Körülbelül 24 óra alatt oda is értek. Nem fogadtak el egy pohár vizet sem az úton. A kétszázhatvan tiszt egy korty italt, és egy falat ételt sem fogadott el. Meg is volt ezen az orosz repülőszemélyzet döbbenve. Mit kéne most tenni? Hiszen valószínű, abban reménykedtek, hogy a kétszázhatvanból legalább egy ott a gépen csak megtöri a sztrájkot, és már fordulhatnak is vissza, mint akik jól végezték dolgukat. Vagy elmondhatják, milyen gyenge emberek is ezek a rabok. Nem volt szerencséjük. Moszkvával felvettek hát valamilyen rádiókapcsolatot, hogy eligazítást kérjenek. Hirtelen érte ez, felkészületlenül, Moszkvát is. Megdöbbentő hír, egyeztetni való hír. Kétszázhatvan fogoly lesz Párizsban. Már nem lehet visszacsinálni. A gép már a levegőben van régen. Nagy botrány lenne, ha a gép nem érkezne meg a várható időben. Látszott, utólag felmérve, nem tudtak dönteni. Az éhségsztrájk közben 'vígan' folyt. A gépről leszálltak ők, a már negyedik napja éhségsztrájkolók, tehát már nagyon erősen legyengülve. Az embernek a hangja például az ötödik napon szokott elmenni ilyenkor. A párizsi riporterek megrohanták őket. A szó, a hang közvetítése, a rádió volt a sláger a hírközlésben ekkoriban. Azután jöttek az írott sajtó képviselői. Az újságírók hada. Az interjúalanyoknak meg nem volt hangjuk. Beszéltek, beszéltek ugyan. Értelmes is, érthető is volt a beszédjük, de gyanúsan egyformán, akárkihez szóltak is, akármilyen nyelven is, mindenki feltűnően gyenge hangon válaszolt. A riporterek hada megdöbbenve kérdezte: Ez meg miért van? Miért ment el a hangja mindenkinek?- Ja, hát mi éhségsztrájkolunk - volt a válasz, ami már a következő kérdést vonzotta:- Miért?- Nem engedik a holtakat eltemetni.- Hol vannak a halottak?- Ott, a Távol-Keleten, Szibériában. Mi, hogy van ez? No ezt nem értették, nyugati fejjel. Egyszerűen nem értették meg. Kérdezgették, hát hol is vannak? A válasz: helyet nem tudunk mondani, ott csak számok vannak. Ez így is volt, minden tábornak volt egy száma, és egy per alszáma, mint a mellék a telefonnál. Amikor ezek nyilvánosságra kerültek, éktelen botrány tört ki. Sztálinnak volt minden fontos fővárosban ilyen-olyan jelentő besúgószolgálata, akik biztos és titkos utakon visszajelentették ezt. Neki. Moszkvába. Tudván, hogy mi a nyugatiak véleménye más dolgokban is, hát ez persze kapóra jött, gyorsan jelentették, hogy baj van! Csúnyákat mondanak a rádiók több országban is, meg a környékükön is. Mert az egyik rádió pillanatokon belül át tudta venni a másiktól. Meg hogy milyen csúnyákat írnak az újságok is. Mi ebből csak annyit tapasztaltunk, hogy a nyolcadik napján az éhségsztrájknak elsötétült az ég, mert egy nagy repülőgép ismét leszállt. A tábornak elég szerencsés oldalán. A táborhoz elég közel. A helyi parancsnokság vezetői meg akik a repülőből kiszálltak, úgy szoktam tréfásan emlegetni, hogy roppant széles, 97
