Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban

„Én mindig azt mondtam: Ha már dolgozni kell, akkor már úgy. Ahogy én már azt a lapátot megfogom és megfordítom — ha nem teszek annyit rá, de azt is úgy, minthogyha az ember. — Nem lehet. Ők is lássák! És tudták is, és látták is. Azér sokszor megjutalmaztak ruhaanyaggal. ”161 „De úgy pakoltunk fól. Akkor volt, hogy ablakkereteket, ablakokat, ajtókat. Tele volt rakva! Akkor azt mondják, hogy: /: oroszul idézi:/ Úgy jövünk, mint a lovak, fólpakolva. — Mer - nekünk is jobban esett, hogyha, na hát így beszélnek az emberrel. -"162 Anna néni a jó munkavégzés eredményeként értelmezi azt is, hogy a láger vezetője jóin­dulattal volt iránta. Ennek a lágervezetőnek a nevét Anna néni az interjúban nem említi, viszont emlékirataiban szerepel egy - valószínűleg csak a kiejtés után lejegyzett - név: „Lyeski Illerjon"163, akit azonban rangja után Lityinántként emleget mind az interjúban, mind általában az emlékirataiban is. A Lityinánttal való viszonya nem volt a kezdetektől pozitív, büntetést is kapott tőle, ám a narratíva szerint a kemény munka által a főszereplő kivívhatta ezt a jóindulatot. „Én a munkáimmal - úgy kiharcoltam magamnak a becsületet, a Lityinánt előtt. Messziről, akármikor látott, így fóltartotta a kezét, és így intett nekem!"16* A munkavégzéssel kapcsolatban két történetet emel ki az elbeszélő ebben a szakaszban. Mindkettő egy-egy akadályról, veszélyhelyzetről szól. Az első egy kudarcként, a második azonban egy sikerrel végződő történetet mutat be. Ezek a történetek az elbeszélésben azt hivatottak bemutatni, hogy az elbeszélő milyen stratégiákkal képes túlélni a láger­ben. Összekötő elemük továbbá az orosz nyelvtudás kérdése. Anna néni azt is kiemeli narratívájában, hogy nagy munkabírása mellett az a képessége is segítette túlélését, hogy gyorsan meg tudott tanulni oroszul. A nyelvtanulás persze autodidakta módon zajlott, a mindennapi kommunikáció során: „Én, én nagyon hamar megtanultam! Volt olyan kis ruszki, olyan - olyan izésan beszélt is. De mindent kérdeztem: Ezt hogy hívják? És ez micsoda? Az micsoda? És így akkor, így egymás után, én ezt úgy gyakoroltam magamba. És mindent, mindent. Én szépen folyama­tosan, ami a mi munkánkhoz tartozott. En azt szépen el tudtam mondani."165 Éppen a nyelvtudás az, ami miatt a második történet már sikeresen zajlott. Míg az első esetnél Anna néni nem tudta magát megvédeni, mert nem tudott beszélni Lityinánttal, tol­mácsra szorult, addig a második esetnél már oroszul el tudta mondani saját álláspontját, amikor felelősségre vonták. Az első történet még az első évben (1945) játszódik - erre abból következtethetünk, hogy említi, hogy a kórházból kijövetele után történt az eset. Anna néni a történetben szereplő orosz nőt, mint „egy nagy ellenség"-ét mutatja be. Valóban, az interjúban nem is jellemez más orosz embert ilyen negatívan: a figurák vagy közömbösek, vagy éppen pozitívak, segítők, illetve egy-két kellemetlenkedő alakról számol be, akik azonban már nem reprezentálódnak ellenségként. Az „ellenség" megfelelő negatív jellemrajzot is kap a történetben: „És volt még egy ruszki nő. Egy nagyon-nagyon csúnya nő volt. Az nem lett volna baj, nekem mindegy, hogy milyen volt. Olyan az egyik szeme fehér volt, a másik kék. És vörös. Meg a kinézése is olyan volt, mint egy. — Ördögi kinézése volt. — És értett németül. — Nem 161 Interjúj 162 Interjúj 163 W., é. n. 164 Interjúj 165 Interjúj 79

Next

/
Oldalképek
Tartalom