Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban
A tábornak Anna néni elmondása szerint nem volt száma, bár ez nagyon valószínűtlennek tűnik. Mindenesetre ebben az időszakban, amikor tömegével érkeztek külföldről a jóvátételi munkára elhurcoltak, illetve több ezer külföldi katona tartózkodott hadifogolyként a táborokban, meglehetősen zűrzavaros volt az adminisztráció. Elviekben azok a táborok, amelyekbe a hadifoglyok és a munkaszolgálatosok kerültek, nem a Gulag részei voltak, hanem a Hadifoglyok és Internáltak Főigazgatósága (GUPVI) foglalkozott velük.152 Anne Applebaum azonban ezzel kapcsolatban megjegyzi: „A zűrzavaros időszakban elhurcoltak túlnyomó többsége végül lágerekbe került, vagy hadifogolytáborokba, vagy magába a Gulagba. A két tábortípus közötti különbség sohasem volt világos. Noha elvileg másmás hivatalok alá tartoztak, a hadifogolytáborok igazgatósága hamarosan nagyjából azonossá vált a kényszermunkatáborokéval (,..)"153 Az utazás narratíváját végigkísérte az emberi méltóság elvesztésének története, ugyanakkor a megérkezés kapcsán az elbeszélő már egy kissé pozitívabb hangot üt meg. „Ott kaptunk enni. Egy meleg levest, olyan káposztaszagú volt a környezet ottan. — Egy meleg levest, meg egy kis kását. Hát, nagyon örültünk. Egy kis darab kenyeret. Na, hát a fogadtatás már egy kicsit emberibb. — Úgy gondoltunk. (...) Mikor kijöttünk a fürdőből, néztünk egymásra. Hát, mondjuk: »Hát, talán mégsem vagyunk elveszve egészen. Reménykedhetünk még?«"154 Ez a hangváltás azt is mutatja, hogy itt lezárul az elbeszélésnek egy olyan része, amely nagyon mély traumákat hozott vissza az emlékezetbe. Bár Anna néni a lágerbeli élet elbeszélése során is sok szenvedésről ad számot, mégis itt már egy másképpen építkező narratíva fogja a cselekményt előrelendíteni. 4.3.3. A munkatáborbeli élet elbeszélése A munkatáborban történtek elbeszélésénél Anna néni egyrészt leírásokat közöl a táborról, a munkahelyéről és az ott végzett munkáról, valamint az „oroszországi" körülményekről. Ebből főként olyan történetek emelkednek ki, melyek különböző krízishelyzeteket, nehézségeket igyekszenek ábrázolni. Ezeknek a történeteknek fontos szerepük van az ebben a szakaszban felépülő narratívában, melyben a cselekmények egy túléléstörténetet rekonstruálnak. Az elbeszélő az egyes történetekkel azt kívánja alátámasztani, hogy milyen jellembeli és fizikai adottságokra és tanult képességekre volt szüksége ahhoz, hogy életben maradhasson és hazakerülhessen a lágerből. Különösen hangsúlyozódik ebben a narratívában a jó fizikum, erős szív, továbbá a nagy munkabírás és (a rossz körülmények között is) becsületes munkavégzés. Ebben a szakaszban eltűnik a pontos kronológia is. A megérkezéstől kezdve a hazafelé vezető útig csak egy történet, a kórházi tartózkodás kapcsán jelennek meg dátumok. Egyébként a leírások, elbeszélések és magyarázatok anélkül követik egymást, hogy bármiféle időben elhelyezné őket az elbeszélő. Még olyan utalásokat sem találhatunk, melyek az évszakot megjelölnék, vagy arról tájékoztatnának, hogy az első, a második vagy a harmadik lágerben töltött évben tartunk. A munkatábor egyetlen időtlen térként jelenik meg, egy olyan másik világként, ahol abból a szempontból nincs jelentősége az időnek, hogy a cselekvések kevés fejlődést mutatnak, csupán ugyanaz ismétlődik. Ehhez nyilván152 Applebaum, 2005b: 40. 153 Uő: 43. 154 Interjúj 77
