Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Horváth Sándor: Muszáj interjúzni?: Az oral history mint nyilvános és/vagy szakszerű történelem
ezek, hanem egy új technikai eszköz tömeges megjelenése is. Ismét Alessandro Portelli, műfajból fakadóan szándékosan nyílt „önvallomásához" visszatérve: „1969-ben két olyan döntést hoztam, amely meghatározta az életemet: vettem egy felvevőmagnót, és csatlakoztam egy radikális csoporthoz (minden más, a szakmai karrieremtől a feleségem megismeréséig ebből következett). "19 Az oral history mozgalmi jellege a hatvanas-hetvenes években végbement intézményesülésén keresztül is végigkísérhető. A '68-as generáció, a polgárjogi és az új baloldali mozgalmak megváltoztatták az oral history célszemélyeit. Azonban az interjúkra kiválasztott személyek összetételét immár az is nagymértékben meghatározta, hogy a tömegmédia és a nyilvános történelem kit tartott megszólalásra érdemesnek. A nyilvános történelem, a tömegmédia és az oral history térhódítása kéz a kézben járt. A magnószalagokra vett interjúk és a média lehetővé tették, hogy a történelmet másként - ráadásul népszerűbb formában - beszélje el a hatvanas évek végén színre lépő új generáció. A tömegmédia és az oral history összefonódására egyik korai példa a chicagói rádiós, Studs Terkel interjúinak és könyveinek recepciója. Terkel a Szövetségi író Projekt résztvevőjeként előszeretettel szólaltatta meg a rádióban az „utca emberét".20 Könyveinek népszerűsége és elismertsége az oral history művelői számára ideális példaképpé tették abból a szempontból is, hogy a hétköznapi emberek történeteivel is elbeszélhető a múlt.21 Paul Thompson és Michael Frisch, akik mindketten az oral history hatvanas-hetvenes évekbeli új hullámát képviselték, előképként és a múlt előadásának egyik lehetséges módjaként írtak Terkelről, aki végeredményben újságírói interjúit vágta össze kollázzsá és adta Chicago panoptikumszerű társadalomképét.22 A nyilvános történelem térhódítása, a tömegmédia igénye a történelem interjúk általi elbeszélésére, és az új baloldalhoz kötődő új egyetemek létrehozása elsők között Angliában adott lehetőséget arra, hogy az oral history új típusú interjúpartnerekkel is intézményesülhessen és finanszírozhatóvá váljon. Ebben nagy szerepe volt az oral history performatív jellegének, amely lehetővé tette, hogy a múlt az eddigieknél sokkal látványosabban és szélesebb közönség számára is átélhetően, élő szóval (hanggal és képpel) is előadhatóvá vált. Az angliai Oral History Societyt 1969 és 1973 között írók, rádiósok és fiatal társadalomtudósok alapították, és első hódításuknak nem kisebb információs fenevad esett áldozatul, mint a BBC, amelynek archívuma immár a „múlt hangját" szólaltathatta meg. Ebbe a körbe tartozott például a Tegnap szemtanúi (Yesterday's Witness) című sorozatuk, amely a nyilvános történelemben előszeretettel használt visszaemlékező vallomást tette az oral history reprezentációjának egyik elsődleges formájává.23 A társaság és a hozzá kapcsolódó Oral History című folyóirat alapítója, Paul Thompson sem véletlenül szentelte e lapban megjelenő első írását a BBC-archívumoknak, melyet a múlt megismerésének újszerű élményeként ábrázolt.24 A tömegmédia története a média archívumainak megnyílásával párhuzamosan vált egyre népszerűbb kutatási területté, amit jól példáz az oral history 19 Portelli i. m. 1990: viii. 20 Hirsch, Jerrold: Before Columbia: The FWP and American Oral History Research. Oral History Review 2007/2. 1-16. 21 Különösen: Terkel, Studs: Hard Times. An Oral History of the Great Depression. New York, 1970. Terkel, mivel a szépirodalmi szociográfia műfajához sorolták, igen korán megjelent magyarul is: Uő: Chicago. Keresztmetszet. Bp., 1972. 22 Thompson i. m. 63; Frisch i. m. 23 Samuel, Raphael: Theatres of Memory. Vol. 2. Island Stories: Unravelling Britain. London - New York, 1994. 191. 24 Thompson, Paul: BBC Archives. Oral History 1972/2.11-18. 25
