Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Kovács Éva: A narratív módszertanok politikája
az antropológiai terepmunkában alkalmaztak élettörténeti interjút.12 Mintha az összegzés nem a „legkisebb közös többszörös", hanem a „legnagyobb közös osztó" - azaz a szociológia tudománya és annak kvalitatív módszerei - alapján történt volna. A diszciplínává válás valóban a szociológia berkeiben kezdődött azzal, hogy 1978-ban az ISA (Nemzetközi Szociológiai Társaság) 9. Világkongresszusán ad hoc csoportként összeállt tizenöt országból húsz szociológus, és biográfiakutatásként mutatta be legfrissebb eredményeit. 1981-ben az alapítók, Daniel Bertaux szerkesztésében, közös tanulmánykötetben is debütáltak az új szemléletmóddal és módszerrel.13 A döntő lökést az intézményesülésben és a tudományos legitimációban mégis az 1984-es év hozta, amikor az ISA keretén belül megalakult a Biography and Society Research Committee (RC 38). Szintén 1984-ben alapították meg Bertaux-ék a Life Stories/Récits de vie című kétnyelvű folyóiratot, 1988-ban a német kutatói közösség indult el a BIOS-szál, 1990-ben az amerikai a Journal of Narrative and Life Historyval (amely 1998 után Narrative Inquiry címmel jelent meg).14 A módszer - a politikai átalakulásoknak is köszönhetően - gyorsan elterjedt Kelet-Európábán, és a legkülönfélébb mutációk jöttek létre, mintegy megismételve a nyugati előtörténetet. S noha a Miller által szerkesztett kötet szerzőire a kelet-európai és Európán kívüli empirikus kutatások és kutatói együttműködések nyilvánvalóan megtermékenyítően hatottak (így például a németekre az NDK társadalom iránti érdeklődés a nyolcvanas évek elején és az izraeli soá-kutatások, a franciákra és az angolszászokra pedig a migrációkutatás, a posztkoloniális historiográfia és irodalomelmélet kihívásai), ha végigpillantunk a szerzőkön, látható, hogy a mainstream biográfiakutatás meglehetősen nyugat-európai karaktert mutat. Egyetlen kelet-európai szerzőt találunk csak, a lengyel Kaja Kazmierskát, s ő is az utolsó kötet utolsó előtti fejezetét írta, nem másról, mint az élettörténeti interjú és elemzés etikai aspektusairól. Emellett egy brazil és egy NDK-s esettanulmány reprezentálja a nem nyugati világot. Sajátos el- és visszarendeződés szemtanúi lehetünk tehát: a biográfiai módszer önálló szociológiai metódusként definiálja önmagát, szakítva a korábban szüntelenül hangsúlyozott interdiszciplinaritással és fenomenológiai meghatározottsággal, a diszciplínává válás tisztítótüzében szükségszerűen szűkebbre zárva határait. A módszertanra alapozott tudományosodás folyamatában a 12 Méltatlanul merült feledésbe, hogy 1982-ben (!) az MTA Néprajzi Kutatócsoportja is kiadott egy válogatást külföldi szerzők élettörténettel kapcsolatos írásaiból (Küllős 1982). 13 Bertaux, Daniel (ed.): Biography and Society. The Life History Approach in the Social Sciences. Beverly Hills, Sage, 1981. 14 Az elmúlt húsz évben - még akkor is, ha csak a szűkén vett biografikus emlékezettel foglalkozó folyóiratokat vesszük, és eltekintünk az emlékezet szélesebb témájától - jelentős burjánzásra lehettünk figyelmesek a folyóiratpiacon (pl. Journal of Biography; Journal of Historical Biography; Journal of Medical Biography; Auto/Biography, Journal of Memory and Language; Time and Society stb.). Ezzel egy időben programtanulmányokat publikált e tárgykörben a patinás Current Sociology vagy az International Journal of Oral History is. 7
