Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BIBÓ ISTVÁN - Tóth Csilla: Történeti tudatregény: Spiró György: Tavaszi Tárlat

A mű parabolisztikus jellege és a hősalkotás némely ponton feszültségbe kerül egymással. A karakterépítés hangsúlyos eleme a hős zsidó kispolgári származása, s a regény annak ellené­re, hogy több ponton felvillantja a Rákosi-rendszer káderpolitikáját (az antiszemitizmus ébren tartása a népi, illetve a polgári káderek egymással szembeni kijátszása révén) mégis elejti a kérdéskört. Ilyen pl. a regény elején élesen felvetett „mi-tudat", a zsidó csoportidentitás fenye­getettségként való permanens jelenléte („Ha innét egyszer kimennek az oroszok, minket kibeleznek!" 23.). A zsidóság ötvenes évekbeli helyzetét érintő újabb történeti kutatásokkal egybevágnak a regény cselekményelemei. Az antiszemitizmus államhatalom általi tudatos, de rejtett fenntartá­sának eszközei a zsidók tanácsadó testületekbe való száműzése, vagy a másik oldal megfigye­lésének feladata volt: Fátrayt meghívják ugyan az Országos Tervbizottságba, de munkahelyi pozícióját tekintve nem kerülhet feljebb, Kati új munkahelyén pedig jelentéseket kényszerül adni. Ugyanakkor mégsem mondható, hogy a regény központi témája zsidók és magyarok Shoah utáni, ötvenes évekbeli viszonya lenne. Sokkal lényegesebb a rendszer kritikája, annak mindenféle partikuláris csoportidentitással szembeni intoleranciája. Fátray készülő perében lényeges, hogy mindegyik vallási felekezetből szerepelnie kell valakinek, hogy a megfélemlítés és a bizonytalanságban tartás teljes legyen: „A koncepció az érdekes. Kell egy horthysta tiszt vagy az ivadéka, kell egy református, kell egy katolikus, és kell egy zsidó." (230.) Szász Lali tanításai után a hős felismeri, hogy az ígért osztály és megkülönböztetés nélküli társadalom csak utópia: „Pereket kohol, ártatlanokat ítél halálra, kínoz meg, küld büntetőlágerbe ez a rendszer, amely származás szerint ugyanúgy megkülönböztet, mint az előző, csak nem vérségi, hanem osztályalapon." (251.) Az egyén szabad választásán és teljesítményén alapuló, a partikuláris csoportidentitást a jogegyenlőség nevében elimináló, teljesítményen alapuló modem identitáskonstrukció megvalósítására tehát éppúgy nincs lehetőség, ahogyan a Horthy-korban sem volt. Nincs tehát semmi a regény sze­rint, ami a századokon átörökölt, „jövőtlenül parancsot váró", gyűlölködő jobbágymentalitással szembehelyezhető lenne. A hős nemcsak saját szituációját, de a rendszert megalapozó megtorlások kegyetlen logikáját is megérti. A regény a felismerés és a tudomásulvétel kognitív folyamatát ábrázolja, de a Kádár­rendszer mentalitásának rajza csak az utolsó lépés által válik teljessé: a rettegés, a megmenekü­lés, majd az élet újrakezdése lehetőségének egymásra következő stációi minden belső lázadást és rendszerről szerzett tudást felülírnak. A parabola utolsó elemeként Magyarország úgy válik a szerzői tézis szerint „a hazug önképek és megalapozatlan illúziók országává", ahogyan hősünk ignorálja saját korábbi felismeréseit, s talál igazolást feledésére abban a május elsejei tömegben, melynek ő is részese volt. (Magvető, Budapest, 2010) 110

Next

/
Oldalképek
Tartalom