Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BIBÓ ISTVÁN - Balog Iván: "Békecsinálók könyve": Fasizmus és antiszemitizmus - mint hisztéria
második, majd a harmadik fejezettel foglalkozom, mert ezek adják az első és a negyedik fejezetben olvasható állásfoglalások elméleti megalapozását. A Zsidókérdés szerkezeti tagolását irányító legfontosabb szempont Bibónál nyíltan értékhangsúlyos: nem más, mint az antiszemitizmus elleni küzdelem. Ennek két fő területe van. Az egyik fő terület kizárólag a diaszpórában élő zsidók nem zsidó környezetének illetékességébe tartozik, és maga is két szférára bomlik: az előítéletek elleni kulturális jellegű harcra és a zsidókat befogadó társadalmak fejlődési zavarai elleni társadalompolitikai küzdelemre. Az antiszemitizmus elleni harc másik fő területe Bibó megfogalmazásában a zsidók és a nem zsidók közötti érintkezés dehumanizáltságának, vagyis az antiszemitizmus második összetevőjének megszüntetése, ami tartalmazza a felelősséggel és az asszimilációval kapcsolatos zavarok tisztázását is. Bibó zsidókérdés-tanulmánya is a hisztériaelemzés egy fajtája, mert a hamis helyzet és a félrevezető tapasztalat metaforikus fogalmaival operál. A hamis helyzet alapjait a középkori vallási előítélet teremtette meg azzal, hogy a középkori kölcsönös szolgáltatások világából kirekesztette a zsidókat, majd a szokások, konvenciók, eljárások szférájában akkor is fenntartotta pária státusukat, amikor jogi emancipációjuk már megtörtént. Ez különösen azokban a közép- és kelet-európai országokban volt így, ahol nem alakult ki az egyetemes emancipáció összefüggő rendszere. Bibó értelmezésében azonban az antiszemitizmus legfőbb forrása nem a középkori vallási előítélet, nem is a modem társadalomfejlődési zavarok, hanem azok a társas tapasztalatok, amelyeket zsidók és nem zsidók az egymással való kommunikáció és interakciók során szereznek, és amelyeket dehumanizált magatartási minták18, a kölcsönös elismerés hiánya formálnak.19 Bibó a háztartási alkalmazott és a háziasszony példáját megvilágító elemzésben rámutat: a zsidók és a nem zsidók közti ellentétek a társadalom szerkezetére visszavezethető, reális konfliktusok, s ezért nem tulajdoníthatók pusztán a kivetítésnek vagy a bűnbakképzésnek. A szerkezetet pedig itt a zsidók szegregációján alapuló hamis helyzet és a mindennapi életben általa újratermelődő, félrevezető tapasztalatok alakítják. Bibó kiemeli: a zsidókat időnként érő üldöztetések mellett nem feledkezhetünk meg állandó megaláztatásukról sem, ami az erkölcsi leértékelés eredménye, és ami a zsidókban az üldözöttségnek való szüntelenül kitettség érzését kelti. Mivel e tapasztalatok a mindennapi élet szokásaiban, konvencióiban, életformákban keletkeznek, éspedig nemcsak az antiszemiták, hanem a nem antiszemiták fejében is megtalálhatók20, Bibó szerint az ellenük való küzdelemben sem az előítéleteket oszlató felvilágosítás, sem pedig a demokrácia melletti propaganda nem elegendő. A viszonylag leghatékonyabb módszer: a személyes példaadás, a meglévő, dehumanizált formák, eljárások helyett új, hitelesebb kommunikációs gyakorlat alkalmazása. Ezt próbálja megvalósítani Bibó, amikor terápiás célzattal mintákat javasol arra nézve, hogyan kommunikálhatnak a zsidók és a nem zsidók egymás között, illetve egymással a köztük fennálló viszonyról. Mindez nemcsak üres szólam, mert Bibó egyes szám első személyben is beszél azokról a hibákról és mulasztásokról, amelyeket élete során, és főleg deportálások idején a zsidókkal szemben elkövetett. A szerző egyúttal azt is érzékelteti: az ilyen felelősségvállalás morális 18 Vö. Kovács Éva-Vajda 1996, Kovács Éva-Vajda 2002 az ún. „kettős kommunikációról" zsidók és nem zsidók között. 19 Pl. Garfinkel 1967: 35-76. Hasonló megközelítésre példa: Bíró-Bodó-Gagyi-Oláh-Túros 1996. 20 Bibó érvelése szerint ezt azonban tévedés a környezet zsidók felé toleráns része „antiszemita fertőzöttségének", mai kifejezéssel: a kommunikációs látenciának (ehhez a problémához a kortárs szakirodalomból 1. Luhmann-Fuchs 1989: 7-21., 178-227., Bergmann-Erb 1999) tulajdonítani. 61
