Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BIBÓ ISTVÁN - Balog Iván: "Békecsinálók könyve": Fasizmus és antiszemitizmus - mint hisztéria
Bibó kiindulópontja az, hogy a tartós békéhez csak a - látszólag - szembenálló politikai értékrendek integrációja útján juthatunk el. Ehhez - történeti és szociálpszichológiai analízis segítségével - rekonstruálni kell az egységes európai szabadságeszme meghasadásának folyamatát. A kezdőpontnak ő is a francia forradalmat tartja, amely önellentmondó, Janus- arcú forradalom volt, mert antidemokratikus eszközökkel: diktatúrával, illetve hódítással akarta bevezetni a demokráciát belföldön és külföldön egyaránt. Franciaországban alakult ki először az európai módszerek, szabályok, eljárások felrúgásának gyakorlata, amely a nagy ember, a hazafi, a nép, a forradalom és a nép háborújának romantikájában öltött testet.13 Ezután Közép- és Kelet-Európábán, amely a demokrácia és a - Bibó szerint tőle szétválaszthatatlan - önrendelkezés terén lemaradt a fejlődésben, e „romantikákból" torz önellentmondások alakultak ki: a tömegmozgalomra támaszkodó diktatúra, a tömegmegvető népiesség, a reakciós forradalom, a népek közti tömegháború és mindenekelőtt az antidemokratikus nacionalizmus.14 A folyamat végpontján, a fasizmusban ezek nem maradnak egymástól elszigetelt jelenségek, mint a régió más országaiban, hanem összekapcsolódnak, ami a politikai skizofrénia15 legsúlyosabb formáját hozza létre. Bibó hangsúlyozza, hogy a fasizmus a demokratikus értékekkel való meghasonlást jelenti, tehát nem egyszerűen a demokrácia ellentéte, hanem a demokratikus kísérletek kudarcainak terméke. E folyamatok eredményeként Európában politikai hisztériák sorozata alakult ki egymás ellen. Ezek legnagyobb részét a nemzeti hisztériák teszik ki, amelyek az egykori Németrómai Birodalom részét képező országokból, tehát Németországból, Ausztriából vagy a velük határos országokból erednek. Mindehhez társul a jobb- és a baloldal kölcsönös hisztériája és a szuverén nemzetek közti egyensúly hiánya, a nemzetközi szervezetek bénultsága, amelyek az előbbi hisztériákkal együtt az európai egyensúly megbomlásához vezettek. Bibó mindenekelőtt a „magország", Németország hisztériájának kortörténetével foglalkozik. Öt olyan zsákutcát említ a német történelemben, amelyek megakadályozták az egységes és demokratikus német nemzetállam kialakulását. Mindegyiknél ott találhatjuk a Habsburgokat, akik Bibó szerint a német nemzeti királyság megalapítása helyett katasztrofális módon Kelet felé terjeszkedtek, a három közép-európai nemzeti királyság - köztük a magyar - rovására. A Habsburgok teremtette hiányt töltötte be a napóleoni hódításra reagáló porosz militarizmus, amely az 1848-as demokratikus kísérlet bukása után megvalósította a német egyesítést. Bibó azonban ezt az egyesítést - Ausztria kihagyása miatt - álegységnek, a tekintélyuralmi elemekkel terhes német parlamentarizmust pedig kvázilegitimitásnak látja. Ez a hamis helyzet szerinte már a nácizmus okaiként ismert egyéb tényezőket (a versailles-i béke igazságtalanságai, a weimari demokrácia gyengesége stb.) megelőzően is létezett. E faktorok összeadódása eredményezte aztán a világtörténelem legsúlyosabb hisztériáját, a német fasizmust. A nácizmus teljesen meghasonlott az európai értékek és módszerek iránt. Formálisan az önrendelkezéses rendszeren alapuló nemzetközi egységre, a személyes uralmat felváltó demokráciára és a születésrendi társadalmi szervezet helyébe lépő demokráciára hivatkozott, helyettük azonban a hódítást, a vezérelvet és a fajelméletet állí13 Itt van a szemléleti gyökere annak, ahogy Bibó európai válságdiagnózisában a fasizmus megsemmisítő bírálata ötvöződik azoknak a jobb- és baloldali antifasiszta irányzatoknak a kritikájával, amelyek téves elméleti premisszáik és elhibázott módszereik miatt alkalmatlanok a fasizmussal szembeni hatékony fellépésre. 14 Bibó 1986a: 295-365. 15 Vö. Watzlawick-Beavin-Jackson 1968. 59
