Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Varga Ferenc: "Gyermekek - a Világmindenség megmentői": Andrej Platonov prózájáról

Jegor lefekvéskor édesanyjától hall először a Vasbanyáról, arról a teremtményről, aki „...kint jár a mezőn, a sötétben, és azokat kutatja, akik ébren vannak." (...) „Azt várja, hogy mindenki elpusztuljon, mert akkor egyetlen valaki marad ezen a Földön, ő, a Vasbanya."

Minden elcsendesedik, de Jegor mégsem tud elaludni. Az éjszaka hangjait hallgatja, a kerítés nyikorgását, a juharfa mozgását. Tudja, hogy meg kell hoznia egy fontos döntést annak érdekében, hogy megtalálja a választ a kérdéseire.

„Megyek, mindent meg fogok tudni! - döntötte el Jegor. Megtudom, hogy mi van ott az éjszakában, és hogy ki az a banya?"

Jegor egy sötét szakadékba jut, ahová már a csillagok fénye sem ér el. Mindez olyan érzést kelt, mintha a kisfiú egy másik dimenzióba lépne, kitágítja a hagyományos emberi lét határait, és egy olyan tettre szánja el magát, melynek végrehajtására csak a kíváncsisággal, elszántsággal, bátorsággal és különleges tudással és szeretettel felvértezett gyermek képes. A Vasbanyával való találkozása a következőképpen zajlik:

„Szomorú és nyomasztó, a halottak sajnálkozó sóhajához hasonló hang törte meg a csendet a völgyben. Jegor meghallotta ezt, és kinyitotta a szemét. Ott állt fölötte egy bármikor eltűnni kész »ember« sötét alakja, mely beleolvadt az őt körülvevő feketeségbe.

Te a banya vagy? (...) Látni akarlak téged, hogy ki vagy és miért létezel? - kérdezte a kisfiú.

Gyere ide hozzám, mindent elmondok neked, és azután meghalsz. Te még kicsi vagy, sokat élhetnél, és nekem rengeteget kellene várnom a halálodra. Szánj meg engem, már öreg vagyok!

Ki vagy te, mondd meg! Te nem félsz tőlem és én sem félek tőled!

A banya lehajolt Jegorhoz, (...) és mikor már annyira közel volt hozzá, hogy nagyon kevés sötétség maradt köztük, Jegor elkiáltotta magát:

Én ismerlek téged! Nincs rád szükségem, megöllek téged!

Te nem ismersz engem, te nem láttál engem! Egész életed során arra fogok várni, hogy meghalj, és elpusztítalak téged, mert te nem félsz tőlem!"

Azzal, hogy Jegor számára világossá válik, kivel is áll szemben, a halál legféltettebb titka lepleződik le, mégpedig az, hogy felismerik és nem félnek tőle. A kisfiú legyőzhetetlensége abban rejlik, hogy minden körülmények között képes megőrizni gyermeki lényét és lényegét. Egy „saját lábain járó harcos", aki tisztában van azzal, hogy a halállal való szembenézés és a félelem legyőzése még nem ad teljes mértékben kielégítő választ a kérdéseire. Feladatát így fogalmazza meg:

„Növök még egy kicsit és elkapom a Vasbanyát. (...) Magamra veszem a Vasbanya szerepét, én magam leszek vasból, azért, hogy megijesszem a Vasbanyát, és hagyjam őt elpusztulni."

Nem véletlen, hogy a kis Jegomak nem hisz az édesanyja, mikor a halállal való találkozásáról mesél neki. Az édesanya reakciója felnőtt létére vezethető vissza. Jegor azért láthatja a Vasbanyát, azért találkozhat és harcolhat vele, mert elhiszi, hogy létezik és mert arra törekszik, hogy meglássa, megismerje és megértse nem csupán a világot, hanem annak lényegét is. Minden platonovi (felnőtt) hős számára követendő célt tűz ki Jegor: merjenek szembenézni a halállal, hogy aztán felülkerekedhessenek rajta, legyőzhessék őt, és eközben megismerhessék saját magukat. Mert értékelni az életet csak a halál ismeretében lehetséges. O maga mondja ki, miután megküzdött a banyával, hogy „nem akarok tovább vasból lenni, újra az leszek, aki voltam - anyukám kisfia", egy boldog kisfiú, aki már tudja, ki is ő valójában, mert valaki bizonyosan, egy hős, a szó legnemesebb értelmében.

Az út, melyet a platonovi gyermekek bejárnak, szimbolikus értelmű, rendkívül összetett és szerteágazó. Az író gyermekekkel kapcsolatos gondolkodásmódja, a platonovi gyermekkép, az első „próbálkozásokat" megjelenítő Holdbomba című elbeszélés megírá109